Ugrás a fő tartalomra

Nigella receptjei karácsonyi enteriőrökre I.

         Az ilyenkor kötelező "Aztán készen van-e az adventi koszorú?" kérdés helyett következzék a profi stylist munkájának elemzése. Aki nélkül Nigella sem lenne annyira tökéletes.

innen
      Nigella imázsa reggel, délben, este, télen-nyáron ki van találva. Aki látta már egyetlen főzőműsorát is, biztosan emlékszik néhány momentumra: Nigella éjszaka a hűtőhöz lopódzik, és csintalanul valami nagyon kalóriadúsat eszik; gyermekei buksiját simogatja, miközben palacsintát gyárt nekik (és feltehetően a leckében is segít); fejére csavart hófehér törölközőben és köntösben hófehér ételeket készít (Forever Summer: White); lazán vendégül lát harminc embert a kertjében úgy, hogy iszonyatosan jól néz ki, és egyáltalán nem izgul.
     Ezek után nem meglepő, hogy a karácsonyt is a maga teljességében éli meg, és elkerüli őt a bosszankodás és a hisztéria bármely formája (vegyünk mi is egy nagy levegőt, és ne felejtsük, ez tudatos építkezés eredménye).
      A fent látható képen Nigella tálcán kínálja a... nagyszerű és egészen véletlenül a pulóverével egyformán tűzpiros chutneykat, lekvárokat. A kompozíció részei még az üveg mécsestartók, az angolos teáskanna, a sütőben is használható főzőedény, egy diszkréten rénszarvasos konyharuha, néhány tányér és egy kecses üvegkancsó - egytől egyig pirosak. Nagyszerűen passzol hozzájuk a high tech tűzhely és az elmaradhatatlan KitchenAid robotgép fémes csillogása. Szép a diszkrét égősor a háttérben.
      De ne ugorjunk ennyire előre az időben. A következő, elméletileg korábbi kép azt hivatott bemutatni, hogy a lekvárokat valóban Nigella főzte, méghozzá abban az edényben:
innen
    Megállapíthatjuk, hogy a fotós ezúttal kimerítette a Photoshop alkalmazási lehetőségeit a ráctalanítástól az odamontírozásig. Mit keres ott az a két pohárkrém? És miért ilyen valószerűtlenek? Élnék a gyanúperrel, hogy a teáskanna sem színváltó, és nincs kettő belőle, hanem vagy a másik lekváros fotón is lilának kellene lennie, vagy itt is pirosnak. A képről Jamie Oliver Ministry of Food című könyvének agyonretusált retróhangulatú fényképei jutnak eszembe, és ez több szempontból sem előnyös.
    A következő kép nem feltétlenül karácsonyi - bár helyes a piros kötényke-, viszont nagyon rusztikus. Ez a díszlet azért trendi, amiért Julia Child is: az asszociációs lánc Franciaország és a vidéki ízek felé kanyarog. Klasszak a fellógatott serpenyők, jól néz ki a minimum burgundi marhát sejtető lábas, ismét ragyogó a fémes csillogás.
itt
      A fenti fényképpel ellentétben itt egy újabb, ami kifejezetten mesterkéltre sikerült. Nigellának nem áll annyira jól, amikor régimódi háziasszonyt alakít. A piros kardigán az idők során a védjegyévé vált, de a testtartásában van valami feszült és őszintétlen. Pedig az egyszerű, vidékies fehér konyhabútor és a rátűzött képeslapok, az apró fényfüzér jó háttér lehetne.
innen
      Az utolsó kép témája: kuckózás a kandalló előtt. Az enteriőrből nem sok látszik, de az éppen elég: rakoncátlan izzósor, rusztikus kőből épült kandalló fa kandallópárkánnyal. Piros kötött pulóver. Végre nem teljesen belőtt haj. Szürkés kanapé, amelyen az egyetlen színfolt néhány rénszarvasos, keresztöltéses párna. Nigellához hűen egy teljes tepsi muffin. Mellesleg a nő ezen a képen a legszebb. Lehet, hogy azért, mert ő már tudja, hogy meg fogja enni az egész tálca süteményt, és ezt teljesen őszintén gondolja.
innen
     Ebben a karácsonyi videóban alkalmunk van megfigyelni a lakás többi részét, illetve a tök egyszerű és nagyon ízléses karácsonyfa alakú kiszúróformákat, amelyek a konyhát díszítik. (A lakásról részletesebben később.) A videó elindítása előtt ajánlatos reggelizni.




Megjegyzések

  1. akkor most inkabb reggelizem :)
    hihetetlen, hogy miket kiszursz! nagyon tetszett a post! :)

    VálaszTörlés
  2. köszönöm - és a blog történetének első igazi kommentjét is!

    VálaszTörlés
  3. :) egyszer el kell induljon a lavina. es ez mindig egy pici hogolyoval kezdodik. ami most az elso bejegyzes volt :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p