Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Túl sok, túl kevés

Érdekes ez a kelet-európai neurózis. Nem tudunk feloldódni a fogyasztói társadalom felszínes örömeiben, mert - abban reménykedem legalábbis - túlságosan intellektuálisak vagyunk hozzájuk, ugyanakkor számos esetben, amikor jó lenne, képtelenek vagyunk felszabadultan örülni, amire éppen azért lenne szükség, hogy amikor igazán nagy baj van, legyen mire emlékezni, noch dazu, miből töltekezni , hogy ezt a rettenetesen elcsépelt formulát használjam. Filozofálás helyett azt hiszem, inkább tornázom egyet hajnalok hajnalán, jobb lesz mindenkinek :D, viszont előbb, ha már elkezdtem, még egy kis fejtegetés arról, hogy az éppen elég lenne a célom, de sokszor billenek ki, ha lelkileg vagy testileg nem áll fenn az equilibrum, és hát, mostanában nagyon tudatosan kell visszalódítani magam. Vannak pozitív és negatív tendenciák. 1. Túl sok hírt olvasok. ...és túlságosan gyakran frissítem az oldalakat. Nem is értem magam, tényleg. Mindig is abban hittem, hogy a politika merő időpazarlás, és az sem érdek
Legutóbbi bejegyzések

Kerékpáros

Kicsit messzebbről kezdem a történetet. A főváros egyes kerületeiben - abban is, amelyikben tizenöt éve lakom - idáig is bajos volt parkolni. Sok-sok évet öregedtem a bűnös vasárnap esti (értsd: hat óra utáni) hazaérkezések miatt, abban az idősávban, amelyikben a "valószínűtlen"-ből a "szinte lehetetlen"-be csúszott át a leparkolás esélyének mutatója. Rendszeresen több buszmegállónyira sikerül(t) csak letenni az autót, és onnan vinni fel a táskákat, macskákat, krumpliszsákokat (pardon), almás rekeszeket, gyerekeket. Most, az ingyenes parkolás bevezetése óta... még az eddigiekhez képest is elviselhetetlenebb armageddon van. A legújabb jelenség, amelyik kezd egészen elképesztően elharapódzni, az agyamat pedig minden egyes alkalommal felcseszi, a testtel való területfoglalás. Ha valaki nem ismerné: úgy néz ki, hogy az egyik családtag kiszáll, szemmel tartja az utcát, várja, hogy kiálljon és elmenjen valaki, majd, amíg a másik családtag az autóval megtesz egy kört, a sz

Minimalizmus - my way

Nem láttam még olyan embert, aki ne érezte volna magát jobban tiszta, nyugodt környezetben. Különösen akkor, ha ő maga is takarított az adott helyiségben. Észrevettétek, hogy mindenki milyen harciasan védi a legapróbb morzsától az általa felporszívózott szobát/letörölt felületet/ a saját ételét ? Mégis, újra meg újra szétcsúszik a rendszer, mindenki zizeg, senki nem talál semmit. (Ami egyébként pontosan azt jelzi, hogy nem sikerült rendszerszintre emelni a rendrakást, csak kampányok vannak. Legalábbis nálunk.) #1 Az egyik legfontosabb tanács, amit hallottam, hogy szabaduljunk meg a tárgyaink harmadától. Személy szerint még mindig ebben a fázisban vagyok; a hét elején tartottam egy hatalmas, három teli zsákkal végződő papírszortírozást. Állati kimerítő volt, jöttek a hiperszenzitív emberekre jellemző emlékekbe roskadások, de nagy sikerélményt is jelentett. Erősödöm ilyenkor, és úgy látom, néhány dolgot valóban ki kell dobni ahhoz, hogy ne legyen nyomasztóan ott ( in the back of my mind

Inspiráció: hangulatos ősz I.

Kilenc képet szedtem össze az Instagramról elmentett fotóim közül. Farmházak, finom ételek és macskák: nagyjából így lehet leírni az érdeklődési köröm. Szándékosan nem követek közéleti témájú oldalakat; legalább ez a görgetés ne arról szóljon, hogy ki lesz a világ ura.* Nem baj, hogy giccses és illúzió az egész. Éppen az  escapism  a lényeg: óriási szükségem van nyugalomra és szépségre. (Legközelebb válogatok az idézetek, a zenei tartalmak és a városi építészet köréből is.) Mit szóltok, melyik tetszik? Kik a kedvenceitek azon a platformon? Kövessetek ott is: @videki_varosi_blog @countrylivingmag @edgewoodfarmhouse @jaynemargaretphotography @farmhousestyleinspo @ednas.house @debbie_medium_hairy @meetmissmaple_and_bo @farmhousefanatics @trishdeseineencore * Your name is I'll see ya I'll change if you vote me in as the pres The President of your soul I live in the ghetto You just come to visit me 'round election time

Az ősz színei

Hajnal van. Minden ébredéskor fáj a könyököm. Extra zsúfolt lesz a nap, és ezt egy ideje egyáltalán nem menő dolognak, sokkal inkább szervezési hibának tekintem. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a blogírás alapvetően szórakoztató tevékenység, más szóval: megértjük, de nem szeretjük mások nyafogását olvasni. Úgyhogy feltettem a fülhallgatót, és próbálok arra koncentrálni, ami örömteli vagy éppen szenzációs. #1 Az óvodában készült festmény. Beragyog mindent. #2 Mások hangszeres és énektudásában gyönyörködni. Megspórolom most nektek azt az ódát, amelyet monomániás zenehallgatási szokásaim idoljához, S.W.-hez írtam legutóbb.  #3 Rendrakás közben megtaláltam a régóta keresett mikrofont és egy egész jó hangszórót is. #4 Bár a faragás maga Instagram vs. valóság stílusban zajlott, ahol erősen az utóbbi állt nyerésre, végül vállalható lett a tök, főleg sötétben, meggyújtott mécsessel. #5 Otthon norvégmintás kezeslábast hordok, amikor csak lehet, a maximális komfortérzet megteremtése érdekében. (M

Boldog blogszületésnapot!

 Ma tíz éve, hogy elkezdtem írni ide. :-) H. azon a nyáron töltötte be a negyedik évét, és ősszel kialakult egyfajta napi ritmus, amelyik lehetővé tette, hogy a hobbimmal is foglalkozzam. Az első bejegyzések a paloznaki nyaralásunkról, a kedvenc francia és olasz enteriőrjeimről és olvasmányokról, "szent" magazinokról és lakberendezési könyvekről szóltak. Azután sok minden történt, időközben megszületett E., és az ő negyedik életévében nem újabb blogot indítottam, hanem megvettük a Házat, így bő három éve folyamatos a téma-utánpótlás. Az idei őszi szünetben szerencsére munkázat és pihenés is volt, sétáltunk, faragtunk tököt, kaptunk rétest, ma pedig valószínűleg megtartjuk a magunk kis, nem tökéletes és nem igazán ijesztő "heliwón"-ját.  A szép, színes [blogtóber] után kellemes novembert kívánok nektek!

Filléres fürdőszoba II.

Amikor jó idő van, csak kint munkálkodom, így is rengeteg a tennivaló. A szerszámosban még mindig el kell rendezni a dolgokat, esedékes egy többórás gereblyézés megint, és csiszolásra várnak a karnisok. A héten hordtam fát is, éppen jókor, mert utána jött egy nagy eső (és az isteni alvás meg az obligát izomláz). Bent miniprojektekre jut idő. maradék gipszkartoncsavarok Felbátorodva azon, hogy kicsit tudom kezelni az akkus csavarozót, felraktam az egyik zománcozott táblát a nagy fürdő ajtajára, szuper élmény volt. Elhatároztam, hogy idén sem veszek hosszú, kötött, narancssárga-rozsdaszínű kardigánt, mert bár nagyon tetszik, pont nem ér annyit, amennyibe kerül. Örülök a régi holmiknak, és addig hordom vagy használom őket, főleg a háznál, ameddig bírják. Ha egy kardigán nincs már jó állapotban, akkor egy szebb sállal párosítom, meg ilyenek. Kifejlesztettem a zsigeri ellenérzést, amelyik akkor jelentkezik, amikor elképzelem, hogy a potenciális új ruhadarabot kezelni, mosni kell (ráadásul v