Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2012

Sóhaj-kategóriás ház a horvát tengerparton

Modern és rusztikus: nagyon nehéz ízlésesen ötvözni őket. - ez volt az első gondolatom, amikor megláttam a kőfalú, ám belül meglepően letisztult ház fotóit. A második pedig az, hogy a burjánzó környezetbe, a szinte felfoghatatlanul szép kilátáshoz mennyire jól illik ez a párosítás. Pedig tudjátok, hogy nem vagyok nagy rajongója a minimál enteriőröknek, és őszintén szólva, gyakran fáj, amikor csodálatos provanszi házakat és toszkán villákat high-tech konyhákkal és dizájnfürdőszobákkal modernizálnak. Itt valamiért bejön. Ha ugyanis elképzelek egy dézsából kialakított kádat (amit amúgy sem kedvelek, és nem is nagyon értem a szakadatlan népszerűségét), egy téglából épített konyhapultot meg zsákvászon párnákat a nappaliba, talán túl sok lenne a jóból. Azért van egy kritikus megjegyzésem: tükröt a mosdó fölé, plíz! Ismersz valakit, aki parasztházba vagy más, autentikus vidéki otthonba nem rusztikus berendezést választott? Ha igen, milyen hatást kelt? (Nem az adott ismerősöd, h

Sokunk álma: s.k. kunyhórenoválás!

Nagyon szeretnék romos házikót felújítani.  Úgy képzelem, hogy a régi épületek renoválása hasonlít a pincetakarításhoz: a rengeteg bosszúság (a múltkor egy lámpabúra esett a fejemre... nem röhög!), kosz és izomfájdalom mellett kincsekre, eredeti építészeti és díszítőelemekre bukkanhatunk.  Odi et amo - ahogy gimiben tanultuk Catullustól. Velem együtt biztosan sokan gondoljátok úgy, hogy egy régi ablak, burkolólap, kőpárkány olykor sokkal többet ér, mint a modern változata, a pótlék, amit a helyére tehetünk. Olyannyira, hogy nagyon gyakran a régi tárgyak állaga, tömörsége, arányai is jobbak, mint az újéi. (Újéi: hát nem imádnivaló a magyar nyelv?) A kedves nógrádi házigazdák mesélték, hogy Nagy-Britanniában nagyon komoly hagyománya van nemcsak a garázsvásároknak, hanem az óriási építészeti lerakatoknak: ha valaki elbont egy házat, nem a sitt-telepre viteti az ajtót-ablakot-gerendát (!), hanem jó pénzért eladja. (Nálunk hasonló a vaterázás, de kint kereskedésekben egybeg

Nógrádi házriport

Szerda. Átlagos hétköznap. Dehogyis, ma megyek vidékre! Reggel elviszem a lányom az óvodába, otthon megiszom még egy habos tejeskávét, megsütöm gyorsan az ebédet, és indulok. A kocsiban kiteregetem magam mellé vendéglátóm, Júlia levelét, amely jobb leírást ad az útvonalról, mint bármilyen online tervezőprogram. A fentieknek köszönhetően egyetlen eltévedés nélkül, nagyon jó hangulatban érkezem: a szelíd táj és az autóban duruzsoló dzsessz megalapozza a napot. Néha nagyon jó egyedül vezetni, mi tagadás. Nem ez az első alkalom, hogy egy találkozást a blognak köszönhetek, de az első olyan alkalom, amikor nem én kezdeményeztem a látogatást: Julianna a vidékiház-kérdésekben sok fontos megjegyzést írt a bejegyzéseimhez, és ő invitált, hogy nézzem meg egymás melletti, felújított házaikat egy Nógrád megyei faluban. Ugye, hogy nem lehet ellenállni az ilyesminek? Kellemes izgalommal csöngetek be, és öt perc múlva úgy beszélgetünk a háziasszonnyal, és férjével, Royjal, minth