vidéki városi

A tyúkól újjászületését leíró, utolsó részben megmutatom, honnan hová jutottunk. Ahogyan korábban említettem, a tyúkól, ez az L-alakú főépülethez tapasztott melléképület mindig is menthetetlen volt, legalábbis azóta, hogy 2017-ben megvettük a házat.  És mivel mindig volt égetőbb probléma, mint ez, sokáig csak tanakodva néztük, kerülgettük ezt az egyre aggasztóbb kérdést, kitiltottunk onnét mindenkit, meg kitettem a lényegre tapintó "Vigyázat! Omlásveszély" táblát. Azután, amikor 2021 nyarán a sokat látott, háromfalú, rozoga viskó tényleg fogta magát, és majdnem összedőlt, muszáj volt gyorsan kitalálni, mi legyen helyette.  ledöntötték, a többi... történelem Nagyon sok munka és leleményesség kellett ahhoz, hogy fel tudjuk építeni az utódját. Korábban nem gondoltam volna, hogy ennyire kedves és praktikus lesz az eredmény. Köszönjük B. S. ötleteit, terveit és munkáját! Az első és a második rész ben meséltem arról, hogyan hasznosítottunk mindent, ami bontott, maradék, dirib-dara

Idén sem a kertrendezés lesz a fő hobbim, bármennyire is szeretném, annyira sok az egyéb, halaszthatatlan tennivalónk. Vettem azért néhány zöldségmagot, például bokorbabot, karalábét, cukkinit, világos sárgarépát, cseresznyeparadicsomot és kétféle tököt, hogy el tudjam kezdeni a veteményt. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz belőlük. (Zéró gyakorlatom van az ilyesmiben.) A díszkerttel kapcsolatban örülök, ha lesz fix helye a fügének és kitalálunk egy hosszú-hosszú szakaszra valamilyen gyorsan növő sövényt, mert a szomszéd telek új kerítést kapott, és nagyon virítanak a betonoszlopok. Egyébként is szeretnék olyan fát ültetni, amelyik nem húsz év múlva lesz szép. száradó tökmagok és az internetes kutatások eredménye Csodálatos volt, ahogyan a hóvirágok, tőzikék és füzikék sokáig, egészen március közepéig-végéig kitartottak a terasz körül -- őket még persze, az első tulajdonos hagyta ránk. Azt a részt nem is fogom bolygatni. Érdekes módon azok közül a növények közül, amelyeket nagyáruházakban

Rendszeresen részt veszünk a lomtalanításban, de inkább a "fogadó" oldalon; miután sokáig csak néztem, milyen kincsek maradnak az út mentén, néhány éve a párosunk (E. és én) aktívan keresi a jó cuccokat. Bár az idei lomi valahogy nem volt lenyűgöző -- kicsit az is idegesített, hogy mindent átválogattak előttünk, mialatt kihordták a pincékből --, az egyik legjobb fogásunk lett.  Lomizáskor vannak azok a dolgok, amikre eleve utazol, és vannak a véletlen találatok. Az előbbi csoportba tartozik a fali szekrényke, amiből lett végül kisebb és nagyobb is, az utóbbiba például az evező. Titkon mindig is akartam egyet a Vitorlás szobába. ;)  Több kategória létezik ezeken kívül is: a szép, de már lefoglalták; a szép, de túl nagy, és nem bírjuk el; a menthetetlen, pedig egykor micsoda darab volt; a szép, de rettenetesen koszos; a ronda és koszos; a nem éri meg kárpitoztatni (+ nem bírjuk el), és még sorolhatnám, de most nézzük, miket találtunk. Az első sarkon egy pici, barna, fából készü

Ti szoktatok nemzeti ünnepen múzeumba járni?       Nem mindig jut eszembe, hogy menjünk, pedig a kimozdulás jó keretet ad a napnak, és ilyenkor az állami fenntartású helyeken az állandó kiállításokat ingyen lehet megtekinteni, sőt, vannak intézmények, amelyek kifejezetten a jeles napokra programokkal is készülnek.       Idén éreztem, hogy túl sok lesz a háznál a "hordjunk fát és kapirgáljunk a kertben a napsütésben" program négy napon keresztül, így direkt március 15-re terveztem a skanzen- és az emlékházlátogatást. Egyébként az idő is elromlott addigra, úgyhogy nagyon jó volt így, még ha a két időigényes program egy napon belül némi attitűdöt váltott is ki, magyarul: nem végig kísérte egyöntetű lelkesedés a terveimet.      Az első hely a szabadtéri néprajzi múzeum volt, ahol a gyerekek zsinórkokárdát készítettek -- nagyon klassz, hogy ehhez a zsinórokat, zsinórpödrő gépet és a szakszerű útmutatást mind készen kapják, nem nekem kell szöszmötölnöm ilyesmivel, amihez nem is ért

Öt különböző témájú bejegyzést terveztem a hétre; az egyik oka ennek egyszerűen az, hogy hiányzik a blog, a másik, hogy lassan kezelhetetlen a képmennyiség, amit abból a célból tárolok, hogy egyszer felkerülhessen ide. Itt az első poszt. Amióta a jó kis fejhallgatómmal járom a várost, még több audiovizuális élményem van, mint korábban. Nem tudom, ismeritek-e az érzést, amikor rátaláltok a tökéletes számlistára, és a kitörő öröm mellett rögtön megjelenik az aggodalom is, hogy milyen lesz, amikor túl fogjátok hallgatni. Nekem most a YouTube állította össze a dalok sorrendjét (gondolom, a preferenciáim alapján), és mivel naponta akár öt km-t is gyalogolok, egyszerre dédelgetem és tartok attól, hogy nemsokára megkopik a varázsa. Az egyik szám, amelyik szerintem esszenciája annak, amilyen dzsesszt sokkal többször kellene élőben hallgatnia mindannyiunknak, Jon Batiste-től a BLACCK (nem mellesleg tökéletesen lehet rá sétálni), a másik kettő Esperanza Spaldingtól az I Know You Know és a Prec