Ugrás a fő tartalomra

Virtuális építkezés: ütemterv (1. rész)

Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a január és a február nem annyira klasszikusan a házfelújítás hónapjai. 

margitszigeti séta pár héttel ezelőtt

Hiába enyhe még a tél, biztos vagyok abban, hogy az egésznapos kintlétben nemcsak szegény munkások fagynának meg, hanem mi is. De a falak bent is ontják a hideget.

Élénken emlékszem, mennyire brutál volt még tavaly márciusban is, amikor odahívtuk a szakembereket, hogy felmérjék a feladatokat.

Most az a tervem, hogy nagyon felkészülten fogom várni őket, és mire tavasszal megjönnek, és elkezdik a munkát, én már mindent részletesen fogok tudni, leszervezve a szükséges engedélyeket, kedvesen lobogtatva az ütemtervet a kezemben, haha.

Ha így tekintek a feladatra, majdhogynem kevésnek tűnik az idő 2019. márciusáig. Úgyhogy, csapjunk a húrok közé.

1. Padlószigetelés

Bútorok ki (verandára?? szerszámosba? + lefóliázni) -> padló felszedése -> szigetelőrétegek, a megfelelő helyen fűtéscsövek lefektetve + vízvezeték-szerelés -> száradás -> új burkolatok

Itt találtam nagyon jó válaszokat a fűtéssel kapcsolatos, dilettáns kérdéseimre.

Bútorok: konyhai kredenc, asztal, székek, a Gerendásból: dögnehéz rekamié, kerek asztal + székek, Középső: ágy + Salgó + kidobandó konyhaszekrény, Vitorlás: ágyak + hordozható cserépkályha + szekrény.

Padló felszedése: megtartandó az előtérből és a Középső szobából a cementlap, a Vitorlásból a hajópadló, a Gerendásból a padló egy része - ez fogja burkolni a Középsőt. 


Fűtéscsövek: mindenhová lefektetve, a lehető legkevesebb fusson a falakon, látható helyen.

Új burkolatok: a nyári konyhai greslap helyett (a padlófűtés miatt) oda semleges, angolos, nagyméretű lapok. Most azt olvastam, hogy lehetséges a mozaiklapok felcsiszolása, úgyhogy kicsit elgondolkodunk azon, hogy a nyári konyhában radiátor legyen-e inkább (mert ezek a vastag lapok lehetetlenné teszik a padlófűtés hatékony működését).

Gerendás: új hajópadló.

Előtér: meglévő cementlap felcsiszolva. (Emiatt oda radiátor kell...)

Vizesblokk: szép padlólap, lehet cementlap-utánzat is. Vagy, ha valamilyen csoda folytán zseniálisan néz ki, lehet felcsiszolás. (Ahogy írtam, a rondácska burkolat itt nem a szívem csücske.) 

Vízvezeték: a nyári konyhában a szemközti (= szerszámossal határos) falon lenne jobb mosogatni, az eddig spejzként használt helyiségben zuhanyzó és WC lesz. A fürdőszobától pedig az előtérbe kell elvezetni a vizet, mert oda tervezzük a kis konyhát.



Szakember-igény: kőműves, fűtésszerelő, vízvezeték-szerelő, burkoló, padlólap-csiszoló cég.

Anyagigény: betonozáshoz valók, fűtéscsövek, vízvezetékek... hajópadló, lakk/olaj, esetleg új járólapok.

Nem elfelejteni: konténer... :-(


Most az a feladat, hogy a felsorolt munkafázisokról minél többet megtudjak az internet és telefon segítségével. Hogy árakat tudjak hozzájuk rendelni. A három fő munkához már van árajánlatom, de most, hogy összeszedtem, sokkal több adalék és részfeladat van, mint elsőre gondoltam.

***

Néha, persze, kell egy kis pihenő.

Új projektemhez, a @rendezo365-hoz kapcsolódva tárgyakat gyűjtök egybe "víkendházba jó lesz" felkiáltással, és felcímkézve bedobozolom őket. Itt a szokásostól eltérően pontosan az a lényeg, hogy nem lomokat, hanem olyan klassz cuccokat készítek össze, amilyenek eddig nem voltak ott. Csupa olyasmit, ami megkönnyíti a berendezkedést, és egy kis komfortot fog jelenteni a cementporban.

felírótábla, szűrő, kerek tükör a Vitorlás szobába, gyertyák és szappanok
Ha érdekel a rend alakulása, kövess az Instagramon!


Írjátok meg, ha a kezdeti munkázatokból valamit kihagytam vagy hibásan soroltam fel, és azt is, mik a tapasztalataitok, mire kell figyelni a fenti munkáknál! Hogyan lehet télen előre készülni a felújításra?




Megjegyzések

  1. Szakembered már van? Őket kapni, vagy megbízhatót kapni a legnehezebb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A három legnagyobb munkára igen, a kisebbekre még nagyon nincs. Majd megírom a fejleményeket; többen mondták a faluban, hogy pl. jó kőművest találni kb. lehetetlen....

      Törlés
  2. Irigy, irigy....
    Nem találok pénztárcámhoz valót...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, teljesen átérzem. Mi másfél évig szinte semennyit nem tudtunk a házra fordítani. Omladozó falak, dohos szag.... érted. Lassan két éve a miénk, és most van lehetőség - szerintem az egyetlen igazi felújításra, úgyhogy hiába nem akarom, mégis azon stresszelek, hogy jól csináljam a korlátozott keretek között, ismerve az árakat...

      Törlés
  3. Elnézést, ha már volt róla szó, és figylemetlen voltam. Nem kekeckedésből, csak érdekel, hogy miért padlófűtést választottatok? Azért meglepő nekem picit, mert ez egy viszonylag lomha fűtés (lassabban fűt fel), s a hatásfoka állandó használat mellett a legjobb - írom úgy, h nekünk soha nem volt, csak anno így tanultuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Manzard9, nem voltál figyelmetlen, sőt: én köszönöm a hozzászólást. Temperáló fűtésünk egész télen menni fog. Őszinte leszek: a család kitartóan le akar beszélni a padlófűtésről, én egyedül állom a sarat, és azzal érvelek, hogy egy ilyen szép, régi enteriőrben bármilyen filigrán radiátor igenis csúnya lesz... a meccs még nem dőlt el. Könnyen lehet, hogy - ha a kétféle fűtési rendszer között nincs lényeges árbeli különbség - attól fogjuk függővé tenni, hogy végül vékony, új hidegburkolat kerül-e a vizes helyiségekbe, vagy sikerül megmenteni a régit. Kérdések: 1. vajon több évtizedes gres- és cementlapokat fel tudnak-e szépen szedni + bonyolult-e megtisztítani? 2. A radiátorokhoz tartozó fűtéscsövek nagy része bekerülhet a padló alá, ugye? Mert azt végképp nem viselném jól, ha az ablakok mellett futnának....

      Törlés
    2. Ha amúgy is hozzányúlunk a padlóhoz, akkor azért jobban billen(het) sz'tem a padlófűtés felé az a nyelv, különösen ha bekerül olyan 'okos' - nem olyan drága, mint hasznos - szerkentyű, amivel távolról is szabályozható a hőfok.

      Egyetértek, h a legtöbb radiátor nem a legszebb látvány, esetleg szép takaróval - akár DIY (https://www.thisoldhouse.com/how-to/how-to-build-radiator-cover-cabinet)?! - azért lehet javítani a helyzeten, nem?! Első blikkre be tudnak menni a csövek a padlóba, sőt! olyat is láttam, ahol a falba vésték be - de majd a Mester úgyis jobban megmondja :)

      Amúgy kályhát, kandallót is el tudnék képzelni kiegészítő fűtésként. Nálunk a családban, egy ilyen vidéki házban van, és télen nagyon klassz, mert ha bedurrantasz, pillanatok alatt meleg van - ezt a fajta sugárzó, intenzív hőt más nem adja - és mellé nagyon hangulatos. De igen, hamuzni kell, kéményt rendbe tenni, meg karban tartani, etc.

      A cementlapokat meg lehet próbálni SK is felszedni, lepucolni, sz'tem így van esély leginkább arra, h épek maradnak. Parkettát már csináltunk, ilyent még mondjuk nem. De lehet vannak arrafelé - legyenek! - olyan mesterek, akik ezt IS szépen megoldják. Keresgéltem a padlóitokról a képeket, hirtelen nem találtam, most meg szaladnom kell, de kíváncsi vagyok (nem emlékszem) h milyenek.

      Várom ám a többi hírt is a házról, jó kis projekt :) - sok örömet benne!

      Törlés
    3. Itt írtam a padlókról egy szösszenetet: https://videkistilus.blogspot.com/2018/10/padlo-elvek-es-lehetosegek.html
      Kösz az ötleteket: a radiátortakaró mindig is nagyon tetszett! Majd kalkulálok, mert ha így kell összevetni a radiátoros és a padlófűtés árát, szerintem még inkább az utóbbi felé fogunk hajlani.
      Fú, környékbeli kályhás mesterről már hallottam - a "nem óccsó, deviszont naon jól érti a szakmáját" kategóriába esik.
      1-2 cserépkályhát biztosan megtartunk; teljesen igaz, amiket írtál róla, és hiába jár többletmunkával, és hiába foglal fix helyet a szobában, nem tudunk lemondani a hangulatról, amit ad. Érdekes, kályhánál sokkal jobban el tudom fogadni, hogy a bútorokat hozzá kell igazítani, távolságot tartani stb., mint a radiátoroknál vagy a konvektoroknál - utóbbiak is szóba jöhetnének, csak olyan csúnyák (bocsánat, nekünk is van több házban is a rokonságban, nem szeretem a monstrum-jellegüket, miközben már idén is mehettünk vlna házba telelni, ha legalább konvektorok lennének benne).
      A cementlapot és mozaiklapot meg fogjuk próbálni valószínűleg a helyi fiúkkal felszedetni, mert ők gyönyörűen bontanak.

      Törlés
  4. Nekünk a nappaliban és a hálóban a(hosszú) ház két végén van konvektor, a konyhában, fürdő előtt kályha. Duplán fűtünk. Viszont a gáz gyors meleget ad, a kályha hangulatot, s egy cserépkályha nagyon tartós meleget adna, mondjuk annak a fogyasztását nem ismerem. Vendégségben e tartós meleget tapasztaltam. Nem olcsó, már az csináltatása, de hasznos, ez biztos. Nem olvasod a Vidéki porta blogot? Ő évekig házilagos napelemmel, -le is írja hogyan- temperálta a házukat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnézem a Vidéki portát újra, köszönöm a tippet! A középső szobánkban valószínűleg egy aranyos kis vaskályha lesz a mostani Salgó tűzhely kikerülése után. Remélem, összejön a kazán: bár éppen az elmúlt napokban két ismerősöm is keresett kétségbeesetten kazánszerelőt, szóval ezek a modern készülékek sem olyan szuperbiztosak... azt hiszem, a sötétbarna cserépkályhánk újrarakatása kihagyhatatlan. Még azon is szoktam gondolkodni, hogy az angoloknál oly megszokott látványt vajon tudná-e egy magyar kőműves reprodukálni: amikor van egy téglakandallópárkány és -üreg, és abban ül egy vaskályha. Nagyon szeretem. https://www.google.hu/search?q=brick+fireplace+iron+stove&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwj0r8Gw5orgAhUI_KQKHS2PBEoQ_AUIDigB&biw=1280&bih=689#imgrc=qeRdZrYGs5HwFM: (Otthonkommandó Dittáéknál sikerült.)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr...

Cementlap a linóleum alatt II.

Hosszú történet lesz ez. Nem kétrészes. Ma is esik, plusz festik az ajtókat éppen az előszobában; mivel nem tudok csiszolni, megírom, mi a helyzet. Először is: olyan kedves barátaim és olvasóim vannak, akik ráadásul még valóban okos tanácsokat is tudnak adni, hogy elképzelhető, hogy lesz valamilyen megoldás a ragasztó-problémára. Itt is kösz mindenkinek! Ott tartottunk, hogy hőlégfúvó segítségével sikerült lehámozni a régi linóleumot a cementlapról, de sok ponton csak kenődött a hő hatására a ragasztó, nem lehetett "letolni", illetve olyan erősen tartott, vagy már korábban feloldotta a cementlap felső részét egy pár mm-es vastagságban, hogy fel is jött ez a felső, mintás réteg.  Furcsa módon egyébként jobban tépte, ha apránként próbáltam felszedni, és jobban ment, kevesebb kárt okozva, ha nagyobb adagokban, magasabbról húztam: majd magyarázza el valaki, aki ért hozzá, hogy miért van ez. Utána két út körvonalazódott: vagy fizikailag vagy kémiailag (vagy...

14. blogszülinap

Ma, akárcsak 2010-ben ugyanezen a napon, két bejegyzést írok, hogy így ünnepeljem ezt a felületet és azt a sok mindent, amit attól kaptam, hogy tizennégy éve írok online naplót. :-) Utána viszont lehetséges, hogy tartok egy kis szünetet, mert van néhány időigényes dolog, amire jobban kellene koncentrálnom most, mint erre a hobbira.  Az a "probléma," hogy mivel mostanában újra szeretek blogot írni, ha van szabadidőm, automatikusan az jut eszembe, hogy befejezzem a megkezdett bejegyzés-vázlatokat, holott igazság szerint okosabb lenne most mást gyakorolni. Addig is, amíg visszatérek, néha benézek majd: írjatok kommentet akár ide, akár más posztok alá, válaszolni fogok rájuk! Akkor jöjjön néhány narancsos árnyalatú fotó és a rövid beszámoló arról, milyen az őszi szünet a háznál. H. szalagavatója után jó beteg lettem -- nem lepett meg, a sorozatos nem alvás nyilván megtette a hatását --, úgyhogy az egész hét torokfájással és náthásan telt. Egyedül azért tudtam dolgozni, mert H.  h...