Ugrás a fő tartalomra

Tízből mennyi? - Halloween special edition

     Könnyen lehet, hogy az itt látható házikó évekkel ezelőtt bejárta a blogszférát (fürdőszobáját már a Facebookon is csodáltuk együtt), de Halloween és őszi szünet idején nem hagyhattam ki...
     Időnként összedugjuk a fejünket, és megvitatjuk, hogy egy-egy enteriőr hány pontot kapna a maximális tízből, ha mi lennénk a zsűritagok. 
     Most az a kérdés, hogy akár szereted, akár utálod ezt az időszakot, akár foglalkozol a Halloweennel, akár nem: mit szólnál, ha ennek a háznak a kulcsait a kezedbe nyomná valaki, és azt mondaná: eltölthetsz itt egy hosszú hétvégét? 

Kéne, nem kéne, tetszene, nem tetszene?

Mellesleg pontozni is szabad...





 
U.i.: November 2-án, azaz szerdán lesz egyéves a blog, ünnepléssel és játékkal készülünk, gyertek!

(forrás)



Megjegyzések

  1. Elfogadnám, nem csak egy hétvégére. :)
    10 pont, a fürdőt különösen imádom. :)

    VálaszTörlés
  2. Kritikus leszek :) a háló 8 pont, a fürdő 7 pont,a foteles rész 9 pont, a többi olyan 4 pont körül van. Az utolsó előtti kép viszont tíz pontos! :)

    VálaszTörlés
  3. Kedvesek a kommentek, kösz! Nálam 9 pont, és épp a foteles rész túlzott szakadtsága miatt nem tíz. Őszi szünetre nagyon ideális-optimális kunyhó...

    VálaszTörlés
  4. Nem adnám vissza azt a kulcsot!! Én odaköltöznék!! :)

    VálaszTörlés
  5. Körtvélyessy Andrea2011. október 31. 14:10

    naná,hogy elfogadnám 10 pont

    VálaszTörlés
  6. Ú, nekem a Holiday jutott az eszembe, és, hogy az egyik lány a téli szünetre kiköltözött a "világ végére"...egy kis hó még jöhetne és 9-10 pontos lenne egy hétvégére:)

    VálaszTörlés
  7. 10-ből 12! nagyon tetszik. Elfogadnám a kulcsot is, majd lecserélném a zárat :) nem adnám vissza!

    VálaszTörlés
  8. A kacsa és tyúk miatt (na jó anélkül is) szigorúan 10, azaz TÍZ pont :)

    VálaszTörlés
  9. Enchanting: ó, igen, és Jude Law!
    Beus és mások: én is ilyen szigorú vagyok most! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má