Petrik Adrien saját házának történetét írja le. Szépítés nélkül, de a visszatekintés jóleső derűjével mesél a szakemberekről és a kontárokról, a teljesen abszurd helyzetekről, amelyek a házépítés során előfordultak. Mindannyian sóhajtunk: hát, így lehet Magyarországon építkezni. A faképnél hagyások és nagyotmondások olvasmányemlékeim szerint azért az igen laza olaszoknál, franciáknál sem ritkák (ez is rokonítja a könyvet a Frances Mayes-regényekkel), de érdekes módon megnyugtató olvasni, hogy nálunk is hasonló alakok rohangálnak, és nem tudunk nem találkozni velük.
Női olvasmány ez, női praktikákkal. Receptek is vannak; azok azért jók, mert a menő külföldi édességek (pl. pavlova) váltakoznak az igazi nagymama-receptekkel (hókifli). A nagy család, sok barát etetése ötleteket kíván. Van itt csirkeszárny, de nem akárhogyan (mézes-szójás mázzal). Pörkölt-fűszeres dió, aszalt alma, egyéb ínyencségek. És sparhelt, amelynek építése külön történet.
A könyv sikeréhez hozzájárul, hogy kivételes nézőpontból íródott: a háziasszony és az építész itt egy személy. Olykor profi (lásd a keretes részeket:
Mit várunk el egy háztól?; hasonlóság a vőlegény és az építész között; Hogyan válasszunk kivitelezőt? stb.), olykor teljesen privát hangnemben szól. Sokkal többet nyújt, mint egy magazinban olvasható riport, mert azt is dokumentálja, hogy évszakok, sőt évek múlásával hogyan alakul a ház. Nem hallgatja el a tanulságokat sem (például, hogy a konyha soha nem tud elég nagy lenni).
A privát részek közül a falkáról írottak a legjobbak. A falka tagjai sokat heverésző, napsütéssel töltekező, csak kicsit szemtelen és ettől ellenállhatatlanul kedves kutyák-macskák. Gyerekek, akik sok-sok barátot hívnak át. Jó lehetett ebben a házban és kertben felnőni.
Az egyik utolsó fejezet a "lassítókról" szól - a mécsesek, teázások, sósmogyoró-evések együtt adják a családi otthon melegségét, és ezekre figyelni a ház asszonyának feladata. (Az
Asszony és háza cím nem a legjobb, amivel valaha találkoztam, de hiteles és mára hivatkozási alap lett.) A lassítók feltöltenek: ezt nagyon szépen mutatja a terített asztal a könyv elejének dupla oldalán. Régi tálalószekrény, gyertyák, a virágzás különböző fázisaiban lévő jácintok. Rusztikus rongyszőnyeg terítőként. Fesztelen. Burjánzó. Inspiráló.
A könyvben egyébként is kiemelt szerepet kap az ünnepi asztal: és az, hogy az ácsok befejezték a munkát, és épp május van, éppúgy lehet ünnep, mint a hanuka/karácsony.
Az én Toszkánám alcím a divathullám részévé teszi a könyvet, de nem vásári módon. A ház mértékkel, saját értelmezésben mediterrán. A lakók hobbijához igazított, kreatív, olykor humorral átszövött vidéki stílus jellemzi, ezért lehet réz
szélliba a tetőn szélkakas helyett. Divatos, bár nem a trendiség kedvéért teszik: újrahasznosítanak dolgokat. Szinte mindent. Törött porcelánból gaudís kútkáva-mozaikot készítenek. Minden évszakban nagyon rusztikus, egyszerű koszorúkat kötnek. Művészi erejű, ősi történeteket újramondó koszorúkat.
A szerző az építkezés során óhatatlanul felmerülő anyagi gondokat sem hallgatja el. Szó esik kompromisszumokról és olyan dolgokról, amelyekből az ember nem enged. Az egyszerű, olcsó anyagok használatától a kert jobb lett (a téglából épített járda egy év alatt olyan lesz, mintha mindig is ott lett volna). A ház nem mindenhol lett jobb. A sok-sok tégla gyönyörű, a farostlemez ajtók már kevésbé.
A kényszer azonban sokszor szül kreatív megoldásokat. A ház asszonya mesébe illő, ugyanakkor teljesen prózai módon - például bontásból - szerez valamilyen építőanyagot, ami aztán az a ház organikus része, sőt büszkesége lesz. A hangulat, mint a jól sikerült vidéki házaké általában, eklektikus. Tud provence-i (fürdőszoba), toszkán (konyha) és angolos lenni (teraszon alvós kép a sokféle kockás ágyneművel, 223. oldal). Ismerős magyar viszonyok között rendezték be; a belső terekben az örökölt darabok mellett az IKEA elmúlt húsz évének jobb darabjai (lámpák, konyhai eszközök, gyertyatartók) bukkanak fel. Ezeket a használat mintegy hozzákoptatja a környezethez. Nem érdekes, ha porosak lesznek; ez a lazaság nagyon szimpatikus.
Amikor becsukjuk a könyvet, legalább három tanulságot emelhetünk ki: 1. a semmilyen, fakó színek jobban mutatnak a falakon; 2. sörpad nélkül nem élet az élet (komolyan, az egyik legütősebb kerti bútordarab); 3. nem kell mindig a konvenciókkal foglalkozni. Free your mind.
(Az első számú kedvenc könyvről
itt.)
Most olvastam idén másodszor A másik kertet, ezzel a tavasszal már végeztem. S nem vagyok egyedül a könyvek évenkénti elolvasásával.
VálaszTörlésBizony, nem vagy egyedül ezzel! És mit szólsz a harmadik kötethez?
Törlés