Ugrás a fő tartalomra

Módjával

       Vagy Te szeretnél a Skanzenben lakni?

      Hazafelé megakadt a szemem egy óriásplakáton: túrabakancsot és vízhatlan szélálló kabátot hirdet. Mindkettő nagyon jól néz ki. Őszi divat városiaknak, valami ilyesmi a szlogen. Egy olyan városban, ahol még a gumicsizma is többnyire teljesen fölösleges, bár imádom és szerintem az utóbbi idők egyik legjobb divatötlete. Dönteni kell, hogy egy státuszszimbólum kedvéért csinálunk-e úgy, mintha a trolira felszállni hasonló erőket kívánna, mint hegyet mászni. Jársz-e terepen a terepjáróddal? Stb.
       A népies stílusnak vidéki parasztházban a helye. Érdekes módon a városi lakásban is működhet, de akkor azért van egy kis Dockyard-feelingje. Egyébként bármilyen mai lakótérben jobb, ha csak jelzésértékűen jelennek meg a népi motívumok. Kevésbé skanzenszerű az összhatás, ha nem hímzett falvédő ÉS köcsöggyűjtemény ÉS lóca ÉS tulipános láda van a szobában, hanem csak az egyik. Ha fájdalmas a választás, akkor is.
        Ez a visszafogottan népies, de eredeti motívumokkal díszített pad kertben, étkezőben, előszobában is jól mutat. Nem árt, ha semleges fehér bútorok vannak a környezetében; így megnő a helyi értéke, jobban ki tud bontakozni a szépsége. Fehér, esetleg zöld, nagyon kényelmes ülőpárnákkal kiegészítve, csak lazán.


Ha jól csináljuk, hasonlóan kiegyensúlyozott teret hozhatunk létre, mint a svédek például itt:

Sőt, szerintem szebbet is. A népi iparművészek tárgyait trendivé kellene tenni.
Nemsokára szó lesz bátor újítókról és arról is - god jul is coming -, hogy a skandináv folklórt egyáltalán beengedjük-e a lakásunkba.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…