Ugrás a fő tartalomra

Ír konyha novemberben

Avagy az élet indukciós főzőlap nélkül.


innen
     Aki ezt a konyhát választja, egyúttal a vidéki élet tempóját választja. Hajnali kelés, kamásli, kötött kardigán. Kicsoszogás a konyhába. Karkörzések. Annak konstatálása, hogy volt eszünk, és este bekészítettünk néhány fahasábot. Begyújtás. Fújtatás, kezek dörzsölgetése a tűz melegében. Kannában vízmelegítés. Tea.
      A fenti fénykép mint kompozíció is lenyűgöző. Konyhai csendélet, amely az egyszerű élvezetek megbecsülésére figyelmeztet. (Valamint - sajnos - rádöbbent arra, hogy kommersz konyhabútorért nem kellene annyi pénzt kifizetni. A burkolónak a 10x10 cm-es csempe precíz felrakásáért pedig még kevésbé.) A krémszínű beépített bútorok ma is tökéletesen megfelelnek a célnak. Falicsempe nincs, csak szép osztású fa burkolat. A legegyszerűbb, mázsányit termő almafajta sokféle színe felel a fal kopott sárga árnyalatára.  A padlón évszázados, matt szürke kő (vö.: kamásli szükségessége!).
      A kályha és tűzhely robosztus, bonyolult és nagyon fekete - ebből is kikövetkeztethető, hogy nem a napsütötte délen járunk. (Ennyire nem esztétikus tárgyat a franciák-olaszok nem bírnak elviselni, és nem is igen van rá szükségük.) Sötét tömbjének komorságát lágyítja a meg-megcsillanó rézedény-gyűjtemény és az egy darab csodaszép boltív.
     Olyan egyszerű tényezők, mint a helyiség alapterülete és szédületes magassága egyértelműsítik, hogy gazdag ház konyhájában járunk. Ide lehet képzelni a szolgálókat, a nagy sütéseket-főzéseket, a hétvégi sürgés-forgást. A sok-sok almából sütött rusztikus tortát.
autentik almatart (Good Food-recept és -kép)





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…