Megérkeztem végre ide is. A ház középső szobájából írok; mivel a nagyszüleim kályhája egy kis turbóerőmű, amit negyedóránként meg kell rakni, a puha takarók alól ugrálok ki a fáskosárhoz, de így is csodás a hangulat: a laptop, ahogy a neve is mutatja, végre az ölemben, egy humongous bögre citrusos tea mellettem, és, ha minden igaz, még a nagyon keresett kakaóvajas kézkrém is itt van valahol. Igazi dilemma lett mostanra, hogy ha zártabb lenne azoknak a köre, akik olvassák, amiről írok, gyakrabban tudnék, mernék és akarnék beszámolni az eseményekről. Kivagyok az öncenzúrától, amely csírájában fojtja el a blogírási libidót. :-) Annyi idő maradt ki, olyan rengeteg mindenről nem meséltem, hogy azt javaslom, haladjunk apránként -- és összevissza. Voltam a jazzklubban újra, teljesen más körülmények között, mint legutóbb, de milyen érdekes, hogy ott éreztem ismét, hogy muszáj megörökíteni az élményt; kvázi azért vagyok most itt, a blog felületén, mert olyan jó volt ott . Így végül is ott