vidéki városi

Korábban sosem gondoltam volna, hogy a befőzés bármennyire érdekelni fog, mára azonban logikus része lett a kerttel való foglalkozásnak, és az sem elhanyagolható tényező, hogy viszonylag egyszerű, gyors konyhai művelet, amire viszont oda kell figyelni, és ezáltal teljesen ki tud kapcsolni. Egyébként tök nagy befőttesüveg-hiányban szenvedek, úgyhogy sokkal jobban kell gyűjtenem az összes méretben a jövő szezonra, mert most kérnem kellett párat, illetve folyton azt kell számolgatni, hogy egyáltalán van-e annyi üveg, hogy nekiállhassak egy kisebb adag lekvárnak. Isabel Paige videóit továbbra is szoktam nézni, és nagyon tetszik, hogy sok mindent, amit az erdőben talál, szintén feldolgoz: vadrózsából, bodzabogyóból, fenyőtűből számtalan kozmetikumot vagy ajándékozható cuccot készített már. Ahogy főz, az is végtelenül gusztusos, és nagyjából egyezik az ízlésemmel, egy ideális világban szinte csak ilyeneket készítenék én is: növényi alapú ételeket egyszerűen és rusztikusan. Nagyon szívesen ré

Szombatról vasárnapra, nyárias időből őszibe.      Néhány héttel ezelőtt Anyukám is eljött a házhoz. Nagyon jó hétvége volt, pedig szinte folyamatosan esett az eső -- ezt előre lehetett tudni, mégis odamentünk.... --, de a ronda időben, a sötét házban legalább jól lehetett pihenni, átvándorolni a nyári konyhába egy teára és pirítós kenyérre, vagy pár percig, amikor nem ömlött az eső, megnézni a kertet stb. Sok minden volt, amit ő még nem látott a ház megvétele óta; volt összehasonlítási alapja, és jó érzés volt hallgatni a dicséreteket: vannak részek, megoldások, amik nekem már egyáltalán nem tűnnek különlegesnek, de ő nagyon hangulatosnak vagy funkcionálisnak találta őket.     Egy másik szeptemberi látogatás úgy zajlott, hogy a házhoz menet még mindig irdatlan meleg volt, de estefelé éreztem, hogy jó ötlet bekészíteni egy kis fát, és meg is ejtettem az első begyújtást a Gerendás szobában. Megpróbáltam megmenteni annyi lehullott almát, amennyit csak lehetett, illetve leszedtem hátul, a

     A múlt héten az egyik hajnalban azt álmodtam, hogy pszichológushoz járok, aki fogalmam sincs, miért, nálunk rendelt, és egyébként -- nyilván sokatmondóan -- a megtévesztésig hasonlított Ráskó Eszter stand-uposra és szexuálpszichológusra... Amikor pedig éppen szünetet tartottunk, fogta a fűnyírót, és kiment füvet vágni. A mi füvünket. És elég szépen csinálta. Ahogy az lenni szokott, ez az álomban teljesen magától értetődőnek tűnt -- miért ne segítene, ha tud, ebben is...? --, de amikor 7:10-kor felébredtem (és emiatt majdnem elkéstünk a suliból; pedig máskor soha nem szoktam elaludni), állati jó kedvem lett; elképesztően abszurd dolgokat művel néha az agy, annyira vicces így már az egész helyzet.       A bejegyzés címét azért választottam, mert néha rádöbbenek, hogy majdnem mindenki, akit követek itt-ott, el akar adni valamit nekem (oké, a követőinek). Ezek a termékek, kurzusok, bocs a szóért, tényleg, még leírni is fáj: mörcsök (csatolt áruk) sokszor nagyon hasznosak, szépek, jól