Olyan sok szín van ebben a könyvben, hogy lehetetlen egy rövid bejegyzésben mindegyikre kitérni. A ház asszonyának nemcsak a kert szépítgetése okoz örömöt - az egyik fejezet címe például: Növényszerző portya -, hanem a szöveg írása, a könyvszerzés is. Egyre élvezetesebbek, kidolgozottabbak a leírások a családi kedvenc receptekről (tonhalas tészta! marokkói fűszeres répa!), lassítókról (teázás, origamizás, begyújtás a kandallóba). Kiderül, hogy akkor lehet a legjobbakat enni, amikor nincs otthon semmi: fűszeres olajba mártogatott kenyeret, héjában főtt krumplit, - ezt már én teszem hozzá -: tortillát vagy tortillát másképpen.
Folytatódik az, ami az első könyvben is lebilincselő volt: a saját kezű téralakítás a házban, a kertben. A burjánoztatás. Még azt sem lehet mondani, hogy az ágakból font kerítés filléres holmi, merthogy tényleg semennyibe nem kerül. Kedvenc sörpadom ismét látható, viharlámpással, ahogy koptatja az idő. Sokkal jobban illik ebbe az édenkertbe, mint holmi sznob teakfa-garnitúrák. Éppen ezért nehéz megfejteni, hogy a nappalit uraló argentin gyarmati stílusú kanapé ötlete honnan jött, de fogjuk fel úgy, hogy a hőn áhított kényelem érdekében az ember néha kicsit elveszítheti a stílusérzékét. A másik apró megbicsaklás szerintem a krómacél habüst mint fejtartó a fürdőkád végénél - itt sajnos a család többi tagjával kell egyetértenem... A kerti szalamandra (vagy mi) és a faun vízköpő azonban lenyűgöző, egyedi alkotás, remekmű.
A saját kezűleg varrott egyszerűsített patchwork-takarók is iszonyú jók, azóta nekem is van ilyen. A szabadban varrás nagyszerű ötlet; ilyenkor érezni a család életére jellemző fesztelenséget. Jó idő van, jólesne egy kis alkotás, irány a kert. Körülbelül egy hosszabbító kell a varrógéphez, semmi más. A fény ugyanis sokkal jobb kint, mint bent.
A növények bimbóira, virágaira, szőrös leveleire és kacskaringóira kevésbé fogékonyaknak a könyv fényképészetileg legjobb része (trendi szóval: highlightja) a szerszámokról készült fejezet (az az utánozhatatlan fiskars-narancssárga!) és ismét a koszorú-felhozatal.
A gránátalma-fotó a könyv zárásaként telitalálat. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a gyümölcs a szerző számára egyfajta énszimbólum: szenvedélyes, csillogó, érett, természetes, élettel teli. (Aki megtalálja, hogy hol szerepel még a könyvben az a vörös vesszőből font tál, amelyen fényképezték, kap egy gránátalmát tőlem.)
Ha én tudom, hogy hol vörös vesszöböl (som?) font tál, megkaphatom a gránátalmát?
VálaszTörlésHa én tudom, hogy hol vörös vesszöböl (som?) font tál, megkaphatom a gránátalmát?
VálaszTörlésMegkaphatod, biza! Írd meg a countrykomfort@gmail.com címre a választ, a többit ott beszéljük meg!
VálaszTörlés