Ugrás a fő tartalomra

Petrik Adrien: A másik kert - II. rész

       Olyan sok szín van ebben a könyvben, hogy lehetetlen egy rövid bejegyzésben mindegyikre kitérni. A ház asszonyának nemcsak a kert szépítgetése okoz örömöt - az egyik fejezet címe például: Növényszerző portya -, hanem a szöveg írása, a könyvszerzés is. Egyre élvezetesebbek, kidolgozottabbak a leírások a családi kedvenc receptekről (tonhalas tészta! marokkói fűszeres répa!), lassítókról (teázás, origamizás, begyújtás a kandallóba). Kiderül, hogy akkor lehet a legjobbakat enni, amikor nincs otthon semmi: fűszeres olajba mártogatott kenyeret, héjában főtt krumplit, - ezt már én teszem hozzá -: tortillát vagy tortillát másképpen.


       Folytatódik az, ami az első könyvben is lebilincselő volt: a saját kezű téralakítás a házban, a kertben. A burjánoztatás. Még azt sem lehet mondani, hogy az ágakból font kerítés filléres holmi, merthogy tényleg semennyibe nem kerül. Kedvenc sörpadom ismét látható, viharlámpással, ahogy koptatja az idő. Sokkal jobban illik ebbe az édenkertbe, mint holmi sznob teakfa-garnitúrák. Éppen ezért nehéz megfejteni, hogy a nappalit uraló argentin gyarmati stílusú kanapé ötlete honnan jött, de fogjuk fel úgy, hogy a hőn áhított kényelem érdekében az ember néha kicsit elveszítheti a stílusérzékét. A másik apró megbicsaklás szerintem a krómacél habüst mint fejtartó a fürdőkád végénél - itt sajnos a család többi tagjával kell egyetértenem... A kerti szalamandra (vagy mi) és a faun vízköpő azonban lenyűgöző, egyedi alkotás, remekmű.
      A saját kezűleg varrott egyszerűsített patchwork-takarók is iszonyú jók, azóta nekem is van ilyen. A szabadban varrás nagyszerű ötlet; ilyenkor érezni a család életére jellemző fesztelenséget. Jó idő van, jólesne egy kis alkotás, irány a kert. Körülbelül egy hosszabbító kell a varrógéphez, semmi más. A fény ugyanis sokkal jobb kint, mint bent.
      A növények bimbóira, virágaira, szőrös leveleire és kacskaringóira kevésbé fogékonyaknak a könyv fényképészetileg legjobb része (trendi szóval: highlightja) a szerszámokról készült fejezet (az az utánozhatatlan fiskars-narancssárga!) és ismét a koszorú-felhozatal.
      A gránátalma-fotó a könyv zárásaként telitalálat. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a gyümölcs a szerző számára egyfajta énszimbólum: szenvedélyes, csillogó, érett, természetes, élettel teli. (Aki megtalálja, hogy hol szerepel még a könyvben az a vörös vesszőből font tál, amelyen fényképezték, kap egy gránátalmát tőlem.)




Megjegyzések

  1. Ha én tudom, hogy hol vörös vesszöböl (som?) font tál, megkaphatom a gránátalmát?

    VálaszTörlés
  2. Ha én tudom, hogy hol vörös vesszöböl (som?) font tál, megkaphatom a gránátalmát?

    VálaszTörlés
  3. Megkaphatod, biza! Írd meg a countrykomfort@gmail.com címre a választ, a többit ott beszéljük meg!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Cementlap a linóleum alatt II.

Hosszú történet lesz ez. Nem kétrészes. Ma is esik, plusz festik az ajtókat éppen az előszobában; mivel nem tudok csiszolni, megírom, mi a helyzet. Először is: olyan kedves barátaim és olvasóim vannak, akik ráadásul még valóban okos tanácsokat is tudnak adni, hogy elképzelhető, hogy lesz valamilyen megoldás a ragasztó-problémára. Itt is kösz mindenkinek! Ott tartottunk, hogy hőlégfúvó segítségével sikerült lehámozni a régi linóleumot a cementlapról, de sok ponton csak kenődött a hő hatására a ragasztó, nem lehetett "letolni", illetve olyan erősen tartott, vagy már korábban feloldotta a cementlap felső részét egy pár mm-es vastagságban, hogy fel is jött ez a felső, mintás réteg.  Furcsa módon egyébként jobban tépte, ha apránként próbáltam felszedni, és jobban ment, kevesebb kárt okozva, ha nagyobb adagokban, magasabbról húztam: majd magyarázza el valaki, aki ért hozzá, hogy miért van ez. Utána két út körvonalazódott: vagy fizikailag vagy kémiailag (vagy

Javítások és cserék

Ezen a nyáron úgy döntöttünk, hogy valami olyannal foglalkozunk a házon, ami tényleg kb. száz éves: az ablakokkal.  A nyílászárók közül csak az ajtókat érintette a felújítás anno, és azokat is csak részben. (Majd egyszer elmesélem, most túlságosan meleg van ahhoz, hogy felelevenítsem azt a rengeteg bénázást.) Az ablakokra nem pályáztam, pedig lehet, hogy kellett volna. Kicsit furcsa, mert biztosan nagyon szépek lennének a milliókból utángyártott változataik, de én valahogy kötődöm az eredetiekhez, bármennyire az utolsókat rúgják. Az is érdekes, hogy ez egy olyan ház, amit zseniálisan ki lehet fűteni, pedig a gázt még sosem használtuk, és az ajtók-ablakok nyilván nem zárnak tökéletesen (understatement!). A gazdaboltból hoztunk a múltkor szúnyoghálót, és meg fogjuk próbálni az egyetlen új ablakot: a kis konyha elég nagy, bukó ablakát leszerelni, megtisztítani, és kicserélni rajta a szúnyoghálót. Ezt leírni egy perc volt, véghezvinni becslésem szerint egy egész délután lesz: kicipelni a l