Azért az, hogy Berzsenyinek a blogbejegyzés címében megidézett verséből ma a természeti képek tűnnek fel leginkább, jelent valamit. Tizenhat évesen, hiába látszott úgy, hogy az irodalom érdekel igazán, hiába olvastam százszor, és tudtam, hogy nagy vers, abszolút nem ráztak meg ezek a fordulatok. Most viszont... eléggé.
Őszintén remélem, hogy eközben az is igaz, amit legutóbb a nagyon nem magaskultúra szövegei között olvastam:
"Nem vagy túl öreg. És nincs túl késő."
:P
A Ház az összes problémájával, megoldandó kérdésével és a tennivalókkal komolyan segít abban, hogy természetközelibb módon éljünk, jó levegőn legyünk, az igazán fontos dolgokkal foglalkozzunk.
Durva, hogy egy évben hány napot töltünk a városban, elzárva a természettől.
Gyanítom, hogy a vers soraiból a rózsás labyrinth, a violás völgy és a kis nefelejcs rám gyakorolt hatásának is köze van ehhez.
Persze, a modus vivendi-t urbánus környezetben is érdemes keresni.
Régebben sokat vicceltem azzal, hogy a Margitsziget mint kikapcsolódásra szánt hely számomra értelmezhetetlen. Akkora zaj és tömeg van ott, hogy ha valamiért odavetődtem, kb. azonnal menekülő üzemmódba kapcsoltam. Ma már néha tudom élvezni is (akklimatizáció...). Látjátok a fa ágai között a mókust?
Hogy visszatérjek a Házhoz: a posztnyitó képen látszik két ántik virágtartó konzol; az egyik, szerszámosban tett túránkon találtuk őket. Teljesen haszontalan lomok is lehetnének, de nálunk karácsonyi dísz lesz belőlük. Előttük az s.k. gyújtós: toboz, olvasztott viaszba mártva. Azért inkább hangulatos, mint bombabiztos, szóval, szerintem legyen otthon bolti gyújtós is.. De a gyerekekkel jól szórakoztunk a készítésük közben.
Attól, hogy a koszos városból érkezem a házhoz, nagyobb kedvem van még a nyűggel járó feladatokhoz is. Fát hordani. Járdát söpörni. Begyújtani.
 |
| A garázs tetején virít a moha |
Még valami, ami nemrégen történt, ahogy a ház felé haladtunk, az utolsó kilométereken, és emlékezni akarok rá később.
Négy szarvas jött a földeken át, jobbról. Egy darabig párhuzamosan haladtak velünk, aztán valahogy egyszerre lassítottunk, én megálltam, ők ráfordultak az útra, és akkor nagyon közelről látszottak (a mozgásuk lassított felvételen).
Az is világos volt, hogy ha egy szarvas ugrani akar, akkor a vadhálós kerítés kismiska neki.
Annyira boldog lettem attól, hogy éppen arra jártak.
Az is jó, hogy a riadalom ellenére okosan kikerülték, és nem verték rommá az autót. Ezt az adrenalinfröccs közben nem fontolgattam, csak utána jutott eszembe.
Konkrétan így néztünk ki az úton.
🦌🦌🦌🚗🦌🌲🌲🌲🦌
Mondanom sem kell: mi, emberek :) teljes eufóriában érkeztünk a házhoz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése