2018. február 19., hétfő

Házvásárlás: a mi kritériumlistánk

Amikor az első házat az orrunk előtt vitték el, komoly szerelmi bánatba estem. Úgy éreztem, hogy az a ház ránk várt, és ezt mindenkinek látnia kellett volna. Az álomból pár óra alatt hatalmas csalódás lett: pikk-pakk eladták, és mi ott álltunk, leforrázva. Most, visszatekintve már értem, hogy a megküzdési stratégiám önvédelemből lett. Próbáltam kritikusan nézni a szerelmemet, akit épp az előbb szerzett meg valaki más: mitől nem is volt ő olyan szép, vonzó, különleges és szexi. Ez nem volt egyszerű. De végül írtam egy listát. Hogy az új ház miért lesz majd jobb, mint az a csalfa dög.


A mi házkeresési kritériumaink a következők voltak:
  • ár: nagyon alacsony (elkerülve a tkp. "bontandó" kategóriát, mert nem telket akartunk, hanem házat - na, ez néha kőkemény meló volt)
  • elhelyezkedés: vízpart közelében + Budapesttől maximum kétórányira
  • téglafalak
  • polgári jelleg
  • a ház külsején is megjelenő régi építészeti elemek
  • szép falu
  • csendes utca
  • látható fagerenda
  • fapadló
  • cementlap
  • veranda
  • min. 2 szoba (inkább három)
  • nyári konyha
  • must have: diófa (+ gyümölcsfák)
  • nagy és szép kert
  • használható melléképületek
  • jó fej elviselhető szomszédok

Az élet aztán megtanította, hogy ezt mind nem lehet kérni. Mint az egyszeri kőműves-sztoriban: kezit csókolom, az, hogy gyorsan, szépen és olcsón, egyszerre nem fog menni. Kettőt lehet választani.

Hamarosan elmesélem, hogy nekünk mi mindenben kellett kompromisszumot kötnünk, nem is kicsiket.

Ugyanakkor, a fenti kritériumlistának köszönhető, hogy lett

egy házunk,
egy kertünk,
egy erdőnk és
egy szántónk,  :-)

amit szeretünk, amire büszkék vagyunk, ahol már az első évben szétdolgoztuk magunkat, ahol a gyerekek gereblyét fognak a kezükbe, ahol a verandán eszünk, ahol hat mázsa csodálatos dió terem, ahol nyáron hűvösek a szobák, ahol ősszel ropog a tűz a kályhákban, és sült almát lehet enni.


Nálatok mik voltak/lesznek a döntő szempontok?

2018. február 14., szerda

Hogyan vegyünk házat? - 10 + 1 tipp

Disclaimer: ez az én szubjektív listám. A legutóbbi bejegyzésben leírtam, hogy milyen szűk keretek között mozoghattunk, amikor házat kerestünk, és úgy érzem, hatalmas szerencse, hogy magunktól, ingatlanos szakember bevonása nélkül egyáltalán sikerült. Most azokat a tapasztalataimat gyűjtöttem össze, amelyek kellettek ahhoz, hogy ilyen... szerencsések legyünk. :-)


1. Tartsd észben: Location. Elhelyezkedés. 

A mi esetünkben konkrétan négy megye jöhetett szóba, és a mai napig úgy gondolom, hogy - az ár mellett - ez a legfontosabb és legjobb szűrő. A többi szép ház sajnos nem számít. Amikor keresés közben szembejönnek, olybá tekintjük őket, mintha nem lehetne rájuk kattintani a térképen.

2. Feküdj rá a keresésre! 

Állítsd be az ingatlanfigyelőt a rád vonatkozó paraméterekkel, de ne várd, hogy biztosan az e-mail fiókodba fog érkezni az igazi, és csak rá kell bökni. Tapasztalatom szerint nem lehet megúszni az órákig tartó, ínhüvelygyulladást okozó online keresést.

3. Ne csak az ingatlan.com-ot nézd! 

A mi házunk hirdetését oda fel sem tették (persze, mert ott kötelező árat megadni, haha). A Jófogás több szempontból idegesítő: gagyi, sok a duplikátum, nem lehet jól rendezni, rengeteg a régi jó ismerős az ingatlan.comról, de akkor is muszáj legalább még ezt az oldalt nézni.

4. A találatokat otthon szűrd meg! 

Kemény kritériumok alapján, okosan és őszintén, a sasszemed segítségével. Tudom, hogy élőben sok minden máshogy néz ki, mint a fotókon, de azért valljuk be, van olyan, amiről látszik, hogy szép-szép, de túl nagy falat/biztosan nem éri meg, hogy odavezess. Meg vissza-.

5. Figyeld az odavezető út, a  környék hangulatát!

Szerencse vagy pech? Azt hiszem, az előbbi: mi mind házszemlézni, mind foglalózni csodálatos, madárfüttyös, virágzó fás májusi időben mentünk, és nagyon megtetszett az egész vidék, tehát már erőnek erejével sem lehetett volna lebeszélni minket a vásárlásról. Erről a számról most már mindig ez az időszak fog eszembe jutni:


6. Ha van esély arra, hogy meg kell előznöd más vevőjelöltet, vigyél magaddal annyi készpénzt, hogy le tudd foglalózni a házat. 

a) De azért ez nem webshop, ahol impulzusvásárlásunk következménye maximum egy unikornisos kezeslábas, amit aztán két évig a szekrény aljára rejtünk, majd eladományozunk. 

b) Durva és veszélyes trükk, de az álomházért alkalmaznám. Főleg, ha én érnék oda legelőször, és lenne ott egy ügyvéd is.

c) Mérlegelni kell, hogy az eladó vajon mi a fészkes fenéért miért siet ennyire, és ha a vevőket gátlástalanul megversenyezteti, vajon még mire képes (mit hallgat el).

7. A pincétől a padlásig.

Amikor végre helyszíni szemlézel, nézd meg alaposan az épületet, órákon át, ha kell. "A padláson úgysincs semmi érdekes, csak sötét és kosz." Biztos? 

8. Praktikum és esztétikum.

Láttam, hogy érdekes, szép a ház, klassz arányokkal, és azt is, hogy pontosan akkorák a szobák, amekkorákat szerettem volna, tehát tudtam, hogy ezekben nem lesz kompromisszumkényszer. Nálam ez döntő szempont volt.


9. Régi háznál különösen körültekintően járj el (ha kell, szakember segítségével) - de ne hidd, hogy mindent észre fogsz venni.

"Öreg házat akartunk, hát, megkaptuk, gyerekek." - szoktam mondani, amikor valami újabb probléma derül ki... nem figyeltünk eléggé, pedig Stevie Wonder is megmondta, hogy 

Very superstitious, writings on the wall
Very superstitious, ladders 'bout to fall

meg minden.

10. A kertet és a házat olyan szemmel (is) nézd, hogy milyen hibák/hiányosságok hoznak téged alkupozícióba!

Esetünkben ilyen volt a kerítés részleges hiánya, a nyílászárók állapota, a szigetelés nemléte, az ereszcsatorna rozsdásodása - folytassam? Ugyanakkor nálunk is igaz volt az íratlan szabály, hogy 10%-nál többet igen nehéz lealkudni az árból. 

+1: Mérd fel, hogy kik/milyenek lesznek a szomszédaid!

Öö, amennyire lehet. Nekünk például van egy tök jó fej szomszédunk: a saját erdőnk. :D


Meséljetek, nektek mi vált be? Hogyan találtatok a házatokra?

2018. február 10., szombat

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik

A miénk.

Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 

Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).

Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél már nincs lejjebb. Emlékszem az elszántságra. Csak tudnám, hogy miért kell ehhez előbb pofára esni. 

Innentől kezdve kb. egy hónapon át néztem az ingatlanhirdetéseket minden nap x alkalommal. Néha éreztem, hogy nem megy, mégis, annál jobban túltolom, rágörcsölök. Ugyanis, valljuk be, mi azért nem engedhettük meg magunknak igazán, hogy legyen egy plusz tulajdonunk.* Tehát nagyon (NAGYON) alacsony árkategóriában nézhettem csak hirdetéseket, a többi egyedül szívfájdításra lett volna jó. (Azért néha, fegyelmezetlenül azt is csináltam ám. :-) )

Mutatok néhányat az akkor elmentésre érdemesnek ítélt képek közül. Ezek a házak, amikor utólag megmutattam őket, anyukámat például teljesen elrettentették, pedig én ma is mindegyikben látok lehetőséget. Egyikhez sem mentünk el végül (és vicces módon még ezek között is akad, amelyik bőven a büdzsénk felett volt), de remélem, klassz új gazdáik vannak. 











És akkor, egy hónapnyi keresés után meglett Ő.


A Jófogás ingatlanhirdetései között találtam, éppen akkor, amikor a "legfrissebb" szempont szerint rendeztem a találatokat. Rafináltan nem adtak meg árat (!), de telefonon mondtak rá egyet, ami esetünkben az abszolút plafon + kb. 1 millió forint volt.

Pénteken felhívtam a tulajdonost, vasárnap elmentünk megnézni, megállapodtunk az árban (nagyjából azt a pluszmilliót sikerült lealkudni), egy hétre rá pedig lefoglalóztuk a házat. Ettől a naptól kezdve használatba is vehettük, ami 

a) nagyon kedves dolog;
b) nagyon jó trükk,

mert mire felmerült a Komoly Kétség (később részletesen írok róla), addigra sikerült megszeretnünk annyira a házat, hogy meg is vettük. Ez ilyen érdekes pszichés jelenség: az idegesítő dolgok ellenére nem akartuk elveszíteni azt a sok élményt, amit adhat. 

A megtekintéskor nem voltam annyira elájulva tőle, mint az Egyiktől, de rengeteg dolog nagyon tetszett benne, és addigra már elültettük a bogarat a saját fülünkbe, hogy nekünk kell egy saját.

Ez volt a vallomásos jellegű bejegyzés; a következő posztban arról írok, hogy végül konkrétan mi alapján és hogyan választottuk ki a házat, szerintem mit csináltunk okosan, mit nem, és tippeket adok arra vonatkozóan, hogy mire érdemes figyelni.

*A blog egyik új rovata éppen erről fog szólni: akkor miért kellett? Hogyan lehet kigazdálkodni?

2018. február 9., péntek

Hová tűntem?

Hú, de nehéz ezt a bejegyzést megírni. 

A blog egy kis, saját világ: 2010-ben és 2014-ben is (ahogy minden egyes évben közötte, utána) megvolt az öröme az ide való elvonulásnak. Rengeteg olyan pillanat adódott, amikor iszonyúan élveztem, hogy a magán-univerzumom mennyi új ismeretséget és élményt ad.

Kiégettség-érzetem nem igazán volt, inkább úgy fogalmaznék: szüneteket kellett néha tartanom.

nyári születésnap a verandán


2017-ben nagy tervekkel tértem vissza: vettünk egy házat, ami erősen a "felújítandó" kategóriába tartozik. Láttam magam előtt, hogy éppen az fog segíteni az építkezés szenvedései közepette, hogy ide megírhatok mindent.

konyhai kilátás


Aztán, éppen ősszel, amikor be akartam indítani a gépezetet, nem jó dolgok történtek. És mivel ez a blog sosem rólam szólt, annyit mondhatok, hogy majd, egyszer visszatérhetünk rájuk kicsit konkrétabban.  

Azért, ahogyan azt nyilván észre is vettétek, rögtön jött az írásblokk.

régi fogmosópohár-tartók és poszter az alixpressről: ezeket már oda szereztem


Olvastam időközben sokféle ember magánblogját, rengeteget tanultam-elemeztem, és állatira vágytam arra, hogy írhassak.

Most itt vannak a vázlatok és az új ötleteim. 

Visszajöttem és maradok.

vegyes cucc a vízparti hangulathoz


A blog - és a HÁZ - pedig lépésről lépésre megújul. Tartsatok velem!  

lélekszimbólum whatsoever

2017. szeptember 19., kedd

Relikviák a lámpás bácsitól

Szeretném azt mesélni, hogy a napokon belül végleg bezáruló kis üzlet idős tulajdonosának annyira rokonszenves volt a kirakat előtt bámészkodó családunk, hogy sebtiben kiszaladt a bolt elé, és kezünkbe nyomott két míves kovácsoltvas lámpát, mondván, "maguknál biztosan jó helyük lesz"!


Nem egészen így történt. A reggeli iskola-kör után napokon keresztül a kisiparos üzlet felé kanyarodtam, osztottam-szoroztam, nem mentem be, kerültem a szemkontaktust, aggódtam, hogy nem nyit ki újra. Aztán egyik nap nagy levegőt vettem, és először a (lenti képen jobban látható, bal oldali) falikart vadásztam le féláron, azután egy háromágú vascsillárt néztem ki. Hezitáltam, számolgattam, végül az orrom előtt vitték el a bácsi nyugdíjba vonulása előtti utolsó napon, pedig már annak a csökkentett ára is soknak tűnt a hónap végén.

Így lett a négykaros változat, kb. 70%-os engedménnyel, azt hiszem, a magammal vitt gyerekek bájától nem függetlenül.

A házunk verandáján jelenleg klassz kis csupasz villanykörte van, a gerendás szobában pedig hetvenes évek-stílusú csillár - mindkettőre fáj ránézni, de nemsokára kicseréljük őket ezekre, jaj, de jó lesz. 






2017. szeptember 11., hétfő

Leszakadt a pajta

Világos, hogy a gyerekdal (Rajta, rajta, leszakadt a pajta, / Benn maradt a macska) nem véletlenül keletkezett, hanem súlyos tapasztalatok alapján írta az egyszeri szerző vagy a közösség, értitek. És most hagyjuk a pajzán értelmezéseket [Nyitva van az aranykapu...], engem az építészeti vonatkozás érdekel. A mi téglapajtánk teteje, hála az égnek, nem ránk omlott és nem valamilyen macskára (remélem!). Viszont jó alaposan szakadt le, meg kell hagyni.



A házat részben azért vettük meg, mert tartoznak hozzá melléképületek. Ezek közül a legérdekesebb a téglából épült pajta, amelynek néhány éve leszakította a tetejét a vihar - pontosabban a vihar által jól megtépett, a telek mögötti árokparton álló, hatalmas fák belengése. Nota bene, azokkal a fákkal valamit csinálni kell nagyon hamarosan...

De nekünk, naiv házvásárlóknak így is kellett.


Most ott tartunk, hogy az életveszélyesen belógó szarufákat, cserepeket, kicsavarodott téglákat leszedettük, generáltunk ezáltal két hatalmas sittkupacot, illetve nyertünk - nyilván nem szuper állapotú - faanyagot, téglát és cserepet.


Belülről még nem mutatom meg a pajtát - ez az egyik része a "birtoknak", ahová amikor belépek, majdnem mindig felhagyok a reménnyel, hogy valaha ki lehet ganéjozni ezt a helyet valamikor is rend lesz itt.




Az egész nagyon romantikus. Mindenfélét belelátok ebbe az épületbe, és meg akarom menteni. Kellene rá ideiglenes tető, ehhez tanácsokat szívesen fogadok.


Mit gondoltok?

2017. július 17., hétfő

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... I. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk.

Az egyik

Ha három hónappal ezelőtt megkérdezi valaki, hogy keresünk-e eladó házat, őszintén válaszoltam volna, hogy nem.

Aztán egy pár napos, vendégházban töltött pihenés alatt bekattant valami, és az egyik délutáni szieszta után már hét lehetséges házjelöltet mutattam be a családnak.

Egy, azaz egy jelölt ment át a rostán. Még a gyerekek is azt mondták, hogy tegyünk egy próbát vele, nem baj, hogy két és fél órás az autóút oda - jó kaland lesz.

A tulajdonost csak félve mertük felhívni (vasárnap este volt), de felvette a telefont, készségesen megadta a címet - hozzátéve, hogy éppen takarítani fognak másnap, menjünk.

Húsvét hétfőn fogadott is bennünket.

Azzal, hogy fél órája aláírták a szerződést a foglalóról, így aztán, ha akarjuk, megnézhetjük belülről is a házat, de már eladta.

Csak kapkodtuk a levegőt, hogy hogyan került oda más vevőjelölt.

A házat pedig, mondanom sem kell, mint vérbeli mazochisták, megnéztük.

És beleszeretős volt.

Egy kívülről nagyjából semmilyen-lerobbant, maximum parasztház jellegű, belülről angolos eleganciájú, polgári stílusú művészlak.

Nekem ráadásul kívülről is tetszett.

Azóta sem tudom, hogy az elérhetetlensége, az elvadult-borostyános kertje vagy a belső terek elhanyagoltsága ellenére érezhető értelmiségi stichje fogott meg annyira.

Azonnal megvettük volna. (Az összes építész ismerős teljes joggal mondaná: na, ilyet nem teszünk!!)

Ott "rontottuk el", hogy a gyerekeknek a fent említett vendégházban húsvéti tojásvadászatot rendeztünk. Így a velünk egyszerre odarendelt vevő fél órával hamarabb döntött és foglalózott.

Sem árbeli ráígérés, sem annak emlegetése nem hatott a tulajdonosra, hogy mekkora erkölcsi nullaság ilyet tenni, pláne előzetes figyelmeztetés nélkül.

Szóval, nem lett a miénk.

Ahogy remegő kézzel kapcsoltam be a gyerek biztonsági övet, végig azon járt az eszem, hogy miért történik most ez velünk.

Közben befutott a harmadik odarendelt vevőjelölt... de azt hiszem, ő már látott ilyet, nem kezdett el jeleneteket csinálni, csak elfogadta a szituációt.

Visszamentünk tehát - kétszer két és fél óra vezetés a semmiért - a skanzenbe húsvéti nyulakat nézni.

Folyt. köv.

U.i.: Szándékosan nem illusztráltam a bejegyzést, illetve nem adtam meg a koordinátákat, mert amikor két hete elkezdtem megírni a történetet, és visszakerestem a hevenyészett képeket a mappából, ismét kisebb depresszív hullám kapott el... Ilyen ez a plátói ház-szerelem.