vidéki városi

Gyönyörű, napos idő volt szombaton, kivéve a szelet, és jó volt úgy mászkálni, hogy csak a kezem fázott egy picit. Most már csípős a levegő, betegek is lettünk, és éppen az előbb szállingózott egy kis hó. (Másfél napja elkezdett poszt.) sweater weather <3 Boldog vagyok a pulóvereimmel (a képen csak használtan vásároltak vannak), sőt, ma már sokkal jobban szeretem a hűvösebb évszakokat, mint korábban, amikor áprilisi születésű lévén mindig csak a tavaszt vártam. Az ún. "elég a pulcsi" időszak szinte egész októberben tartott végül is. Az egyik városi öltözet, amit megkedveltem, a sportos dzseki (az enyém bordó, second hand, egy pamut, pont jó vastagságú darab, amit eredetileg biciklizéshez vettem) és fölé egy hosszú, steppelt mellény, és természetesen sál vagy kendő. Nem tudom, hogy fel lehet-e még venni mostanában, vagy túl hideg lett hozzá, majd meglátjuk. Amúgy a múlt héten még kb. mindenki így járt, vagy legalábbis azoknak a nőknek, akiket megfigyeltem, több mint a fele.

Nem tudom, hogy erkölcsi szempontból helyes-e; gyanítom, hogy nem, de minden komolyabb rendrakás, kacatmentesítés után megjutalmazom magam/magunkat valamivel.  Mivel mostanában nagyon sok dobozt néztem át, sok kényeztető dolog került elő: konkrétan találtam egy csomó rég elfelejtett tárgyat (olyanokat, mint például tökéletes állapotban lévő körömlakkok, bontatlan művészi képeslapcsomag, színes üveg mécsestartók), vettem is pár finomságot, vagy egyszerűen csak letöltöttem egy lakberendezési magazint és megnéztem egy hosszabb YouTube videót egy kis karamelles popcornt ropogtatva (ez utóbbi szerintem az egyik legbűnösebb édesség, ami valaha létezett, de tényleg, és az íze csak pár percig tudja  sem tudja feledtetni, hogy mennyire káros).  Egyébként igaz, hogy maga a rend, a kontroll érzése, a tágasság a jutalom: mindig elcsodálkozom, milyen megnyugtató kevesebb tárgy között tölteni a napokat. Jobban esik még a sok rutinfeladat is, ha van hely, és nem bosszant a rendetlenség. Mindez nem je

Vegyes bejegyzés lesz a mostani: végre kipihenten keltem hajnalban, gyorsan rendet raktam a számítógépen a képek között, és találtam olyasmit, amiről mindenképpen akartam írni még azelőtt, hogy elkezdődik a nap. A fészer mellett megmaradt néhány fűszernövény a magaságyásban: menta, macskamenta... de még mindig a kútnál nő a zsálya, (tárkony,) rozmaring a legvígabban. Az őszi hónapokban is termett sok zsenge paprika az egyetlen magához tért tövön. Ad klímaváltozás: könnyen lehet, hogy még az úgymond utolsó, október végi fűnyírás sem lesz elég, annyira sok eső esett, és olyan enyhe az idő, a fű pedig napról napra nő. Sok levél is van még az ágakon. Szerettem volna venni egy akkus ágvágót, de későn kapcsoltam, és a legjobb árú elfogyott már, pedig nagy szükség lenne rá. J. töretlenül gereblyézi össze a leveleket, elképesztően sok van, mint mindig. Folyik egy nagy projekt befejezése is, amihez ásni is kellett, de erről majd csak a végén mesélek, addig izgulunk, hogy összejön-e a nagy hideg

Korábban sosem gondoltam volna, hogy a befőzés bármennyire érdekelni fog, mára azonban logikus része lett a kerttel való foglalkozásnak, és az sem elhanyagolható tényező, hogy viszonylag egyszerű, gyors konyhai művelet, amire viszont oda kell figyelni, és ezáltal teljesen ki tud kapcsolni. Egyébként tök nagy befőttesüveg-hiányban szenvedek, úgyhogy sokkal jobban kell gyűjtenem az összes méretben a jövő szezonra, mert most kérnem kellett párat, illetve folyton azt kell számolgatni, hogy egyáltalán van-e annyi üveg, hogy nekiállhassak egy kisebb adag lekvárnak. Isabel Paige videóit továbbra is szoktam nézni, és nagyon tetszik, hogy sok mindent, amit az erdőben talál, szintén feldolgoz: vadrózsából, bodzabogyóból, fenyőtűből számtalan kozmetikumot vagy ajándékozható cuccot készített már. Ahogy főz, az is végtelenül gusztusos, és nagyjából egyezik az ízlésemmel, egy ideális világban szinte csak ilyeneket készítenék én is: növényi alapú ételeket egyszerűen és rusztikusan. Nagyon szívesen ré

Szombatról vasárnapra, nyárias időből őszibe.      Néhány héttel ezelőtt Anyukám is eljött a házhoz. Nagyon jó hétvége volt, pedig szinte folyamatosan esett az eső -- ezt előre lehetett tudni, mégis odamentünk.... --, de a ronda időben, a sötét házban legalább jól lehetett pihenni, átvándorolni a nyári konyhába egy teára és pirítós kenyérre, vagy pár percig, amikor nem ömlött az eső, megnézni a kertet stb. Sok minden volt, amit ő még nem látott a ház megvétele óta; volt összehasonlítási alapja, és jó érzés volt hallgatni a dicséreteket: vannak részek, megoldások, amik nekem már egyáltalán nem tűnnek különlegesnek, de ő nagyon hangulatosnak vagy funkcionálisnak találta őket.     Egy másik szeptemberi látogatás úgy zajlott, hogy a házhoz menet még mindig irdatlan meleg volt, de estefelé éreztem, hogy jó ötlet bekészíteni egy kis fát, és meg is ejtettem az első begyújtást a Gerendás szobában. Megpróbáltam megmenteni annyi lehullott almát, amennyit csak lehetett, illetve leszedtem hátul, a

     A múlt héten az egyik hajnalban azt álmodtam, hogy pszichológushoz járok, aki fogalmam sincs, miért, nálunk rendelt, és egyébként -- nyilván sokatmondóan -- a megtévesztésig hasonlított Ráskó Eszter stand-uposra és szexuálpszichológusra... Amikor pedig éppen szünetet tartottunk, fogta a fűnyírót, és kiment füvet vágni. A mi füvünket. És elég szépen csinálta. Ahogy az lenni szokott, ez az álomban teljesen magától értetődőnek tűnt -- miért ne segítene, ha tud, ebben is...? --, de amikor 7:10-kor felébredtem (és emiatt majdnem elkéstünk a suliból; pedig máskor soha nem szoktam elaludni), állati jó kedvem lett; elképesztően abszurd dolgokat művel néha az agy, annyira vicces így már az egész helyzet.       A bejegyzés címét azért választottam, mert néha rádöbbenek, hogy majdnem mindenki, akit követek itt-ott, el akar adni valamit nekem (oké, a követőinek). Ezek a termékek, kurzusok, bocs a szóért, tényleg, még leírni is fáj: mörcsök (csatolt áruk) sokszor nagyon hasznosak, szépek, jól

Mivel egy darabig semmi érdekes nem történt a nyár második felében, inkább írok arról, amire megérte várni szinte egész végig: augusztus utolsó hetében a horvát tengerparton töltöttünk pár napot. Semmi extra, igaz? Pedig néhány pillanata egészen eksztatikusra sikerült. Nagyon hiszek a delayed gratification pszichológiai törvényszerűségében, vagyis abban, hogy a vágyaknak nem kell azonnal beteljesülniük, illetve abban, hogy konkrétan személyiségformáló, pozitív ereje van annak, ha nem azonnal kapunk meg mindent, amit szeretnénk.  Természetesen nem úgy értem, hogy ne kapjuk meg soha az élettől, amit nagyon szeretnénk, mert az iszonyatosan romboló hatású (erről még mindig a Dr. House sorozatnak az a része  szól a legautentikusabban, amelyik a Rolling Stones You Can't Always Get What You Want című számára épül)..., és egyébként is lehetséges, hogy csak önigazolásra, saját magam megnyugtatására használom az említett, a kellemesnél jóval hosszabb megvonáson alapuló teóriát, mindenesetr

Írhatnám azt is, visszautalva a tavalyi blogbejegyzésre, hogy "túl kevés paradicsom"... Tavasszal nagyon lelkesen közel húsz paradicsompalántát vettünk a tahi vásárban, mert azok már beváltak, és alig vártam, hogy kiültethessem őket. A tavalyi hatalmas termés hat tőről lett, idén pedig, hiába csináltam okosabban, körültekintőbben, háromszor annyi növényről szinte semmi nem lett. Szépen kimértem, hogyan fognak elférni a bokrok, direkt vettem sokféle variánst, hogy legyen majd fekete, sárga, koktél- és másféle paradicsomunk, előkészítettük a földet, aztán májusban jöttek az esőzések, meghozták a betegséget és az undorító meztelencsigákat, és kezdett nagyon aggasztó lenni a helyzet. Ráadásul nem sokat tudtam ott lenni, hogy figyeljem az állapotokat stb.  A dolgok júniusban sem javultak, sőt. Júliusra pedig világossá vált, hogy szinte minden kárba veszett, amit idén ültettem. Leírom a többi dolgot, ami még nem sikerült, jó? Essünk túl rajta.  1. Cukkini az Aldiból. Ez most másfaj

Éppen egy hónapja jelentkeztem utoljára, de most, hogy elkezdődött a tanév, és többet leszünk egyhelyben, illetve bent, a szobában, tényleg próbálok gyakrabban és mindenféléről írni.  Az előbb költöztem ki a laptoppal a teraszra, mert ott akartam elkezdeni ezt a bejegyzést, de a macska nem engedte: folyton megállított, felugrott, nyugtalankodott, aminek következtében lehet, hogy el is felejtettem ezt-azt, de mindegy, majd a következő posztra eszembe jut. Természetesen hiába cuccoltunk be, nem érzi jól magát itt, a nappaliban sem, ez egy ilyen nyűgös délután. Szóval, hadd legyen ez egy bemelegítő írás, a téma: mi történt a nyáron? I. rész A nyár borzasztóan lassan indult, és tulajdonképpen a fele eseménytelenül telt el, ami lehetett volna totálisan pihentető, csak... nekem a tanév végén mindig bográcsos, kemencés, piknikezős, lelkes terveim vannak, amik aztán valódi érdeklődés hiányában nagyrészt nem valósulnak meg. Idén már talán megtanultam nem FOMO-zni mindenféle fesztiválok és esemé

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má