vidéki városi

Próbálom utolérni magam, eközben újabb és újabb feladatok merülnek fel. Meséltem, hogy találtunk az egyik óriásdézsa alján egy csillárszerű, romokban álló tárgyat. Van hozzá ilyen súlyos és szép nem tudom, mi is. Rozsdaoldóztam tovább, de a réz alkatrészek egyelőre nem lettek jobbak tőle. Átkentem Hammerite-tal a sonkatartó rudat, és rendrakás közben találtam hozzá kampókat is: felraktam őket a készülő zuhanyzóba, törölközőtartónak. Alig várom, hogy tényleg esős idő legyen, mert akkor festhetem tovább bent a fugákat. Az egyetlen kiegészítő, amit mostanában magamnak vettem, ez a deluxe-brutál spakli a Lidlből (a Hobbi Bútorfestők csoportban ajánlották, és marha jó).  Bár korainak érzem, mert lesz padlócsiszolás, fúrás-faragás, de már nem érdekel: kiakasztottam néhány kedvenc tányért is.  A vasüzletekben lehet kapni sűrű hálót: ebből vágtam kisebb téglalapokat, és két szellőzőablakra fel is szögeltem őket a padláson. A padlástakarításnak soha nem lesz vége, de legalább kiderült, hogy az

Milyen gazdagok vagyunk, miközben milyen szegények - szoktam mondogatni, és többek között arra utalok ezzel, hogy az utolsó fillérig a házra költjük, amink van. Minden más csak utána jön. Nagyon sok mindennek lehet örülni, ebben is próbálok tudatos lenni. Pár hete van egy újabb kulcstartóm. Potyog a körte rendületlenül, és finom. Különösen a gyümölcsárak tükrében. Megtanultam sarlózni; nos, ezt sem gondoltam volna soha. Néhol sokkal jobb, mint egy ágvágó vagy egy metszőolló. És van hozzá fenőkő (azért azt nem tudom használni). Kaptunk gombát: ma édeskrumpli + pirított gomba + bulgur + saláta lesz az ebédem. Írtam listát arról, hogyan szeretnék fejlődni kívül-belül. Ott van például a hajam: uhh, azzal sok a tennivaló, nem bírja az építkezés alatt folyton szálló port stb.  Vagy a házakról szóló angol magazinok olvasása, erre újra időt akarok szakítani. Megtaláltam a Zara bútorgombokat, és szerintem tök jók lesznek a nyári konyhába. Kitaláltam, hogy ahelyett, hogy 25 m2 csempe átfestéséve

Mindent fel kell használni, és ez azért jó, mert sokáig nem bírom nézni, ha valami nagyon elhanyagolt állapotban mállik szét egy koszos, dohos sarokban. Ezért először a néhány napja kiürített dézsát vettem elő (értsd, gördítettem ki szenvedések és szitkozódások közepette a szerszámosból). Pókhálózás után maradék fakonzerváló löttyöket kentem rá; szinte szívta magába a folyadékot. A fémrészeket is átkentem. Majd, ha megszáradt, kissé visszakoptatom, és kitalálom, hol legyen a végleges helye. Többször írtam arról, hogy nem vagyok híve a népiesch//csárda-stílusnak. Megmosolyogtat, amikor muskátlival töltött talicskát, vicces, kitömött szalmabábbal megfejelt, pirosra festett hordót látok az út mentén. Hiába a néplélek megnyilvánulása ez is, érzek benne egy jó adag dilettantizmust és barbárságot. Viszont, hogy őszinte legyek,  sokkal jobb ötleteim nekem sincsenek.   Én sem értek hozzá, nem vagyok okosabb. Egyedül annyi a tervem, hogy szoborként tekintek a hajdan mesterek által készített, mi

 A hosszú hétvégén ismét nem a lábunkat lógattuk. Jobban felkavar, ha ugrik a CD-lemez az autó lejátszójában (igen, erre is volt példa bőven), mint ha a féktárcsa és a fékbetét egymáson csúszik, fém a fémen, de hát, az utóbbival is kellett foglalkozni, miért is ne éppen most. Amikor sétálni mentünk várakozás közben, mágikus helyre keveredtünk, és fanyar, csodás szőlőt ettünk. Hazatérve az autószerelőtől azt láttuk, hogy a macskánk, R. újabb szúnyoghálót hasított ki, és kint várt, a szívrohamomra kb. azzal az arckifejezéssel reagálva, hogy nyugalom, nem állt szándékában elmenni, és amúgy is a helyhez kötődik, nem az emberhez.  Hosszú és tagolt listám van a tennivalókról, egyszerre megnyugtató és frusztráló: szerepel rajta mindaz, amit muszáj még augusztusban elvégezni (külső ablakkeretek csiszolása és festése például), az, amit csak a jövő hónapban fogunk tudni megvenni és elkezdeni (időjárásálló festék az árok felőli, szinte fekete falra) stb. Jó, mert tudom, hogy mit logikus elkezdeni

Most nem a dalokról lesz szó.*   a tejbegríz-torta, amelyik amellett, hogy H. ügyességét dicséri és nagyon finom, filléres tétel; inka-kávézás a hatévessel; ezeréves ruhadarabok (a kedvenc, két éve vett nadrágjaimat, a zöldet és a kéket sajnos összefestékeztem, de még így is hordom őket), idén egyedül egy türkiz szandált vettem 1700.- forintért, eredetileg azt is H-nak, csak mivel rá nem volt jó, végül akkor mégis magamnak; cukkini-metélt minimál tésztaételként, tejszínnel és sörélesztőpehellyel a mázsaszám kapott cukkiniből; balzsamecet-olívaolaj, apró paradicsom + pirítós kenyér; a hátul talált akácdeszkából készíttetett pad; a népi fogas, amelyik az előszoba sztárja lett; a mindent fel kell használni-módszer alkalmazása (fogkrémek, arckrémek, ajándékszappanok) az összes kozmetikum és tisztítószer esetében; kittenlady-fejlemények követése esténként; a fizikai és a szellemi munka egyensúlya. *(Habár minden évben van egy, amelyik örökké arra a nyárra fog emlékeztetni; idén ez a Big Bro

Néha úgy összefacsarodik a szívem, hogy mennyire rohan az idő. Egyrészt augusztus közepe van, másrészt E. már olyan nagy, hogy nem is igen használja a címben lévő szót, amit ő talált ki. látogatóban ~ Pettson & Findusznál      Rengeteget segítenek a gyerekek, ha éppen jó hangnemben és a megfelelő időpontban a nekik való munkát adjuk nekik. Ez nem mindig sikerül, sőt: sokszor napokig nem jön össze, de amikor igen, akkor sokkal jobban megy minden. Van is egyébként #raisingcapablekids mozgalom, ami klassz kezdeményezés, bár nálam annyi ideológia van csupán mögötte, hogy nem vagyok hajlandó egyedül csinálni a felújítás ránk eső részét. És hát, a ránk eső rész akkora, mint egy elefánt.      Legutóbb borzasztóan elkeseredett és dühös voltam, hogy a böhöm nagy padláson még mindig a legundorítóbb mocskot kell feltakarítani, és ha nem akarom, hogy a nyári konyha azonnal beázzon, megpróbálni lefóliázni, de a fiam annyira ügyesen keverte a termobetont a teknőben, amivel a padláson régóta megl

Az elmúlt pár napban sikerült kifestetni ezt a helyiséget is.  Nagyon régóta vártam erre, és hiába próbáltam elfogadni, hogy még várat magára, eléggé utáltam már bemenni is oda. A villanyszerelési vésések bevakolt csíkjait és a szigetelés miatt levert vakolat helyére felkent új vakolatot nézegettük több mint fél éve. Ja, és a félig letépett, szétázott farostplafont.  deprimál(l)ó Végre-valahára, két héttel ezelőtt sikerült beszerezni mindent ahhoz, hogy kifesse valaki. Többen segítettek ideszállítani a gipszkarton táblákat, a "kanna Jupolt" és a többit, nagyon hálás voltam érte. Kezdődhetett a munka. Ahogy azonban már megszokhattuk, nem ment teljesen simán ez sem... Sokáig gondolkodtam, hogyan lehetne megmenteni a füstös mennyezetet vagy legalább a gerendákat, és az volt az eredeti terv, hogy a rossz állapotú deszkákat bevonjuk gipszkartonnal, a két hosszanti gerenda pedig látszani fog, mégpedig ilyen friss szürkés-mentaszínűen, hogy ne az a szalonnaszagú stílus jusson eszünk

A legutóbbi bejegyzésekhez írt hozzászólásaitok arra inspiráltak, hogy a menta--citromfűszörpöt is próbáljam ki. Nos, ez is lenyűgöző. Miért vártam eddig?  csendélet állvánnyal, bóbitával és jégkockával Mivel a bodza úgy tűnik, leérett, tegnap este könnyek közt (szó szerint, de lehet, hogy csak a fáradtság miatt, majd mesélek) megittam az utolsó pohárnyit, ma pedig muszáj volt más után nézni, nagyjából ugyanazokkal a paraméterekkel: költséghatékony, finom és gyors legyen, a kertből. Ma délután  ebből a receptből kiindulva el is készítettem az egy befőttesüvegnyi karamellizált szirupomat, és szokás szerint nem bírtam kivárni az egy éjszakát, ameddig állnia kellene. Szedéssel, főzéssel együtt ez is legfeljebb fél óra, és jobb így, hogy csak kevés készült egyszerre, mert a felújítás közben nehéz lenne ide-oda pakolgatni az üvegeket. Kb. tízszeresen lehet hígítani. Már most csodás íze van. A legjobban a Tökéletes Pohárból (Tesco, 149.- forint) esik. Ha még a közeljövőben azt is kiderítem,

 Az elhatározást -- és L. tegnapi hozzászólását -- tett követte. A képen a saját készítésű bodzabogyószörpünk látható. Szénsavas víz nem volt itthon*, de minden más, ami kellett, véletlenül igen. Most cukorral, citromsavval és citromlével kevertem a krumplinyomóval átnyomott és kis szűrőn átszűrt, előzőleg a szárról leszedett, átválogatott, megmosott fekete bogyókat.  *Jár hetente egyszer erre a szódás kocsi; lehet, hogy ez egy jel, és nekünk is fel kéne iratkozni??! Kihagytam azt a részt, amikor órákig állni hagyjuk, majd botmixerrel pürésítjük, így kevesebb a mosatlan, és attól a pillanattól kezdve, hogy kiléptem a kertbe, receptkereséssel, elkészítéssel együtt nem volt több, mint fél óra. A 10-12 tányérnyi bogyóból pár deciliter, felesben vagy ízlés szerint akár 1:4 arányban hígítandó szörp lett. Fantasztikus, fanyar, friss. Készül hozzá a jégkocka is. Ma reggel egészen szürreális volt a tetőnk egyébként. Richárd Finom a patisszonos lecsó, ma ebédre ezt találtam ki. Olyan jó ilyesmi

Ki kell ábrándítanom azokat, akik irodalmi[(as)kodó] kikacsintást várnak a bejegyzés címe hallatán (bár, a N.N.Á.-versről bőven lenne mondanivalóm, ha egyáltalán bátorkodnék írni róla): ma a magyar rögvalóságról lesz szó. Nevezetesen arról, hogy ne vegyünk hamis fantát, ha egy mód van rá. Intelmek a magam és mások számára. Jó, tudom, egyikünkkel sem fordulhat elő, hogy gagyi, ciki vackokat fogyaszt, de most beszéljünk arról, amikor esetleg mégis. Ha építkezünk, akkor csakis a hamisra futja, ez alap.  Az első alkalommal, amikor ilyesmit vettem a kisboltban, totálisan zavarban voltam. Mintha óvszert vásároltam volna tizennyolc évesen, pedig abban az esetben a hamis fantát vagy Sconto narancsot vagy mit tudom én, mit még nem is saját fogyasztásra szántam (és nem is vagyok már tizennyolc éves) -- de valahol, mélyen már akkor is nagyon irigyeltem a munkásoktól, hehe. Természetesen, márkás Fantát se vásároljunk úri jó dolgunkban, erről szintén lesz szó. Annyi minden voltam ez alatt a másfél

Meghagyom a munkacímet, olyan szépen rímel. Tegnap délután kipakoltunk majdnem mindent a nyári konyhából, mármint azok után, hogy egyszer, néhány héttel ezelőtt egy vagon cuccot kivittem onnan. Mostanra maradt a neheze: a fa munkapult, a sütő stb. Sajog mindenem, de persze, sikerélmény is. Még ma és holnap sütök ott egy hadseregre való krumplis-cukkinis-hagymás gratint, aztán kiviszem a főzőeszközöket is, és megpróbáljuk leszedni a mennyezetet takaró farostot. Napok óta egy 2-4 méter magasság között állítható állványról festem a terasz fölötti lambériát. Nem akarok azon rugózni, hogy a kapkodós, csak a saját előnyüket szem előtt tartó munkások miért is hagyták ezt megtörténni (azaz, miért nem várták meg annak idején, amíg lent lekenjük), illetve visszafogom magam a tekintetben is, hogy ez milyen mértékű inkompetenciának a szimptómája, de az biztos, hogy igazán szenvedős, csigalassú munka, a tetejébe pedig (freudi elszólás) iszonyú veszélyes is. Ráadásul minden látogató megjegyzi, hogy