Ugrás a fő tartalomra

Country stílusú esküvők I.: ősz-tél

      Bár az esküvő mint lehetséges blogtéma abszolút nem nekem jutott eszembe először (ott van például az Ágy-asztal-tv blog Igen! című sorozata vagy Hungarian Provence különleges játéka), megvan a magyarázata annak, hogy miért pont itt és miért pont a szezon után szerepelnek ezek az összegyűjtött képek: internetes szörföléseim alatt szembejött "a" legjobb őszi fotómontázs, amelyen ugyan a halloween-tök volt a lényeg (őt is kerestem egyébként), az egész tök-téma mégis egy esküvő keretei között szerepelt.

Méghozzá olyan jól, hogy nem lehetett neki ellenállni. Látnom kellett az összes hasonló inspirációs képet azon a blogon, amely a cseppet csöpögős(nek tűnő...) heartloveweddings nevet viseli.

Milyenek ezek a country stílusú hangulatok? Nagyon ámerikaiak. Többnyire valahol a habcukorgiccs és a követendő ötletparádé között. 

Jelen blog írója tehát elnézést kér a cowboyokért, a mályvacukorért, az "Igen!" helyett olvasható sok "I do"-ért - sőt: ha kell, még Pearl Harbourért is.

Mivel azonban neki (pontosabban a Country Komfortnak) a jövő héten szerdán szülinapja lesz, azt csinál, ami neki tetszik. És most ez tetszik. :-)










Megjegyzések

  1. "Kedves Country Komfort"! Szerintem nincs ok az elnézést kérésre,holmi "I do" feliratok miatt,mert aki ezeket a képeket megnézi (bár ez az én véleményem) a fotók hangulatteremtő erejével lesz elfoglalva. Nekem fel sem tűntek,előbb képet néztem,aztán olvastam...Hihetetlen, hogy egy egy fénykép,vagy azokból egy összeállítás milyen hangulatot tud varázsolni,így inkább megköszönjük,mintsem mályvacukor,vagy cowboy allergiát kapjunk!

    VálaszTörlés
  2. Lulu! Szerintem is hangulatosak, a "bocs" ezért csak félkomoly volt, kösz a dicséretet!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má