vidéki városi

Elérkezett hát a munkaszüneti nap (hatszoros idézőjel). Jött J. fát hasogatni, a tüzelőt behordtuk a tornácra és a fészerbe. Úgy értem, ez volt a délelőtt. Főztem lencsét, a sparhelten ismét nagyon finom lett. A kertben összegereblyéztem a sok ágat és levelet, amit már nem tudtam tovább nézni. Nagyon óvatosan ritkítottunk egy kicsit az erdőn. Na, onnan igazán nehéz bukdácsolva kihozni a fát. Olyan igazi, mismásolást nem tűrő fizikai munka, amelyik után leegyszerűsödik az élet: mi fontos (pl. hogy legyen pirítós + tea, hogy a lábamnál doromboljon a macska, hogy a szeretetemmel elkényeztessem azokat, akik viszontszeretnek) és mi nem (mit mondott xy tizennyolc évvel ezelőtt abban a bizonyos buliban, ki hogyan nézett rám, és ki az, aki utál/nem vesz emberszámba). Javaslom mindenkinek, aki tisztánlátást akar, hogy hordjon fát az erdőből. Vagy csiszoljon cementlapot. Egy dolog biztos volt: hogy én ezt az eleve kényes, veszélyes és nehéz kategóriába tartozó, korábban szinte kizárólag kudarco

Az egykori titkos terménytároló helyén kialakított kis konyhában egy festékes vödör ovális tetejének mint ív-sablonnak a segítségével lekerekítettük az átadópultot. (Ezek mind munka közben készített [werk!- 😁] fotók, egyik sem a végleges állapotot mutatja.) Apropó: sosem gondoltam volna, hogy ennyit fogjuk használni a nyári konyhát, ami, ugye, nem egyenlő a kis konyhával. Ha tudtam volna, most nem is lenne kis konyha. Bizony ám. (A nyári konyha nálunk L-alakban kapcsolódik a főépület tömbjéhez, így a tornácra nyílik, nem pedig egy külön felhúzott, kis házikó, mint sokaknál; mostani feltételezésem szerint azért, mert ez az eredeti parasztház, amelyikhez az építtetők kvázi hozzácsaptak egy másik, háromszobásat, amikor már megtehették, ld. az alaprajz ot.) Igazság szerint tök mindegy, hogy december van, és akkor most már inkább  téli konyha, nagyon sokszor üldögélünk Salgó barátom mellett, miközben süt-főz nekünk. Ha valaki dolgozik nálunk, jobb ott adni egy kávét, mint átcaplatni az e

Korán keltem, gyorsan vettem enni- és innivalót, elmentem a nálunk dolgozó emberért. Innentől mint segéd voltam jelen, amikor kellett (nem túl gyakran egyébként). Csináltam a saját dolgaimat, volt bőven: fát hordtam, takarítottam, pakoltam stb.  Nem biztos, hogy mindent a megfelelő sorrendben írok meg: feszített volt a tempó, teljesen egybefolytak a napok, nem is fényképeztem eleget, de minden egyes fázis irtó fontos előrelépés. Az volt a terv, hogy ez alatt az egy hét alatt amit lehet, kiképzünk, megjavítunk, különös tekintettel a kis konyhára és a kis fürdőre. Két új szerszámgépre volt szükség mindehhez: a dekopír- és a körfűrészre. (És, persze, a flexre, a fúróra meg még jó néhányra, azokat nem nekem kellett hozni.) Tökre örülök, hogy hatszáz óra kutatás után megvettem a fűrész-párost, mert nélkülük most nem tartanánk itt. A felújításból kimaradt három kazettás, ősrégi beltéri ajtó, amiket fehérre kellett festeni, ezeknek a csiszolása és tapaszolása jó pár órába tellett. Kis konyha:

Most olvastam vissza, hogyan írtam meg ebben a bejegyzés-vázlatban a december elejét: hát, igen. Itt  éppen nem túl sok vonzó elemét tudom felvonultatni a házas életnek... De ha egyszer ilyen (is).  szilva- (bár ez gyönyörű) A városi lakásban óriási szanálást végeztem: jó illatúra kisuvickoltam és rendbe raktam az alsó sarok-konyhaszekrényt, kidobtam mindent, ami használhatatlan volt, viszont összegyűjtöttem azokat az edényeket, amelyek még kapnak egy esélyt a háznál. A lakás egyéb részeiből nagyjából tíz üres kartondobozt és hat-nyolc zsák műanyag kacatot vittem le a szelektívbe, lehengerlően jó érzés volt. Még mindig nem az igazi, de sokat javult az összhatás. Már majdnem alkalmas a jövőbeni vendégfogadásra. :P Az egyik barkácsáruház ügyfélszolgálatára berohanva átvettem a megrendelt sarokcsiszolót, hengereket, a Hammerite spray-t. Begyűjtöttem a padlószegélyt, a ragasztóhabot, a csiszolókorongokat és a zománcfestékeket a másik barkácsáruházból, a mellette lévő koszos, nagy réten, au

Azt hiszem, nekem a tárgyi ajándékok továbbra is a szeretetnyelveim, bár kicsit taszít ez a populáris kategorizálás, miközben nagyon találó. Idén mi sem nagyon adtunk egymásnak élményt, vagyis élményre váltható utalványt, mert minden program bizonytalan. (Mintha a tárgyak biztosak lennének, ha-ha.) ezt például magamnak adtam, némi  vállveregetéssel kiegészítve, az előszobáért Utoljára március elején voltam koncerten (nem, nyáron és online sem), mondjuk, az egy nem akármilyen Lukács Miklós- volt. Utána lassan kilenc hónap - eléggé gondterhes - kultúramegvonás következett. Végül is, mindent meg lehet szokni. Bele lehet süppedni, mint egy régi, derékfájós kanapéba. Abból érzem, hogy kicsit kikészült az idegrendszerem, hogy minden egyes alkalommal, amikor áthaladok a zebrán, könnybe lábad a szemem még a Jászain játszó utcazenésztől is. Folytatva az előző bejegyzést, a házat megajándékoztam néhány, már meglévő dísszel, szerintem nagyon jól állnak neki. Karácsony előtt volt egy őrülten dolgo

Tegnap elindítottam a karácsonyi zenéket, beleértve Michael "FrankSinatra" Buble-t és a kevésbé ismerteket is. A jövő egyébként szerintem az autodidakta tehetségeké, nagyon helyes lány például ő , többször táncoltunk a videóira. Szeretnék olyan  hangulatot  fülhallgatót, amelyik sohasem romlik el. A mai időjárás-előrejelzés is hozzátette a magáét a decemberi várakozáshoz: "Felhős szerda jön, este szállingózhat a hó."  Távol álljon tőlem, hogy idealizáljam a háznál lévő körülményeket, viszont, ahogyan írtam korábban is, a blog amellett, hogy a saját kis szöveguniverzumom (ah!), igenis filterezett valóság - egészen egyszerűen azért, mert így több pozitív élményt tudok átadni, és több energiát nyerek belőle én magam is. Lehetséges, hogy néha úgy írok, hogy ellenállhatatlan kedvet csinálok a vidékiházas élethez, de azért óvatosan, a sorok között olvasva fogadjátok mindezt. Tényleg nagyon szeretem ezt a házat, irtó sok áldozatot hozok érte, és sosincs vége a munkának, pl

Muszáj folyton ilyen vicceskedően szójátékos címeket adni? És mise-en-abyme -szerű kulturális utalásokat tenni, amikor egyszerűen csak egy Salgótarjánban készült, fatüzelésű tűzhelyről van szó? a bögre, amelyikből a legfinomabb a * A kérdésekre nem tudom a választ, csak annyit, hogy le akarom írni, eddig mi minden készült a sparhelten és -ben. Leveles tészta karamellizált-párolt almatöltelékkel *Kávé Vörösboros tea kínai ötfűszerrel és citrommal Csicserilisztből lepény Langalló Pizza H. utánozhatatlan vöröslencse-krémlevese Fokhagymás-vajas bagett Paradicsomos tészta Padlizsános-kuszkuszos ragu Zabkása banánnal, csipet sóval (H.) és almával-aszalt szilvával (én). Végre minden nap tudom használni az Anyukámtól kapott kis, piros fazekakat. A legjobbfajta slow living , amit el tudok képzelni: be kell fűteni, várni, amíg felmelegszik a sparhelt és vele együtt a nyári konyha, figyelni, hogy "süt" állásban maradjon a kallantyú (szériahiba talán?), röhincsélni azon, hogy H. szerint

Semmi más nem fontos, csak az, hogy jól legyünk és egymással is jól legyünk. Ennek tudatában nincsen karácsonyi stressz, a koronavírus leszoktatott róla. Tennivaló azonban - lelki ügyekben és a házban is - van bőven. A városi lakásban tett túrám során az derült ki, hogy még nekem is, aki sosem mondtam, hogy a karácsony "annyira jó, hogy mindjárt itt van, alig várom," rengeteg díszem és kacatom lett az elmúlt években, bőven elég két házra is. Idén két dolgot tudatosítok magamban: 1. nem szabad új dekorációt vásárolni; 2. a ház feldíszítése nem verseny: sem sietni, sem szebbnek lennie nem kell senkiénél. Ötleteim & terveim az idei decemberre: - hogy egyből megcáfoljam az első pontot, vettem valamit - ez azonban olyan vásárlás volt, amit több hónapon át fontolgattam, és az első pillanattól éreztem, hogy szükséges: egy karácsonyfa mintájú függöny. Van egy fenyőfánk a kertben is, és ebben sziklaszilárd leszek, legalább a háznál: nekünk nem lesz hagyományos, benti karácsonyfánk

Többször akartam írni arról a kormányrendeletről trükkről, idő-hekkelő módszerről, amelyik leginkább segít abban, hogy belesűrítsem egy napba a fontos dolgokat és az összes munkát.   bicikli koptatta, ill. kutyánk, R. rágta csizmában Ez nem más, mint az önmagát produktivitás-nindzsaként aposztrofáló Jordan Page rendszere, a block schedule system , azaz a sávos időbeosztás, amikor nem egyszerűen azt írjuk fel, hogy mi vár ránk az adott napon, hanem pontosan hozzárendelünk egy-egy logikus időszakaszt minden egyes tevékenységhez, és előre úgy csoportosítjuk őket, hogy értelmesen kitöltsék a rendelkezésre álló két-három órát. Ha netalántán közbejön valami, akkor az egész blokkot tologatjuk arrébb, de tényleg csak akkor, ha muszáj. Konkrét példával élve: ma reggel, a blogíró- :), levelező- és zuhanyzó-/reggelizősáv után rögtön lesz egy bevásárlás-blokkom, amikor élelmiszert, gyógyszert és barkácsbolti terméket veszek (illetve pénzt is, a bankomatból le-) egy kb. 20 méter sugarú körben, utá

Érdekes ez a kelet-európai neurózis. Nem tudunk feloldódni a fogyasztói társadalom felszínes örömeiben, mert - abban reménykedem legalábbis - túlságosan intellektuálisak vagyunk hozzájuk, ugyanakkor számos esetben, amikor jó lenne, képtelenek vagyunk felszabadultan örülni, amire éppen azért lenne szükség, hogy amikor igazán nagy baj van, legyen mire emlékezni, noch dazu, miből töltekezni , hogy ezt a rettenetesen elcsépelt formulát használjam. Filozofálás helyett azt hiszem, inkább tornázom egyet hajnalok hajnalán, jobb lesz mindenkinek :D, viszont előbb, ha már elkezdtem, még egy kis fejtegetés arról, hogy az éppen elég lenne a célom, de sokszor billenek ki, ha lelkileg vagy testileg nem áll fenn az equilibrum, és hát, mostanában nagyon tudatosan kell visszalódítani magam. Vannak pozitív és negatív tendenciák. 1. Túl sok hírt olvasok. ...és túlságosan gyakran frissítem az oldalakat. Nem is értem magam, tényleg. Mindig is abban hittem, hogy a politika merő időpazarlás, és az sem érdek

Kicsit messzebbről kezdem a történetet. A főváros egyes kerületeiben - abban is, amelyikben tizenöt éve lakom - idáig is bajos volt parkolni. Sok-sok évet öregedtem a bűnös vasárnap esti (értsd: hat óra utáni) hazaérkezések miatt, abban az idősávban, amelyikben a "valószínűtlen"-ből a "szinte lehetetlen"-be csúszott át a leparkolás esélyének mutatója. Rendszeresen több buszmegállónyira sikerül(t) csak letenni az autót, és onnan vinni fel a táskákat, macskákat, krumpliszsákokat (pardon), almás rekeszeket, gyerekeket. Most, az ingyenes parkolás bevezetése óta... még az eddigiekhez képest is elviselhetetlenebb armageddon van. A legújabb jelenség, amelyik kezd egészen elképesztően elharapódzni, az agyamat pedig minden egyes alkalommal felcseszi, a testtel való területfoglalás. Ha valaki nem ismerné: úgy néz ki, hogy az egyik családtag kiszáll, szemmel tartja az utcát, várja, hogy kiálljon és elmenjen valaki, majd, amíg a másik családtag az autóval megtesz egy kört, a sz

Nem láttam még olyan embert, aki ne érezte volna magát jobban tiszta, nyugodt környezetben. Különösen akkor, ha ő maga is takarított az adott helyiségben. Észrevettétek, hogy mindenki milyen harciasan védi a legapróbb morzsától az általa felporszívózott szobát/letörölt felületet/ a saját ételét ? Mégis, újra meg újra szétcsúszik a rendszer, mindenki zizeg, senki nem talál semmit. (Ami egyébként pontosan azt jelzi, hogy nem sikerült rendszerszintre emelni a rendrakást, csak kampányok vannak. Legalábbis nálunk.) #1 Az egyik legfontosabb tanács, amit hallottam, hogy szabaduljunk meg a tárgyaink harmadától. Személy szerint még mindig ebben a fázisban vagyok; a hét elején tartottam egy hatalmas, három teli zsákkal végződő papírszortírozást. Állati kimerítő volt, jöttek a hiperszenzitív emberekre jellemző emlékekbe roskadások, de nagy sikerélményt is jelentett. Erősödöm ilyenkor, és úgy látom, néhány dolgot valóban ki kell dobni ahhoz, hogy ne legyen nyomasztóan ott ( in the back of my mind

Kilenc képet szedtem össze az Instagramról elmentett fotóim közül. Farmházak, finom ételek és macskák: nagyjából így lehet leírni az érdeklődési köröm. Szándékosan nem követek közéleti témájú oldalakat; legalább ez a görgetés ne arról szóljon, hogy ki lesz a világ ura.* Nem baj, hogy giccses és illúzió az egész. Éppen az  escapism  a lényeg: óriási szükségem van nyugalomra és szépségre. (Legközelebb válogatok az idézetek, a zenei tartalmak és a városi építészet köréből is.) Mit szóltok, melyik tetszik? Kik a kedvenceitek azon a platformon? Kövessetek ott is: @videki_varosi_blog @countrylivingmag @edgewoodfarmhouse @jaynemargaretphotography @farmhousestyleinspo @ednas.house @debbie_medium_hairy @meetmissmaple_and_bo @farmhousefanatics @trishdeseineencore * Your name is I'll see ya I'll change if you vote me in as the pres The President of your soul I live in the ghetto You just come to visit me 'round election time