Vidékies is meg nem is: az Otthon novemberi száma

Amikor legutóbb a Lakáskultúra októberi számáról írtam, ~~és újfent szerelmet vallottam kedvenc fotósomnak~~, valaki azt írta, hogy a cikk hatására azonnal meg is vette... az Otthon magazint. Vajon jól járt?

Igen is meg nem is: az Otthon magazin okosan támaszkodik a country életérzésre mint trendre, ugyanakkor vegyes színvonalú anyagból kénytelen (?) dolgozni, és némileg félrevezető a címlapja. Pestiesen szólva: nem először.

Szeretném hinni, hogy nálunk is lehet jó vidéki stílusú magazint csinálni. Tudom, hogy az Otthon sem tud száz százalékosan megfelelni ennek az igénynek. Abban azonban biztos vagyok, hogy a csali-címlap mögött is kell lennie valaminek, amitől az ígéretek, hangzatos címek nem üresen koppannak, hanem tartalommal telnek meg. A hazai lapokban mégis gyakran csak a közepes felstilizálását találom. Az Otthon aktuális címlapján konkrétan a lapszám egyetlen szívdöglesztő konyháját, ami természetesen ismét külföldi lapból származik, a belső hasábokon pedig egyetlen olyan lakást sem, amiért önmagában érdemes lett volna megvenni a magazint.

Egyszerűen szólva: már megint nem megelégedéssel, hanem enyhe csalódottsággal fejeztem be az olvasást.

***

Érdekes, az első budai, értelmiségi és nagyon dizájntudatos lakás tetszik.

Az Inspiráció-rovat sztárja, a városi nomád stílus papíron bejön, és nagyon jó a stylist is, a fotós is (Torma Beatrix és Imre Barnabás). Cseppet zavar a sznobéria, amit a tárgyak mögött érzek, de szép.

A franciás belvárosi lakást nem zártam a szívembe. Lehetséges, hogy a bejegyzés elején látható étkezője miatt történt ez így. Shabby chic ágy ide vagy oda, újrafellapozás kizárva.

"A" vidéki ház rovat egy magyar-francia házaspár falusi lakhelyét mutatja be. Ők nem városi nomádok, hanem falusi-népi-paraszti környezetben élő világpolgárok. És bár érdekes, hogy hogyan jutottak ide, valamint szépek a használati tárgyaik, amelyeket megőriztek, mégsem gondolom, hogy a konyha például egész oldalas fotót érdemelne.

Végül: igen, a brüsszeli ház a mindenhol felbukkanó, meseszép csempéivel ismét a lap fénypontja. Újrafellapozás lehetséges.

(a fotók forrása az otthon.com)

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

További információk

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

További információk

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem. A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött. Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má

További információk

vidéki városi

Keresés ebben a blogban