Ugrás a fő tartalomra

Arányérzék és otthonosság

Komoly bók, ha egy otthont a fenti szavakkal jellemez a látogatója. Ismét csak fotók alapján látogathatom meg a blog címadó házát, ahol állítólag még a palacsinta is zseniális, úgyhogy nézzük a konyhát:



Az tetszik a legjobban benne, hogy nem érzem a megfelelni vágyást, csak azt, hogy a tulajdonosok létrehoztak egy konyhát a kedvenc anyagaik felhasználásával. Terrakotta padlóburkolat, tégla falburkolat, saját készítésű konyhaajtók - country stíluselemek kipipálva, de azért nincsen western fa lengőajtó, és ez nagyon, nagyon jó. A kosarak, a lámpaernyő és a fal természetessége pedig hab a tortán.

Bocsánat, de nekem az is tetszik, hogy ez nem egy gazdag konyha. Nincs benne Angliából rendelt echte country tűzhely és nagy, öblös fehér mosogató (bár imádom, de ide nem hiányzik). A két felfúrt polc is filléres dolog, de pontosan ilyen barkácsmegoldásoktól szokott annyira ellenállhatatlanul otthonos lenni a sok külföldi magazinban látott country cottage.

Az ablak egyszerű vonala is hozzájárul a kiegyensúlyozott hatáshoz; ahogy Petrik Adrien írja az Asszony és háza című könyvében, néha elég egy jól kitalált, hangsúlyos ív az ablak fölé, nem kell mindig a legdrágábbat megvenni/megcsináltatni (egyébként sem lesz olyan, mint amilyenre vágyunk, mert nálunk más a nyílászáró-divat). Helyi anyagokból könnyebb rusztikus otthont teremteni.

A konyháról ez a kép jutott eszembe:


Ahogy Mary Trewby könyvének eredeti címe is mondja: Simple Country Style. And How to Achieve It. Hát így. Úgyis olyan angolos az idő.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…