2010. december 22., szerda

Könyvek karácsonyra

Esténként egy-egy könyvet elfogyasztó óvodásnak: ez.
Felnőtt bölcsésznek hosszas megfontolás után: ez.
Sóvárgó vidékiház-függőnek: hát persze, hogy ez!


innen

      Az utcánkban lehet(ett) kapni. Néha a kincs ott van, ahol nem is keresed. Fúj, nyálas közhely. Pedig de. Egy darab van belőle a könyvesboltban. Adrenalinlöket, miközben lecsapsz rá. Ki a boltból, sűrű hóesésben egy órán keresztül fejjel lefelé tartva óvod a folyton lecsúszó nejlonzacskóban.
     Azután otthon: be a többi ajándék közé. Más blogján keresztül kukkantasz bele, miközben ott van a  kisszobában, de megígérted magadnak, hogy nem rontod el a saját örömöd. Azt mondják, "bármely dohányzóasztal büszkesége lehet". Nálunk az ágyban fog aludni, az biztos.


innen

      Másvalaki is szuperlatívuszokban nyilatkozik róla, és kiderül, hogy a könyvben bemutatott tizennyolc (!) otthon közül az egyikről már készültek professzionális képek a World of Interiors számára, valamint az, hogy nem a modern hodályok az igazán menők ma Nagy-Britanniában, hanem a kipofozott, kifejezetten kis alapterületű vidéki kunyhók. Még új fogalmat is alkottak a tendencia megnevezésére, ez a downsizing.



innen
Édes kínlódás december 24-éig.

A felszín alatt

    A blog látszólagos lelassulása mögött komoly pezsgés van: névválasztás, tervek a testvér-bloggal kapcsolatban, feltóduló ötletek sorba rendezése, könyvvásárlás. Ó, hát a könyvvásárlásról mindjárt picit bővebben is lesz szó. 

innen

2010. december 14., kedd

Az én városom - off the beaten track II.

     A karácsony előtti fejvesztett kapkodás miatt csak címszavakban arról az isztriai kisvárosról, amelyről mindig az általános iskolai történelemkönyvem jut eszembe. Ötödikes koromban a történelmi városokat minden esetben a múltban képzeltem el, virágkorukban (Athén), vagy ma, de romos állapotukban, kiállítási tárgyként (Aquincum). Ez egy idő után kellőképpen el is távolított a tantárgytól. Ha viszont ötödikes koromban láttam volna Vodjant testközelből, akkor ma biztosan történész lennék. Helló, 522 éves felirat:
Vodjan szimpatikus egyszerűségével és szegénységével, kóbormacska-kolóniáival a ma is működő középkori város. A kóbor macskák elterjedésének egyik feltétele a sikátorosság.

Növényzet bukkan fel a kőfalakon itt, ott, amott.

Omladozás, foszladozás, kopottság. Doh.


A főtér felé haladva bájos erkélyek, amelyek csüngő virágaikkal valamelyest oldják a kőfalak komorságát.

Csodálatosan pózmentes mediterrán építészet macskával díszítve.

Jó volt. Legközelebb pedig jövünk, egyháztörténeti gyűjtemény, és téged is jól megnézünk.

(saját képek)

2010. december 10., péntek

Nigella receptjei karácsonyi enteriőrökre II.

1. Üdv a blog első követőjének! Szia, Á!
2.  I am a morning person. An early bird. Megvannak ennek a hátrányai is, de most a pozitívumokról: hajnalban kicsit úgy érzem, hogy sikerülhet minden, ami a karácsonyi "to do" listán szerepel, hogy menni fog az... Mint a Házi Istennőnek, Ms. Lawsonnak. Ahogy az alábbi kép is sugallja: minden bútordarab és kiegészítő csillogó-villogóan nett, a szekrényre idejében felkerültek a piros szalaggal és égőkkel díszített fenyőágak. Reggelire meglesz a hívogató illatú sütemény. Világos, hogy  még a keverőtálak is teljesen christmasy színösszeállításban pompáznak.
     Nigella a legőrültebb karácsonyi hajrá idején is idegesítően jól néz ki. Bögréjén apró figyelmesség. Ja, tényleg, nem szabad pánikolni! Jók együtt a köntös piros csíkjai, a piros konyharuhák és az a csillagos cucc. Mindez természetesen fehér, semleges konyhában, üvegszerű hópehelydíszekkel mutat jól, így nem válik zsúfolttá.

innen

     Ez a manír a testtartásban, ami nekem nagyon nem jön be Nigella fotóinak egy részén: túl sok  a fejbillentés, a poénos kandallódísz és a csicsás gyertyatartó együtt.
innen
      És most következik a humoros Nigella:

     A férfiak teljesen eszüket vesztik ettől a képtől (tessék megnézni a megjegyzéseket Nigella Facebook-oldalán!). Érteni vélem, hogy miért, de most a dévaj rénszarvas-nézést nem elemezném. Ez a fotó már abban a korszakban készült, amikor Nigellára pont az a tíz kiló kúszott fel, amelynek következtében csak feketében lehetett fotózni. A karácsonyfa díszei nem különösebben szépek, nagyon jól sikerült viszont a visszafogott skandináv-angol vidéki atmoszférára alapuló styling: fehér lambéria a falon, keresztöltéses párnák, piros-zöld kompozíció. 
     Végezetül egy fotó, amelyen női szemmel is gyönyörű a nő. Emlékeztek még a videóra? Akkor jó, ott szerepeltek hasonló belógatott sütiformák. Számomra az idei év legkedvesebb karácsonyi dekorációs ötlete ez. És ma hajnalban, a kávé után jutott eszembe, hogy rénszarvasos tésztából is lehet füzért készíteni. 
innen
(A sorozat harmadik, befejező részében Nigella videói alapján nézünk körül a lakásában. Az lesz a legizgalmasabb!)

2010. december 9., csütörtök

Az én városom - off the beaten track I.

Az én városom Krakkó. És Nizza, legfőképpen. Ám időről időre kellenek újak is. Melyik a te városod?

madártávlatból (forrás)
     Horvátországban idén az igazán híres látnivalók helyett - megdöbbenésemre - némely kisvárosok okoztak heves szívdobogást. Mert mit kell megnézni az Isztrián: Pulát, Rovinjt, Porečet mindenekelőtt. Mindezek után viszont jó megpihenni olyan valódi középkori városokban, amelyeket még nem özönlöttek el a turisták. Az egyik közülük Svetvinčenat.  

a térkép közepén keresendő
    Üdítő élmény, hogy a városkában nincsen minden sarkon szuvenírbolt és azokban "Svetvinčenat" feliratú hűtőmágnes. És nem, nem azért, mert nehéz kimondani... Az egyik (egyetlen?) közért előtti tér:
A város főtere szeptemberben kifejezetten csendes és nyugodt. Azért persze beszélnek a kövek és a falak.


      Térjünk a lényegre: a lakóépületekre. Van, aki a kovácsoltvasra, van, aki az olajfaligettel körbevett kúriákra bukik. Én a kopott, szegényes mediterrán stílusra. A lakatlanság-elhagyatottság külön bónusz. Svetvinčenatban magas arányban találhatóak ennek a kritériumnak megfelelő épületek. Még most is elvarázsol ez a ház:
A kihalt utcákat csak a házmániákusok fényképezőgépének kattogása zavarja meg. 


Szívfájdítóan sallangmentes, százéves és gyönyörű, helyi anyagokból épített kertes ház:

Az alábbi képen látható templom a város szélén, egy autószerelő műhely (!) mellett helyezkedik el.

Nem lehet látogatni, le van lakatolva, de a rácson benyújtott kézzel, a fényképezőgépet reszkírozva a következő képet készíthetjük el:

                              
    Kifejezetten szimpatikus, hogy a történelmi levegő itt sosem egyhangú, ma is bátran használják a középkori épületeket, ha kell, vagány falfestéssel jelölve ki egy-egy új funkciót. Kukucs.


Jövőre, veled, ugyanitt.

(saját fotók)

2010. december 7., kedd

Veranda: nem randa, de...

      Hetek óta sanda szemmel kerülgettem a Veranda magazint, mert igen kellette magát: nézzél meg, vegyél meg, én vagyok az! Bennem nem találsz neobarokk csillárt, "retró kislakás"-t és műszőrrel borított trendi szarvast karácsony táján. Én vagyok a vidékistílus-freakek magazinja. Addig-addig ment az illegetés, hogy vettem egy nagy levegőt és a decemberi Lakáskultúra helyett egy Verandát. 
korábbi lapszám
      Velős megállapítással kezdeném: a Veranda tényleg az, és mégsem az.
 ***
      Van a magyar piacon egy magazin, amelyik nívós vidéki otthonokat mutat be. Ez a profilja. Lehet csemegézni:  akad közöttük túlzottan-mutatottan hagyományőrző, puccos, vonzóan eklektikus. Sajnos "shabby chic" jellegű nincsen, de a valóságban is ritka nálunk, mert nincs hagyománya igazán. A Veranda a magyar valóságról szól, és a négy lakásriport érdekes, színes, tanulságos írás. Csak a minőség hagy kívánnivalót maga után.
      Igazán nem mondhatjuk, hogy a nagymúltú Lakáskultúra minden szempontból kielégíti az olvasók igényeit, de egy biztos: a Veranda jelenlegi állapotával szemben professzionálisan összeállított magazin. Nagyon jó ugyanakkor, hogy vannak versenytársai, mert sokszor elkényelmesedik, unalmassá, sznobbá, önismétlővé válik (lásd az idegesítő Varró Zoltán-kultuszt!).
régebbi lapszám
      Összehasonlító elemzés helyett néhány sarkalatos pont:
  • A Lakáskultúra címlapja meg van szerkesztve. Kompozíciót alkotnak a színek, betűtípusok a fényképpel. Ugyan nem értem, hogy miért választanak ilyen sokszor "A hónap hangulata" rovatukból, mert így úgy érzi az olvasó, hogy átverték, hiszen nincs is ilyen lakásriport a magazinban, de biztosan komoly vevőcsalogató oka van (az Otthon decemberi számában is ez történt). A Veranda címlapján az angolos otthon egy részlete látható, érdekesen rossz szögből, nagy összevisszaságban.
  • Képaláírások: sokáig úgy gondoltam, felnőtt emberként el tudom dönteni, hogy egy enteriőrből mi érdekel, nem kell elmagyarázni. A Veranda magazinból kiderült, hogy dehogynem; megfelelő képaláírások nélkül kevésbé marad meg az amatőr olvasó emlékezetében, hogy mit látott.
  • Scrapbook-feeling: a Verandában a cirádás, virágmintás háttérre montírozott fényképek stílusa a helyi nyugdíjasklub éves táncestjén készült fotósorozathoz passzol. "Romantikus", és ettől giccsesen amatőr.
  • A lakásriportok száma a Verandában (amely kéthavi magazin) négy. A Lakáskultúrában is, illetve ott van a Vizitkártya-rovat, sokunk várva-várt csemegéje. Hozzá kell tennem, hogy a Lakáskultúrában a négy otthonból gyakran három, olykor négy nem érdekel, a Verandában négyből négy gondolkodtat el, indítja be kis country freak fantáziámat.
  • Miért nincs a Verandának honlapja? Miért nincs a Verandáról az interneten szinte semmi?
  • Egy képhangsúlyos magazinnak jó, ha olyan fényképésze van, akinek felismerhető a stílusa és a kvalitásérzéke. A Lakáskultúra esetében ez a fotós Darabos György. Nyilván az kell egy hasonló szakemberhez, ami a háborúhoz is.
  • Ha már itt tartunk: a Lakáskultúra reklámanyaga az elviselhetetlen mennyiséget súrolja egy ideje. De ne higgyük, hogy a Veranda nincs tömve promócióval. Ott van mindjárt Álomépítőkről szóló elég jó cikk. Oké, reklám nélkül nem lehet lapot csinálni. A legdurvább azért a Chippendale áruház hirdetése, lakásriportba ágyazva. A sparheltekről, kályhákról, a kertről (!) szóló egyébként informatív írások nem titkoltan promó-cikkek. A multifunkciós süniről pedig lakberendezési magazinban nem szeretnék olvasni, ha mégoly nagyszerű ajándék is.
  • A Meseházak az angol falvakban című remek cikk fotói "archívak". Az archív szó mióta lett az "összeollózott" szinonimája? Akkor az én netről lementett fotótáram is archív fotókból áll, és ha nem akarom lehivatkozni mások fényképeit, azt mondom majd: régiek.       
  • A Veranda karácsonyi számában egy oldalt tesz ki A szeretet ünnepe című opusz. Nem elemzek. Idézek: "Van úgy, hogy ez a sokféle szokás kavalkádja már talán el is fedi, el is felejteti, hogy miről, kiről is szól a karácsony." Sic! És ez korrektúra utáni állapot! A képanyagról szintén az egyik tavalyelőtti szlengkifejezés jut eszembe, a felejtős.
  • A Lakáskultúrával ellentétben (hová tűnt Lajos Mari?) a Verandában van főzőrovat, A séf otthonában. Más szóval, a mélypont. Hangsúlyozom, magazinkiadói és -olvasói szempontból, nem emberileg vagy a receptek minőségét illetően. Fájdalmas látvány az az IKEA Family sebtapasz, amelyet teljes premier plánban csodálhatunk meg a séf ujján. Zöld egyébként, és jó étvágyat. Aztán: a lányom egyszer komolyan megrótt, amiért a sütőtök-rajzomon nem volt ott a sütőtök szára. Ez persze csak az ő heppje, de kérem, hogy az amúgy sem túl fotogén sütőtököt a szára nélkül, a Wellington-bélszínt pedig mobiltelefonnal ne fotózzák. Természetesen csak abban az esetben, ha a magazin közel 600 forintba kerül. Köszönöm. Kedvenc idézetem a cikkből: "Amit csak lehet, mindent szépen lassan, sokáig és egymástól külön főzzünk." Hát ezért nem sikerült múltkor a húsleves!
***
       Mindent összevetve: fontos és jó, hogy van Veranda magazin. Hiánypótló és lelkesen megírt, jelenlegi állapotában azonban még nem professzionális lap. Szvsz. (És bocsánat a béna bejegyzés-címért. A magazin címe telitalálat.)

2010. december 6., hétfő

Kis színes szubjektív

A visegrádi Mátyás Király Történelmi Játszópark mellett szenzációs lakóépületek húzódnak meg. Színharmónia őszi táj és ház között:
A parkhoz vezető út egyik gyöngyszeme.

A játszótér pedig dél-amerikai-motívumokkal bla-bla ---- jó lenne írni róla, ha épp nem rína egy gyermek egy szobával arrébb, és lehetne koncentrálni. Hajnali blogírás lehetséges, napközben blogírás nem lehetséges. Úgyhogy ennyi, Picasa-kollázs.


2010. december 2., csütörtök

Jamie, karácsonyi pulyka, country style

1. Töltsd az ünnepeket Jamie-vel!
  
       Az, hogy Jamie Olivernek saját kertje van, amelyet rendszeresen művel is, az egyik legütősebb és legszemtelenebb marketinghúzás, amit valaha hallottam. (Na jó, néha csak művelteti.) Hasonlóképpen érzek, amikor arról szólnak a hírek, hogy szombatonként a piacra jár vásárolni, valamint, ha teheti, vadászik (lásd az erre épülő Jamie természetesen c. könyvet és Jamie Oliver valóban fontos kaja-kampányait). De nagyon jól áll neki, az biztos. Nem meglepő hát, hogy baromfiudvara is lett. Ahelyett, hogy megpróbáljuk fejben összeegyeztetni a tyúkok etetését azzal az időbeosztással, amely a világ egyik legfoglalkoztatottabb médiaszakácsának juthat, nézzük inkább a képet.

előtte

      Professzionális styling és fotó; még a szomszédfiúsra vett Jamie mellénye és a pulyka vagány nyaklebernyege is egyformán meggypiros. Teljesen autentikus az angol vidéki fatároló sufni, amelybe a baromfiak szabadon bejárkálhatnak. Ez a boldog pulyka egyébként a család kedvence (volt), így úszhatta meg a Hálaadást.
2. Töltsd a pulykát Jamie-vel!

        Miközben Jamie előkészíti a madarat, körülnézhetünk: nyitott polcokon és akasztókon sorakoznak az edények. A berendezés ügyesen egyensúlyoz a tévékonyha és a saját konyha hangulata között. A hatalmas falióra és a falat függőlegesen osztó fagerendák az angol cottage jellemzői. Eléggé rendben vannak. Gusztusosak a rusztikus, kissé kicsorbult sütőedények. Karácsonyi dekoráció gyanánt elegendő a pár darab piros-zöld dísznövény.
közben
Ezen a videón is megfigyelhető a konyha és a tavalyi, kissé harsányabbra sikerült karácsonyi dekoráció, de szerencsére az is látszik, amit Jamie a fönti képen kitakar: középen igazi téglából épített lábakon áll az öblös fehér mosogató. Nagyon szép az óriási íves fa munkapult.

utána
3. Ünnepelj a családoddal!

      Bizonyítékul arra, hogy nem csak pirosban lehet elképzelni a karácsonyt: Jamie és hófehér hajú nagymamája. A gazdagnak tűnő dekoráció szinte filléres ötletekből áll össze: fehér papírból kivágott hópelyhek alkotják a régimódi korcsolyával, fehér dísztárgyakkal megrakott polcok fölött és körül. Giccs, de az érzelmes-kellemes fajtából.

      Kis jóindulattal mintha tényleg hóesésben állnának - van valami keresetlen és kedves az elkapott pillanatban. A modellek mellett a dekoratőr és a fényképész is csillagos ötösre vizsgázott.

(a képek forrása)

2010. november 29., hétfő

Nigella receptjei karácsonyi enteriőrökre I.

         Az ilyenkor kötelező "Aztán készen van-e az adventi koszorú?" kérdés helyett következzék a profi stylist munkájának elemzése. Aki nélkül Nigella sem lenne annyira tökéletes.

innen
      Nigella imázsa reggel, délben, este, télen-nyáron ki van találva. Aki látta már egyetlen főzőműsorát is, biztosan emlékszik néhány momentumra: Nigella éjszaka a hűtőhöz lopódzik, és csintalanul valami nagyon kalóriadúsat eszik; gyermekei buksiját simogatja, miközben palacsintát gyárt nekik (és feltehetően a leckében is segít); fejére csavart hófehér törölközőben és köntösben hófehér ételeket készít (Forever Summer: White); lazán vendégül lát harminc embert a kertjében úgy, hogy iszonyatosan jól néz ki, és egyáltalán nem izgul.
     Ezek után nem meglepő, hogy a karácsonyt is a maga teljességében éli meg, és elkerüli őt a bosszankodás és a hisztéria bármely formája (vegyünk mi is egy nagy levegőt, és ne felejtsük, ez tudatos építkezés eredménye).
      A fent látható képen Nigella tálcán kínálja a... nagyszerű és egészen véletlenül a pulóverével egyformán tűzpiros chutneykat, lekvárokat. A kompozíció részei még az üveg mécsestartók, az angolos teáskanna, a sütőben is használható főzőedény, egy diszkréten rénszarvasos konyharuha, néhány tányér és egy kecses üvegkancsó - egytől egyig pirosak. Nagyszerűen passzol hozzájuk a high tech tűzhely és az elmaradhatatlan KitchenAid robotgép fémes csillogása. Szép a diszkrét égősor a háttérben.
      De ne ugorjunk ennyire előre az időben. A következő, elméletileg korábbi kép azt hivatott bemutatni, hogy a lekvárokat valóban Nigella főzte, méghozzá abban az edényben:
innen
    Megállapíthatjuk, hogy a fotós ezúttal kimerítette a Photoshop alkalmazási lehetőségeit a ráctalanítástól az odamontírozásig. Mit keres ott az a két pohárkrém? És miért ilyen valószerűtlenek? Élnék a gyanúperrel, hogy a teáskanna sem színváltó, és nincs kettő belőle, hanem vagy a másik lekváros fotón is lilának kellene lennie, vagy itt is pirosnak. A képről Jamie Oliver Ministry of Food című könyvének agyonretusált retróhangulatú fényképei jutnak eszembe, és ez több szempontból sem előnyös.
    A következő kép nem feltétlenül karácsonyi - bár helyes a piros kötényke-, viszont nagyon rusztikus. Ez a díszlet azért trendi, amiért Julia Child is: az asszociációs lánc Franciaország és a vidéki ízek felé kanyarog. Klasszak a fellógatott serpenyők, jól néz ki a minimum burgundi marhát sejtető lábas, ismét ragyogó a fémes csillogás.
itt
      A fenti fényképpel ellentétben itt egy újabb, ami kifejezetten mesterkéltre sikerült. Nigellának nem áll annyira jól, amikor régimódi háziasszonyt alakít. A piros kardigán az idők során a védjegyévé vált, de a testtartásában van valami feszült és őszintétlen. Pedig az egyszerű, vidékies fehér konyhabútor és a rátűzött képeslapok, az apró fényfüzér jó háttér lehetne.
innen
      Az utolsó kép témája: kuckózás a kandalló előtt. Az enteriőrből nem sok látszik, de az éppen elég: rakoncátlan izzósor, rusztikus kőből épült kandalló fa kandallópárkánnyal. Piros kötött pulóver. Végre nem teljesen belőtt haj. Szürkés kanapé, amelyen az egyetlen színfolt néhány rénszarvasos, keresztöltéses párna. Nigellához hűen egy teljes tepsi muffin. Mellesleg a nő ezen a képen a legszebb. Lehet, hogy azért, mert ő már tudja, hogy meg fogja enni az egész tálca süteményt, és ezt teljesen őszintén gondolja.
innen
     Ebben a karácsonyi videóban alkalmunk van megfigyelni a lakás többi részét, illetve a tök egyszerű és nagyon ízléses karácsonyfa alakú kiszúróformákat, amelyek a konyhát díszítik. (A lakásról részletesebben később.) A videó elindítása előtt ajánlatos reggelizni.

2010. november 27., szombat

Havazás után

      A hóesés egyszerre romantikus és teljesen hétköznapi esemény. Kanadában például.

ebből a nagyszerű blogból

      Jólesik ránézni a quebeci ház nagyzolástól mentes, szép vonalú tömbjére. Megnyugtatóak a kőfalak, a zömök kémény. Csak az ablakkeretek fehér színe virít, a spalettákat bordóra festették: így kontrasztos is, hagyományőrző is. A tetőtér kétszintes, ez a megoldás rásegít a "meseház"-hangulatra. A tető ugyanakkor kifejezetten sprőd anyagú, szegényes kivitelű. Ismét láthatjuk, hogy az igazi rusztikus épületekben mindig van valami, ami önmagában nem szép, foszlott, kopott. Pontosan attól lesz jó. Nagyon vonzó, hogy nincs a) eltakarítva a hó, b) körbekerítve a ház. És az a romos deszkakapu minek van ott? Nem lehet tudni, de kompozíciós szempontból telitalálat. Messziről is könnyű elképzelni, hogy milyen a belső tér hangulata. Hát persze, hogy - lakberendezési lapok kedvenc szavával élve - rettentő cozy.
      A tél pedig ilyen hangulatokat hoz Kanadában. Lehetséges, hogy már csak fesztiválokon látni hasonló lovasszánt, de annyira klassz:
szintén a celebrate canada blogból

2010. november 26., péntek

Pénteki hír

A VidékiStílus-blog mától a Facebookon is követhető! Ahogy az lenni szokott, ott gyakrabban váltja majd egymást sok-sok rövid kommentár, kérdés, felvetés, ajánló. Már töröm a fejem az első játékon is. Mert annak különlegesnek kell lennie...

2010. november 24., szerda

Hogyan mondjuk magyarul? II.

    Isn't it ironic? - kérdezhetjük Alanis Morrisette-tel. Az Otthon magazin decemberi számában ugyanis két zseniális választ kapunk arra a kérdésre, hogy milyen az ízléses vidéki stílus ma Magyarországon. Hogy mi ebben az ironikus? Az, hogy az egyik választ egy francia-magyar házaspár, a másikat egy angol-magyar lakberendező adja.

     A vegyes házasság kulturális keveredéssel is jár. Érdekes, hogy a ház mégsem francia jellegű, inkább angolos polgári otthon vidéki ízekkel. Antik tükrök, country stílusú IKEA-székek, nagyon merész szín- és mintapárosítások. Puha takarók, vegyes mintázatú párnák. A konyhában kék-fehér erdélyi kerámiák. Pontosan az efféle házak bizonytalanítják el időről időre a nagyvárosi embert, hogy maradjon-e vagy menjen a zöldbe, ahol elférne minden, és egy ugrásra lenne a lovarda. Személyes kedvencem az Ektorp kanapéhuzat zöld színe, amint visszaköszön a konyhabútoron és a háló falának színében. Rettenetesen jó.
     Azt hihetnénk, hogy ezt nehéz fokozni, de következik Catherine Dickens vidéki vendégháza. A téli mese mögött komoly és rafinált marketing húzódik meg, de tudjanak csak minél többen erről a házról, mert egészen egyedülálló. Mennyivel jobban tetszik Torma Beatrix stylist idei munkája, mint a tavaly karácsonyi! Hófehér textilszalvéta rafiával átkötve, fenyőággal és kövirózsával (!!) díszítve. Éppen annyi tradicionális szín, amennyi jólesik a szemnek a vakítóan fehér házban. A kislány, Meg pedig gyönyörű: mintha egy angol karácsonyi filmből lépett volna ki (biztosan örülne a híres ős, the Charles Dickens, ha látná). Ez a házikó már nem egyszerűen elbizonytalanít, hanem a cikk olvasása közben mindvégig ütemesen dobol a fülemben: vidéken kell élni! De hagyjuk, elvégre egy magazint olvasunk, ez csak képzelt utazás. Még a hó sem esik. Még.


     A következő riport Szinglilak a várfalnál címmel kissé érdektelen. Hiába, az erős kezdés átka... Azonkívül, hogy az akváriumkéket - magában is, de főleg barnával társítva - nehezen viselem, a fotók minősége is egészen elüt a két vezető riportban látottaktól. Menjünk tovább. 4 tipp, hogyan tágítsunk a tereken. Ha ez lakásriport, akkor ez nem cím. Bocs.
     Beleshetünk egy ünnepi díszbe öltözött koppenhágai lakásba is, ő a bronzérmes rögtönzött versenyünkben, az igen erős mezőnyben. Mindössze az a furcsa, hogy kísértetiesen hasonlít a magazin címlapján is látható, már említett nagycsalád házának belső tereire, stílusára (kandalló, virágmintás tapéta és antik csillár, vitrin, kilimek, sötét falszínek, vonzó eklektika).
     Az inspiráció- (értsd: promóció-) fejezetben összegyűjtött téli szívmelengetők, a styling és Barbay Csaba fotói gyönyörűek, bármelyik külföldi rokon lapban megállnák a helyüket.


     Végül a "praktikus" címszó alatt, valóban külföldi lapból származó fényképeken egy szegényes-népies viskót látunk. Ennek a kültéri díszei is szenzációsak. (Újabb válasz arra a kérdésre, hogy hogyan kell ízléses, folk-elemeket is felvonultató stílust teremteni. Ez a legkopottabb, legrusztikusabb verzió.) Meg kell jegyeznem ugyanakkor, hogy - bár a cikkben ez a javaslat hangzik el - semmiképpen nem javaslom a hősugárzó kivitelét a kertbe. Szerintem a stylist és a villanyszerelő sem. ;-)

A fotók az Otthon magazin honlapjáról származnak.

2010. november 23., kedd

Ír konyha novemberben

Avagy az élet indukciós főzőlap nélkül.


innen
     Aki ezt a konyhát választja, egyúttal a vidéki élet tempóját választja. Hajnali kelés, kamásli, kötött kardigán. Kicsoszogás a konyhába. Karkörzések. Annak konstatálása, hogy volt eszünk, és este bekészítettünk néhány fahasábot. Begyújtás. Fújtatás, kezek dörzsölgetése a tűz melegében. Kannában vízmelegítés. Tea.
      A fenti fénykép mint kompozíció is lenyűgöző. Konyhai csendélet, amely az egyszerű élvezetek megbecsülésére figyelmeztet. (Valamint - sajnos - rádöbbent arra, hogy kommersz konyhabútorért nem kellene annyi pénzt kifizetni. A burkolónak a 10x10 cm-es csempe precíz felrakásáért pedig még kevésbé.) A krémszínű beépített bútorok ma is tökéletesen megfelelnek a célnak. Falicsempe nincs, csak szép osztású fa burkolat. A legegyszerűbb, mázsányit termő almafajta sokféle színe felel a fal kopott sárga árnyalatára.  A padlón évszázados, matt szürke kő (vö.: kamásli szükségessége!).
      A kályha és tűzhely robosztus, bonyolult és nagyon fekete - ebből is kikövetkeztethető, hogy nem a napsütötte délen járunk. (Ennyire nem esztétikus tárgyat a franciák-olaszok nem bírnak elviselni, és nem is igen van rá szükségük.) Sötét tömbjének komorságát lágyítja a meg-megcsillanó rézedény-gyűjtemény és az egy darab csodaszép boltív.
     Olyan egyszerű tényezők, mint a helyiség alapterülete és szédületes magassága egyértelműsítik, hogy gazdag ház konyhájában járunk. Ide lehet képzelni a szolgálókat, a nagy sütéseket-főzéseket, a hétvégi sürgés-forgást. A sok-sok almából sütött rusztikus tortát.
autentik almatart (Good Food-recept és -kép)



2010. november 22., hétfő

Petrik Adrien: A másik kert - II. rész

       Olyan sok szín van ebben a könyvben, hogy lehetetlen egy rövid bejegyzésben mindegyikre kitérni. A ház asszonyának nemcsak a kert szépítgetése okoz örömöt - az egyik fejezet címe például: Növényszerző portya -, hanem a szöveg írása, a könyvszerzés is. Egyre élvezetesebbek, kidolgozottabbak a leírások a családi kedvenc receptekről (tonhalas tészta! marokkói fűszeres répa!), lassítókról (teázás, origamizás, begyújtás a kandallóba). Kiderül, hogy akkor lehet a legjobbakat enni, amikor nincs otthon semmi: fűszeres olajba mártogatott kenyeret, héjában főtt krumplit, - ezt már én teszem hozzá -: tortillát vagy tortillát másképpen.


       Folytatódik az, ami az első könyvben is lebilincselő volt: a saját kezű téralakítás a házban, a kertben. A burjánoztatás. Még azt sem lehet mondani, hogy az ágakból font kerítés filléres holmi, merthogy tényleg semennyibe nem kerül. Kedvenc sörpadom ismét látható, viharlámpással, ahogy koptatja az idő. Sokkal jobban illik ebbe az édenkertbe, mint holmi sznob teakfa-garnitúrák. Éppen ezért nehéz megfejteni, hogy a nappalit uraló argentin gyarmati stílusú kanapé ötlete honnan jött, de fogjuk fel úgy, hogy a hőn áhított kényelem érdekében az ember néha kicsit elveszítheti a stílusérzékét. A másik apró megbicsaklás szerintem a krómacél habüst mint fejtartó a fürdőkád végénél - itt sajnos a család többi tagjával kell egyetértenem... A kerti szalamandra (vagy mi) és a faun vízköpő azonban lenyűgöző, egyedi alkotás, remekmű.
      A saját kezűleg varrott egyszerűsített patchwork-takarók is iszonyú jók, azóta nekem is van ilyen. A szabadban varrás nagyszerű ötlet; ilyenkor érezni a család életére jellemző fesztelenséget. Jó idő van, jólesne egy kis alkotás, irány a kert. Körülbelül egy hosszabbító kell a varrógéphez, semmi más. A fény ugyanis sokkal jobb kint, mint bent.
      A növények bimbóira, virágaira, szőrös leveleire és kacskaringóira kevésbé fogékonyaknak a könyv fényképészetileg legjobb része (trendi szóval: highlightja) a szerszámokról készült fejezet (az az utánozhatatlan fiskars-narancssárga!) és ismét a koszorú-felhozatal.
      A gránátalma-fotó a könyv zárásaként telitalálat. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a gyümölcs a szerző számára egyfajta énszimbólum: szenvedélyes, csillogó, érett, természetes, élettel teli. (Aki megtalálja, hogy hol szerepel még a könyvben az a vörös vesszőből font tál, amelyen fényképezték, kap egy gránátalmát tőlem.)

2010. november 20., szombat

10+1 tévhit

Avagy mitől nem lesz mediterrán vidéki stílusú a ház.

  1. Mediterrán cserepek és spaletták alkalmazása egy alapvetően minimalista-trendi luxuskategóriájú lakóépületen.
  2. Tökéletesen felhordott kanárisárga, barackvirág, ordító narancs „vidám, napsütötte” falszínek egy vagyonért.
  3. Kovácsoltvas itt, ott, amott. (Kovácsoltvas lábú üvegasztalka az Ikeából: dobd ki!)
  4. Ha az egyik szoba görög, a másik olasz, a harmadik francia stílusú, a konyha pedig jobb híján Ikea-svéd.
  5. Romantikus, dekupázsolt „Welcome”, „Lavande”, „Toilet”, „Café” feliratok a lakás különböző ajtajain.
  6. A „szobaszerű” fürdőben kávébarna laminált padló, trendi virágmintás tapéta és kopott mosdóállvány mosdótállal, kancsóval, spontán levendulacsokorral.
  7. Plüssmackógyűjtemény és egyéb cukiságok.
  8. Státuszszimbólumok: a szalagfüggönytől a klímaberendezésig, a garázskapu-automatikától az intelligens öntözőrendszerig.
  9. A konyhában imitált taverna, a tökéletesen nyírt kertben vadiúj, antikolt falikút.
  10. Terméskő-ornamentika a vécé falán. Egész falat beborító címeres, monogramos bontott tégla a lakás több pontján.
+1: „Legyen anyag abban a házban”, azaz, ha úgy érezzük: itt és most kell megmutatnunk, hogy mire vittük az életben, és ezért minden részletre nagyon odafigyelünk.