Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2021

Tyúkól => Sütögető (1. rész)

Amikor legutóbb írtam erről , ott tartottunk, hogy volt egy rettenetesen rossz állapotban lévő ól a ház falához tapasztva, amelyik idén tavasszal valóban szét is nyílt. Ekkor traktorral és kötéllel elbontották, mi pedig szortíroztuk az elemeket, és növeltük a sittkupacot, mert, persze, rengeteg törött cserép és menthetetlen tégladarab volt ott. Mostanra majdnem teljesen elkészült, ilyen részletekkel: (Az előbb, a koncert fotójánál azon vihogtam egy kicsit, hogy van, ugye, a Baló István Projekt és a Tyúkól Projekt, és én mindjárt az utóbbiról fogok értekezni.) Jóval a bontás előtt kaptunk tervet arról, hogy milyen jellegű toldást képzeljünk el a ház mellé. Ezt az is indokolta, hogy kerítés híján kellett valami, ami a telket az árok felől lezárja. Szóval, amikor már csak egyetlen téglafal állt* és egy hozzá kapcsolódó sarok, akkor az egykori épület alját is kiegyenlítettük, ezzel párhuzamosan készült az árok felől egy hátsó fal (végre rendesen a főépület falába kötve), amelyikhez találta

Szeptember (leg)végén

Blogírós időnk van ma. Napok óta várom, hogy leülhessek a géphez, úgyhogy megpróbálok ebben az egy órában két bejegyzést írni. "kerti virágok" ;-) Először is: több hónapja gondolkodom azon, hogy meghívóssá fogom tenni a blogot, mert annyiszor cenzúrázom a mondanivalóm, hogy az már az íráskedvemre is kihat. Majd előre jelzem, ha meghoztam a döntést, és szívesen adok meghívót annak, aki kéri. Nem azért van erre szükség, mert minden alkalommal akkora titkokat fogok elárulni, hanem azért, mert így gátlásaim vannak, amikor kicsit belemenősebben írnék valamelyik témáról, és ez nem tesz jót; sokszor éppen a lényeg marad ki. Illetve, vannak privát jellegű dolgok is, és mivel nagyon nem bírom a pletykát, nem akarom csak úgy "kiírni" őket. Fú, de esik közben. Voltam koncerten, amire csak regisztrálni kellett. Például, ebben az esetben is az a helyzet, hogy írnék róla többet, de ahhoz nem publikus részleteket is meg kellene osztanom, úgyhogy most annyit, hogy nagyon megérte a

A magyar ugaron

Nem tudom, hogy szeretem-e ezt az időszakot. Van a színekben és a fényekben valami gyönyörű, ami tényleg olyan, mint egy sanzon (sőt: chanson). Ugyanakkor az ősz az, ami elveszi a ráérő időt, ez az az évszak, amikor már sakkozni kell, hogyan haladjunk a dolgokkal a ház körül. fall in love Az biztos, hogy a nyáron elfelejtettem gépelni. Elvileg a fél életem azzal töltöm, hogy szövegeket javítok, de a saját hiba faramuci dolog: az ugye, azért van ott, mert nem vettem észre -- in the first place. Az is látszik, hogy az elmúlt hónapokban nem sokat heverésztem, mert csak a papocsum papucsom hagyta két fehér csík mutatja a lábamon, hogy nyár volt. Jó dolog a városban rollerezni, szép épületek mellett suhanni, nem jó dolog feltúrt járdák mellett az utcákon lavírozni, mások cigifüstjét szívni. Erre a hétre mégis kiszedem a "nyári ruhák" feliratú dobozból az összegyűjtött cuccokat, és a reggeli, ballonkabátos idő után úgy tűnik, délutánra fel kell vennünk őket. Röhejes, hogy még az é