Ugrás a fő tartalomra

Merészen szakadt

Szeretnél ilyen szobát? És meg mernéd csinálni?

      Ez az egyik legnehezebben megvalósítható stílus, és nem az anyagi vonzatai miatt, azok ugyanis nincsenek. Vagy megy, vagy nem. A lakberendezési magazinokban jobb híján a chic szóval írják le azt a bájt, ami az efféle enteriőrökből sugárzik, mert még a helyiek sem értik, hogy hogyan csinálják.
      A fotón látható szoba nem egyszerűen bájos, hanem végtelenül egyszerű, letisztult, benne van a vidék szegénysége és primitívsége. Három bútordarabbal rendezték be. Tegye fel a kezét, aki a roggyant kis fotelt nem tenné ki a saját lakásából a következő lomtalanításkor. Az a komód pedig, ne is mondd. Leginkább egy shaker stílusú konyha felújításra szoruló elemére emlékeztet. De az egész nagyon szexi. (Ha Jamie Oliver szerint egy fügesaláta lehet az, akkor szerintem egy nappali is.) Az összhatásban döntő szerepe van a kis roggyantnak és a lepukkant shakernek.
     Semmilyen fölösleges tárgy nincs. Az embernek van ideje gyönyörködni a rusztikus gerendákban és az elnagyolt vakolatú vastag falban, az ajtók ívében - ezeket szépen ellenpontozza az új építésű kandalló, azzal, hogy betonból van. A sima beton nagyon menő. Nem rücsközték tele, nem kerekítették le az éleit, nem futtattak rá terméskő burkolatot. Jó érzékkel funkcionalitásában hagyták, lágyításnak ott az alatta tárolt többféle fonott kosár szép textúrája.
     Kiegészítésül elég egy díszes keretű tükör, amely megduplázza a vázába tett csokor képét. Készen van a szoba.

     Ez a rusztikus minimál.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…