Ugrás a fő tartalomra

Nigella receptjei karácsonyi enteriőrökre I.

         Az ilyenkor kötelező "Aztán készen van-e az adventi koszorú?" kérdés helyett következzék a profi stylist munkájának elemzése. Aki nélkül Nigella sem lenne annyira tökéletes.

innen
      Nigella imázsa reggel, délben, este, télen-nyáron ki van találva. Aki látta már egyetlen főzőműsorát is, biztosan emlékszik néhány momentumra: Nigella éjszaka a hűtőhöz lopódzik, és csintalanul valami nagyon kalóriadúsat eszik; gyermekei buksiját simogatja, miközben palacsintát gyárt nekik (és feltehetően a leckében is segít); fejére csavart hófehér törölközőben és köntösben hófehér ételeket készít (Forever Summer: White); lazán vendégül lát harminc embert a kertjében úgy, hogy iszonyatosan jól néz ki, és egyáltalán nem izgul.
     Ezek után nem meglepő, hogy a karácsonyt is a maga teljességében éli meg, és elkerüli őt a bosszankodás és a hisztéria bármely formája (vegyünk mi is egy nagy levegőt, és ne felejtsük, ez tudatos építkezés eredménye).
      A fent látható képen Nigella tálcán kínálja a... nagyszerű és egészen véletlenül a pulóverével egyformán tűzpiros chutneykat, lekvárokat. A kompozíció részei még az üveg mécsestartók, az angolos teáskanna, a sütőben is használható főzőedény, egy diszkréten rénszarvasos konyharuha, néhány tányér és egy kecses üvegkancsó - egytől egyig pirosak. Nagyszerűen passzol hozzájuk a high tech tűzhely és az elmaradhatatlan KitchenAid robotgép fémes csillogása. Szép a diszkrét égősor a háttérben.
      De ne ugorjunk ennyire előre az időben. A következő, elméletileg korábbi kép azt hivatott bemutatni, hogy a lekvárokat valóban Nigella főzte, méghozzá abban az edényben:
innen
    Megállapíthatjuk, hogy a fotós ezúttal kimerítette a Photoshop alkalmazási lehetőségeit a ráctalanítástól az odamontírozásig. Mit keres ott az a két pohárkrém? És miért ilyen valószerűtlenek? Élnék a gyanúperrel, hogy a teáskanna sem színváltó, és nincs kettő belőle, hanem vagy a másik lekváros fotón is lilának kellene lennie, vagy itt is pirosnak. A képről Jamie Oliver Ministry of Food című könyvének agyonretusált retróhangulatú fényképei jutnak eszembe, és ez több szempontból sem előnyös.
    A következő kép nem feltétlenül karácsonyi - bár helyes a piros kötényke-, viszont nagyon rusztikus. Ez a díszlet azért trendi, amiért Julia Child is: az asszociációs lánc Franciaország és a vidéki ízek felé kanyarog. Klasszak a fellógatott serpenyők, jól néz ki a minimum burgundi marhát sejtető lábas, ismét ragyogó a fémes csillogás.
itt
      A fenti fényképpel ellentétben itt egy újabb, ami kifejezetten mesterkéltre sikerült. Nigellának nem áll annyira jól, amikor régimódi háziasszonyt alakít. A piros kardigán az idők során a védjegyévé vált, de a testtartásában van valami feszült és őszintétlen. Pedig az egyszerű, vidékies fehér konyhabútor és a rátűzött képeslapok, az apró fényfüzér jó háttér lehetne.
innen
      Az utolsó kép témája: kuckózás a kandalló előtt. Az enteriőrből nem sok látszik, de az éppen elég: rakoncátlan izzósor, rusztikus kőből épült kandalló fa kandallópárkánnyal. Piros kötött pulóver. Végre nem teljesen belőtt haj. Szürkés kanapé, amelyen az egyetlen színfolt néhány rénszarvasos, keresztöltéses párna. Nigellához hűen egy teljes tepsi muffin. Mellesleg a nő ezen a képen a legszebb. Lehet, hogy azért, mert ő már tudja, hogy meg fogja enni az egész tálca süteményt, és ezt teljesen őszintén gondolja.
innen
     Ebben a karácsonyi videóban alkalmunk van megfigyelni a lakás többi részét, illetve a tök egyszerű és nagyon ízléses karácsonyfa alakú kiszúróformákat, amelyek a konyhát díszítik. (A lakásról részletesebben később.) A videó elindítása előtt ajánlatos reggelizni.




Megjegyzések

  1. akkor most inkabb reggelizem :)
    hihetetlen, hogy miket kiszursz! nagyon tetszett a post! :)

    VálaszTörlés
  2. köszönöm - és a blog történetének első igazi kommentjét is!

    VálaszTörlés
  3. :) egyszer el kell induljon a lavina. es ez mindig egy pici hogolyoval kezdodik. ami most az elso bejegyzes volt :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…