Ugrás a fő tartalomra

Biblia no. 2: Petrik Adrien: Asszony és háza

innen
          Petrik Adrien saját házának történetét írja le. Szépítés nélkül, de a visszatekintés jóleső derűjével mesél a szakemberekről és a kontárokról, a teljesen abszurd helyzetekről, amelyek a házépítés során előfordultak. Mindannyian sóhajtunk: hát, így lehet Magyarországon építkezni. A faképnél hagyások és nagyotmondások olvasmányemlékeim szerint azért az igen laza olaszoknál, franciáknál sem ritkák (ez is rokonítja a könyvet a Frances Mayes-regényekkel), de érdekes módon megnyugtató olvasni, hogy nálunk is hasonló alakok rohangálnak, és nem tudunk nem találkozni velük.
            Női olvasmány ez, női praktikákkal. Receptek is vannak; azok azért jók, mert a menő külföldi édességek (pl. pavlova) váltakoznak az igazi nagymama-receptekkel (hókifli). A nagy család, sok barát etetése ötleteket kíván. Van itt csirkeszárny, de nem akárhogyan (mézes-szójás mázzal). Pörkölt-fűszeres dió, aszalt alma, egyéb ínyencségek. És sparhelt, amelynek építése külön történet.

innen
        A könyv sikeréhez hozzájárul, hogy kivételes nézőpontból íródott: a háziasszony és az építész itt egy személy. Olykor profi (lásd a keretes részeket: Mit várunk el egy háztól?; hasonlóság a vőlegény és az építész között; Hogyan válasszunk kivitelezőt? stb.), olykor teljesen privát hangnemben szól. Sokkal többet nyújt, mint egy magazinban olvasható riport, mert azt is dokumentálja, hogy évszakok, sőt évek múlásával hogyan alakul a ház. Nem hallgatja el a tanulságokat sem (például, hogy a konyha soha nem tud elég nagy lenni).
        A privát részek közül a falkáról írottak a legjobbak. A falka tagjai sokat heverésző, napsütéssel töltekező, csak kicsit szemtelen és ettől ellenállhatatlanul kedves kutyák-macskák. Gyerekek, akik sok-sok barátot hívnak át. Jó lehetett ebben a házban és kertben felnőni.

innen
        Az egyik utolsó fejezet a "lassítókról" szól - a mécsesek, teázások, sósmogyoró-evések együtt adják a családi otthon melegségét, és ezekre figyelni a ház asszonyának feladata. (Az Asszony és háza cím nem a legjobb, amivel valaha találkoztam, de hiteles és mára hivatkozási alap lett.) A lassítók feltöltenek: ezt nagyon szépen mutatja a terített asztal a könyv elejének dupla oldalán. Régi tálalószekrény, gyertyák, a virágzás különböző fázisaiban lévő jácintok. Rusztikus rongyszőnyeg terítőként. Fesztelen. Burjánzó. Inspiráló.
A könyvben egyébként is kiemelt szerepet kap az ünnepi asztal: és az, hogy az ácsok befejezték a munkát, és épp május van, éppúgy lehet ünnep, mint a hanuka/karácsony.
innen
      Az én Toszkánám alcím a divathullám részévé teszi a könyvet, de nem vásári módon. A ház mértékkel, saját értelmezésben mediterrán. A lakók hobbijához igazított, kreatív, olykor humorral átszövött vidéki stílus jellemzi, ezért lehet réz szélliba a tetőn szélkakas helyett. Divatos, bár nem a trendiség kedvéért teszik: újrahasznosítanak dolgokat. Szinte mindent. Törött porcelánból gaudís kútkáva-mozaikot készítenek. Minden évszakban nagyon rusztikus, egyszerű koszorúkat kötnek. Művészi erejű, ősi történeteket újramondó koszorúkat.
      A szerző az építkezés során óhatatlanul felmerülő anyagi gondokat sem hallgatja el. Szó esik kompromisszumokról és olyan dolgokról, amelyekből az ember nem enged. Az egyszerű, olcsó anyagok használatától a kert jobb lett (a téglából épített járda egy év alatt olyan lesz, mintha mindig is ott lett volna). A ház nem mindenhol lett jobb. A sok-sok tégla gyönyörű, a farostlemez ajtók már kevésbé.

innen
A kényszer azonban sokszor szül kreatív megoldásokat. A ház asszonya mesébe illő, ugyanakkor teljesen prózai módon - például bontásból - szerez valamilyen építőanyagot, ami aztán az a ház organikus része, sőt büszkesége lesz. A hangulat, mint a jól sikerült vidéki házaké általában, eklektikus. Tud provence-i (fürdőszoba), toszkán (konyha) és angolos lenni (teraszon alvós kép a sokféle kockás ágyneművel, 223. oldal). Ismerős magyar viszonyok között rendezték be; a belső terekben az örökölt darabok mellett az IKEA elmúlt húsz évének jobb darabjai (lámpák, konyhai eszközök, gyertyatartók) bukkanak fel. Ezeket a használat mintegy hozzákoptatja a környezethez. Nem érdekes, ha porosak lesznek; ez a lazaság nagyon szimpatikus.
        Amikor becsukjuk a könyvet, legalább három tanulságot emelhetünk ki: 1. a semmilyen, fakó színek jobban mutatnak a falakon; 2. sörpad nélkül nem élet az élet (komolyan, az egyik legütősebb kerti bútordarab); 3. nem kell mindig a konvenciókkal foglalkozni. Free your mind.

(Az első számú kedvenc könyvről itt.)



Megjegyzések

  1. Most olvastam idén másodszor A másik kertet, ezzel a tavasszal már végeztem. S nem vagyok egyedül a könyvek évenkénti elolvasásával.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, nem vagy egyedül ezzel! És mit szólsz a harmadik kötethez?

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…