Ugrás a fő tartalomra

Nyerj BeCake' tortatartót! - interjú és játék a TeaRoom gasztrobloggereivel

November 2-án lesz a Country Komfort második születésnapja! A tavalyi torta és a hozzá kapcsolódó játék annyira jó emlék maradt, hogy biztos voltam benne: idén is megünnepeljük a blogszülinapot. Bemutatom a TeaRoom gasztroblogot: három tehetséges lány, Edi, Vera és Eszti írja, akik receptjeiket igényes grafikákkal, gyönyörű fotókkal, egyéni ötletekkel fűszerezik. Ráadásul a bloghoz kapcsolódva egy önálló, hiánypótló brand is létrejött: a BeCake' tortatartó-manufaktúra. Végre nálunk is hozzá lehet jutni ilyen szépséges tortatálakhoz - olvasd el az interjút, és ha szeretnél nyerni egyet, játssz velünk! (A blog születésnapján bemutatom azt a szuper tortát, amit a lányoktól kaptam. Mert torta nélkül nincs szülinap. :-))


Miért a (Green) TeaRoom nevet választottátok a blogotoknak?

Amikor megalapítottuk a blogot, akkor mindhárman a Greenroom-nál, egy kreatív ügynökségnél dolgoztunk. Napról-napra egyre többet esett szó a mi kis hobbinkról, melyet végül egy blog formájában keltettünk életre. Szerettük volna legalább a névvel kifejezni, honnan is jöttünk, hiszen, ha a cég nincs, mi sem találkozunk volna.


Mi a fő profilotok - mi ebben a gasztroblogban a különleges? És van-e szereposztás közöttetek?

A szereposztás eleinte nem volt tudatos, de épp úgy, mint a többi bloggernél is, idővel kialakult mindhármunk stílusa. Nemrég ismerősökkel játszottunk is, hogy felolvasásra vajon kitalálják-e, hogy melyik blogbejegyzés, kié.  90 %-os pontossággal meg is tudták mondani. Mindezek ellenére nem szeretnénk úgy érezni, hogy be vagyunk skatulyázva, mivel a blog számunkra is egy nagy felfedezés, ami folyton arra sarkall minket, hogy feszegessük saját határainkat, és mi ebben látjuk a blog jövőjét. Eleinte csak főzés és gasztronómia szeretete motivált minket, ez volt a blog motorja, tulajdonképpen minden egyéb tudatosság nélkül. 


Nemrégiben azonban az élet úgy hozta, hogy mindhárman az egészségtudatos táplálkozás követői lettünk. Úgy gondoltuk, ezzel sokaknak segíthetnénk másoknak, ez lehetne a mi kis küldetésünk. Így nemrégiben egy kis mottóval bővültünk: „…fő az egészség!”. Ezzel szeretnénk kifejezni, hogy nálunk segítségre találnak azon olvasók, akik egészségesen szeretnének táplálkozni, illetve, akik cukorbetegek vagy a candida diéta követői. Ez persze nem jelenti azt, hogy felhagyunk mindennel, ami kevésbé egészséges, de megadjuk a lehetőséget más alternatívákat keresőknek.

 
Ami jelenleg egyedinek számít, és csak ránk jellemző, hogy kihasználjuk a kreatív hátterünket, és igyekszünk a receptjeinkhez valami kis pluszt készíteni, legyen az egy lekváros címke, vagy éppen egy karácsonyi letölthető doboz. Mivel azt látjuk, hogy az olvasóink értékelik, szeretik ezeket az ötleteket, nemrégiben egy „letöltés” menüpont alatt a blog történetében eddig megjelenő összes kis plusz ötletet összegyűjtöttük.


Nagyon szépen fotóztok. Tanultátok-e valahol, vagy "csak úgy" jön?

Ketten grafikusok vagyunk, ezért a komponálás mondhatni zsigerből jön, de a harmadik tagunk is nagyon jó szemmel és sok fotós tapasztalattal bír. Sok gasztrofotót nézegetünk nap mint nap,  és ebben is igyekszünk kialakítani egy egységes stílust, mert úgy gondoljuk, hogy a blogunk arculata ezt megköveteli. Ha nagyobb közös fotózásra készülünk, akkor mindig átgondoljuk előre, hogy milyenek legyenek a fények, a színek és a hangulat, vagyis hogy mit szeretnénk végül láttatni és elérni.


Meséljetek arról, hogyan kapcsolódik BeCake' és a Tearoom blog! Milyen a tortatartó  fogadtatása?
Tortatartót sokat keresgéltünk fotózáshoz, de főleg csak külföldön találtunk nekünk tetszőt. Régóta álmunk volt egy szép, fából készült tortatál. Vera apukája mestere az esztergált tárgyaknak, sokféle dolgot készített már barátoknak, családnak. Ő volt az, aki az egész ötletnek formát adott. A színeket, az arculatot pedig Vera a párjával együtt készítette. A tortatartóval tehát elindult a saját készítésű designtárgyak értékesítése, a jövőben további meglepetésekkel.

 A fogadtatás nagyon pozitív, szinte a megjelenés napjától önálló életet él a BeCake' márka. Sorra jönnek megkeresések, fotózáshoz, forgatáshoz. Olyan színeket választottunk ehhez az alapvetően klasszikus formához, hogy sokféle stílusú otthonhoz passzoljon. Karácsony közeledtével exkluzív megjelenéssel, diófából is elkészítjük majd a tortatartót.

Mi jut eszetekbe, ha azt halljátok: country/vidékies konyha? Szeretitek ezt a stílust?

Lehet nem szeretni? Nagyon közel áll hozzánk ez a stílus, a fotóinkon is fel lehet fedezni kiegészítők formájában. Leginkább a rusztikusság, a jó értelemben vett kopottság, a natúr színek és mellettük a világos türkizek és halvány rózsaszínek, na és persze a csodálatos levendula jut róla eszünkbe. Mindhármunknak megvan a saját stílusa, de abban azért egyetértünk, hogy bármikor örömmel költöznénk egy takaros kis provence-i konyhába. :-)


Milyen terveitek vannak 2013-ra?

Szeretnénk folytatni azt az utat, amit az egészséges táplálkozás és receptek felé nyitottunk. Igyekszünk odafigyelni, hogy idényterményekkel dolgozzunk, és olyan ételeket mutassunk be, amik mindig újat mutatnak is inspirálják a blog olvasóit. Sok kis ötlet motoszkál a fejünkben, amelyek még váratnak magukra. Az biztos, hogy a letölthető a kedvességeken túl a jövőben sok más hasznos és szemet gyönyörködtető újdonságra számíthatnak az olvasóink.


JÁTÉK! 
Egy szerencsés olvasó egy 22 cm átmérőjű BeCake' tortatartót nyer, az általa választott színben (értéke 4800 forint).


Tennivalók, ha szeretnél részt venni a játékban:

1. Legyél a TeaRoom, a BeCake' és a Country Komfort követője a Facebookon, és
2. írd ide, a bejegyzés alá, a Facebookon is használt neveddel, hogy melyik a kedvenc tortád, és azt is, hogy a BeCake' tortatartó melyik színben tetszik a legjobban! A kínálatot alaposabban itt tekintheted meg.
3. Lájkold és oszd meg ezt a bejegyzést barátaiddal!

Figyelem! Többször előfordult az utóbbi időben, hogy az adott játék nyertese nem jelentkezett, így nem kaphatta meg a nyereményét. Kövesd figyelemmel a blogot és állítsd be, hogy a CK jelen legyen a Facebook-hírfolyamodban! Miután többszáz emberből téged sorsolt ki a random.org, ne ezen múljon, hogy eljut-e hozzád az örömhír.

A játék 2012. október 30-án, kedden éjfélkor ér véget.

(A fotók a TeaRoom és a BeCake' tulajdonai.)




Megjegyzések

  1. Nagy G. Lina
    én a türkizt választanám :) és nagyon nagyon tetszik ez az esztergált tortatál, végre nem csak a külföldi oldalakon látni ilyet, köszi, hogy megcsináltátok. A kedvencem a minél csokisabb csokis süti, torta, cakepop :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek ezek a tortatartók! A rózsaszínen pont tökéletesen mutatna az oroszkrém tortánk! :)

    Kovács-Mórocz Zsófia

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Nagyon jó volt ezt a bejegyzést olvasni és látni, nagyon tetszett :)
    A kedvenc tortám a tiramisu torta, és nagyon örülnék, ha egyet a sötétebb kék tortatartóra helyezhetnék :)

    VálaszTörlés
  4. A kedvenc mákosguba tortám tökéletesen mutatna a türkiz tartón ♥ :)
    Antal Márti

    VálaszTörlés
  5. Csokoládé, és a rózsaszín tortatartót valasztanam
    Kis Zsuzsanna

    VálaszTörlés
  6. Hú, de nagyon jó lenne egy türkiz♥ a gyömbéres körtés csokitortánknak:)!!!!!!!!!!!! Ágnes Blaskó

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépek ezek a tortatartók! Én a világoskéket választanám, kedvenc tortám nincs, mert mindet szeretem, na jó, amiket jobban az a csokitorta valamint a gesztenyés, vagy az erdeigyümis! Mezei Éva

    VálaszTörlés
  8. Jaj, hát egyértelműen a fehér tortatartó, a kedvenc csokitortámmal! :) Anita Bisiné Balogh

    VálaszTörlés
  9. Először is : szuper a cikk és varázslatosan szépek a fotók...meg is éheztem :)!
    No, akkor: imádom a Dobos tortát, a csokitortát, a répatortát, a citromtortát, a túrótortát...és mindenféle tortát!
    Örömmel elfogadnék egy ilyen szépséges tortatálat, leginkább türkizben ;)!
    Szabó Ilus (Szami)

    VálaszTörlés
  10. A túrótorta - csakis a türkiz!;)
    Czére Zsóka

    VálaszTörlés
  11. Egyszerü, elegáns és így mindeféle sütihez jó. Bár nem szoktam játszani, de ezek a csodás tortatartók inspiráltak. Az én kedvenc tortámnak csokisnak kell lennie és talán a trüffel torta az abszolút kedvencem temperált csokiréteggel és dióval vagy mogyoróval a tetején. Csak attól vagyok szomorú, hogy jelenleg semmiféle édességet nem szabad ennem, de még reménykedem, hogy valamikor majd lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oops! Elfelejtettem színt választani. Azt hiszem a szürke lenne a legjobb!

      Törlés
  12. A házi készítésű répatorta a kedvencem.
    A lila és a kék tetszik a legjobban, de gyönyörű mind :)
    Andrea Ratonyi

    VálaszTörlés
  13. Sacher torta mániás vagyok, remekül mutatna a világoskék tortatálon :-) Nyulas Rita

    VálaszTörlés
  14. Most játszom én is először, mert egy ilyen tortatartónak nem lehet ellenállni. Klasszikus csokoládétortával bármelyik színű tartót el tudom képzelni, de most legyen a zöld.
    Fehérné Szikora Szabina

    VálaszTörlés
  15. Dobos torta a világoskék tortatálon jól nézne ki- Nyulas Andrea

    VálaszTörlés
  16. A hófehérhez bármilyen torta illik, de egy francia citromtorta levendulával nagyszerű felavatás lenne! Én ezt választanám! Gyönyörűek ezek a tortatartók!
    Szunai Dóra

    VálaszTörlés
  17. Fú, először is nagyon tetszenek a képek, szerintem még elkalandozok a lányok blogjára! :)
    Leginkább az erdei gyümölcsös túrótortát szeretem, és a világoszöld tortatálat választanám.

    Kovács Éva

    VálaszTörlés
  18. Breiner Flóra


    Fú, nehéz választani, de a jelenlegi kedvencem a répatorta. És a fehér torta tartó teszik a legeslegjobban, de mind gyönyörű!

    VálaszTörlés
  19. Facebook felhasználónevem: Nagy Zita. Már mindegyik oldalt lájkoltam!
    Az utóbbi időszak egyik kedvenc tortája nálam a nyers csokoládétorta a blogomról. Meghökkentő alapanyagból készül és isteni finom! Egy lila vagy egy türkiz tortatartót szeretnék nyerni!

    VálaszTörlés
  20. én maradnék a kalsszikus fehérnél :) ez biztosan jól passzolna minden tortához, legyen szó egy téli narancsos-étcsokisról, vagy a kedvencemről: citromtortáról :)) (Kaló Dorka)

    VálaszTörlés
  21. A kedvenc túrótortám a fehér tartón igazi minimál érzést adna - én pedig ezt szeretem <3
    Benkó Zsuzsanna

    VálaszTörlés
  22. Ötvös Zsuzsanna
    A kedvencem az Eszterházy-torta, és a lila színű tortatartó tetszik a legjobban :)

    VálaszTörlés
  23. A kedvenc tortám a mascarpones-citromos, a tortatartók közül pedig a pasztell zöld tetszik a legjobban. (Török Petra)

    VálaszTörlés
  24. Föleg a gyümölcsös tortákat szeretem, illetve a tojáskrémmel készülteket. Nekem a pisztáciazöld tortatartó a kedvencem, de nagyon nehéz választani :)Az oldalak likeolva, cikk megosztva :) Bors&Pepper

    VálaszTörlés
  25. Ilka Kulcsár
    Az én kedvencem a Nagymamám által készített diós torta, és a türkiz tetszik a legjobban :)

    VálaszTörlés
  26. Édes Öko Otthon
    Azt hiszem minden tortát szeretek, de ami csokis, az bármikor jöhet!
    A választott színem pedig a szürke :)

    VálaszTörlés
  27. Esterházy torta és penészzöld tortaállvány :)

    VálaszTörlés
  28. Gombóc Artúrosan a kedvencem a csokoládétorta bármilyen formában és mennyiségben és a svéd princess cake. Mindkettőt el tudom képzelni egy rózsaszín tortaállványon. Gyönyörű mind, gratulálok ehhez a zseniális ötlethez! :)
    Griecs-Farkas Emese

    VálaszTörlés
  29. Remek lehetőség a nyerésre :-) köszönöm szépen!
    Túró torta a kedvencem, csokival vagy gyümölccsel a tetején.
    A csodás tortaállványok közül pedig a lila a kedvencem. :-)
    Dolnay Brigitta

    VálaszTörlés
  30. A kedvenc tortám a Répatorta mascarpones, barackos krémmmel, amit a Tearoom lányoktól lestem el! Egyszerűen tökéletes!
    Rági nagy vágyam a rózsaszín tortatartó! :)

    Vizin Erika

    VálaszTörlés
  31. Lúdláb torta a favorit :) A fehér tortatartó tetszene legjobban.

    Lukovszki-Szüts Júlia

    VálaszTörlés
  32. Minden tortát szeretek, ami nem vajas krémmel van töltve, türkiz, mert az illene a konyhámba Pálca-Juhász Márta

    VálaszTörlés
  33. gyönyörűek:D nekem a zöld tetszik a legjobban , remekül mutatna rajta a kedvenc kivis-joghurtos tortám:D

    Brigitta Ormos Sölét

    VálaszTörlés
  34. Govinda túrótortája az egyik kedvenc, és a rózsaszín, vagy a piros tortatál illene a konyhámba.:)
    Köszönöm, Némethé Emese (Manodharadd)

    VálaszTörlés
  35. Kedvencem a feketeerdő torta, és a fehér színű tetszik legjobban!
    Markó Dávid

    VálaszTörlés
  36. Sziasztok!

    Mindegyik szín gyönyörű! Nekem leginkább most a listában az első, mályva színű tetszik! Páromnak rövidesen lesz a születésnapja és a meglepi tortáját, ami egy Tripla csokis Pancini torta lesz, szívesen tálalnám egy ilyen csodaszép tortatartón!

    Oláh Netty néven vagyok facebookon!

    VálaszTörlés
  37. A Sacher torta a kedvencem, és a fehér és a rózsaszín BeCake' tortatartó is tetszik...
    Üdv:
    Rabi Ildikó

    VálaszTörlés
  38. A gyümölcstorta a kedvencem, bármelyik :)
    És a feketét választanám :)
    Üdv: Izsó Tünde

    VálaszTörlés
  39. Én legszívesebben gyümölcsös csokitortákat eszek és készítek, amik remekül mutatnának egy rózsaszín tortatartón! :) Üdv: Veres Renáta

    VálaszTörlés
  40. Vegán krémestorta!!!! türkiz, mert olyan szép!!!:)
    Minden jót nektek, tetszenek a képeitek!
    Üdv,
    Kocsák Zsuzsanna Gabriella

    VálaszTörlés
  41. Oroszkrém torta és a feketét választom.

    Soós Csilla

    VálaszTörlés
  42. A kedvenc tortám a Feketeerdő-torta. :)
    A BeCake' tortatartó lila színben tetszik a legjobban.
    Köszönöm a lehetőséget!

    Üdvözlettel,
    Nagy Regina

    VálaszTörlés
  43. Feketeerdő torta, piros tortatartó
    Kiserné Tóth Gabriella

    VálaszTörlés
  44. A fekete-erdő torta a kedvencem, és fehér színben tetszik a legjobban :)
    Gyenizse Violetta

    VálaszTörlés
  45. Facebook-on nevem: Süle Viktória
    Az a baj hogy szinte minden tortát, süteményt szeretek, nehéz egyet kiválasztani, de ha muszáj most amit legutóbb ettem és nagyon ízlett az az E80 torta.
    Hú másik nehéz választás, mert mind nagyon tetszik, de talán a világos rózsaszín vagy a mellette levő világos keki színű.

    VálaszTörlés
  46. Én most sajttorta fan vagyok :) és a fehér vagy a szürke tortatartót választanám, bár nagyon tetszik mind

    Timárné Halápi Sára

    VálaszTörlés
  47. Marci fényképezte?

    VálaszTörlés
  48. A kedvenc tortám az oroszkrém torta.
    A rózsaszín tortatartót választanám.:)
    Köszi a lehetőséget!

    Üdv:
    Vámossy Brigitta

    VálaszTörlés
  49. A gyümölcstorta színes gyümölcsökkel csak a fehéren mutat jól.

    Szilvi Hegedűsné

    VálaszTörlés
  50. Csokis Pavlova torta, piros gyümölccsel a tetején, jól nézne ki a lila vagy a türkiz tartón!:)

    Barabásné Soós Ágnes

    VálaszTörlés
  51. Sziasztok! Kedvenceim a gyümölcstorták és a dobostorták. És egy fehér tortatálnak nagyon örülnék!:)
    Üdvözlettel: Dános Edna

    VálaszTörlés
  52. Sziasztok! Az én kedvencem a sorban a 3. babakék :) A kedvenc tortám az oroszkrém, szívesen sütnék rá ha megnyerném!
    Szép napot, Császár Boglár

    VálaszTörlés
  53. Kedvenc tortám: Csoki és vaníliakrémes torta bogyós gyümölcsökkel by TeaRoom

    Megnyerni pedig a jobb alsó sarokban lévő sötét türkiz tortatartót szeretném, de nagyon! :P

    Andrea Vida

    VálaszTörlés
  54. Hello,

    áfonyás sajttorta a kedvenc.
    Szerintem a szépséges zöldön mutatna a legjobban :).
    Köszi, kellemes hétvégét!

    Madár Zita

    VálaszTörlés
  55. Szép napot kívánok!
    Az én kedvenc tortám a nagymamám-féle lúdlábtorta, amit most szülinapomra el is készített nekem.:)A legjobban a tortatartók közül a zöld színű tetszik (fent a 2.)
    Üdv:Tóth Bettina Filippa

    VálaszTörlés
  56. Szia!

    Az epertorta a kedvencem, és a tortatartók közül legjobban a zafírkék tetszik! :)

    Szele Anna

    VálaszTörlés
  57. Sziasztok!
    A halványzöld tetszik a legjobban, de nehéz választás volt, egyik szebb, mint a másik! Epertortát tennék rá, jó sok habbal :-)
    Üdv: Nikolett Romvári

    VálaszTörlés
  58. Sziasztok!

    Nekem egy "nincs neve" torta ízlik a legjobban - kakaós piskóta, málnás túrós, citromos krémmel (néha egy kis gesztenyekrém is jut bele)tejszínhabbal bevonva.

    Piros tortatartót választanék hozzá, de a fa színe önmagában is szépen mutatna. :)

    Kata Bökfi

    VálaszTörlés
  59. A tejszínes-gesztenyés az IGAZI!...Természetesen türkiz tortatartón!
    üdv: Barna-Hideg Melinda

    VálaszTörlés
  60. Eszterházi torta a rózsaszín tartón :)

    Kutas Katalin

    VálaszTörlés
  61. A mandulalisztes csokitorta a fehér tortatartón tökéletes lenne!
    Üdv: Sipos Emma

    VálaszTörlés
  62. Nekem a Rigó Jancsi torta a kedvencem és talán a fehérn jól mutatna.
    Üdv: Hadobás József

    VálaszTörlés
  63. Oroszkrém torta Keresztfalvi Erika A világos zöld tetszik

    VálaszTörlés
  64. Nekem a Bombajó torta a kedvencem! A türkizt választanám.

    Szabóné Gere Erika

    VálaszTörlés
  65. PIRINYO
    ÉN AZ EPRES JOGHURT TORTÁT SZERETEM!
    Ráczné Kupás Piroska

    VálaszTörlés
  66. Túró túró túró torta. Minden mennyiségben!
    Mindegyik szín tetszik, de a fehéret választanám.

    Balogh Edina

    VálaszTörlés
  67. Mindegyik színben nagyon jól néz ki!:) A lányomnak november 1-én lesz a szülinapja:)biztos örülne egy ilyen szép tortatartón lehetne jövőre már a tortája!Szép a világos kék,a lila,rózsaszín is:) De egyet választani kell,akkor BeCake' tortatartó világoskék színben tetszik a legjobban!Mind3 oldal tetszikelve!

    VálaszTörlés
  68. Ja és lemaradt a kedvenc torta :) Fekete Erdő torta :)

    VálaszTörlés
  69. Málnás csokitorta:o)
    Az első sorban levő középső, zöldeskék tortatartó.

    Fehér Kata

    VálaszTörlés
  70. Egy jófajta kávétorta mindig jöhet :)
    És mióta vágyom egy fehér tortatartóra...
    Bertalan Edit Katalin

    VálaszTörlés
  71. Madártejtorta a kedvencem, de csokitorta is jöhet:)
    A türkiz színűt választanám ha nyernék, de elég nehéz döntés volt, mivel mindegyik gyönyörű, egyedi, nem afféle tömegcikk!!!
    Hasszánné Szondi Ágnes

    VálaszTörlés
  72. Szia! A zöldet választanám. A kedvenc csoki tortámnak tökéletes lenne.
    Varga Rita

    VálaszTörlés
  73. A feketét választanám és a kedvenc tortám a Narancs torta :)
    Üdv: Dobkowski Letícia

    VálaszTörlés
  74. Türkizt szeretném és Dobos torta

    Soós Lászlóné

    VálaszTörlés
  75. Nagyon igényesek és gyönyörűek ezek a tortatálak! A fotók pedig szépek, mint mindig : ))) !
    Ha esetleg ránk mosolyogna a szerencse, akkor a rózsaszínt választanánk és csokitortát tennénk rá! : )))
    szép napot Nektek, Bali Gabi

    VálaszTörlés
  76. A feketét szeretném és a kedvenc tortám a gyümölcsös torta :)
    Üdv: Zsigri Irén

    VálaszTörlés
  77. A kedvenc tortám a csokis, teljesen mindegy mi a neve!
    Ha én nyernék, akkor a fekete tortatartót szeretném választani!
    Üdv: Izsó Tibor

    VálaszTörlés
  78. Én az anyukám Narancs, Lúdláb és szinte az összes tortáját, sütijét imádom :D
    És ha én nyernék esetleg, akkor csak is a feketét választanám, mert ez a kedvenc színem :)
    Dobkowski Patrícia voltam

    VálaszTörlés
  79. A legfelső sorban a középső, a kékes-lilás a legszebb nekem. :)

    Üdv:
    Horváth Zsófi

    VálaszTörlés
  80. oh, és a kedvenc tortám az áfonyás sajttorta :)

    Horváth Zsófi

    VálaszTörlés
  81. Kedvencem a sima, egyszerű csokitorta, a legjobban pedig a szürkés (talán picit lilás) tortatartó tetszik. Egyébként mindegyik nagyon szép, gratulálok hozzájuk! :)
    Horváth Rita

    VálaszTörlés
  82. minden csokis tortát szeretek (természetesen, ha az minőségi). a világoskék tetszik nagyon! (Colors IntheKitchen)

    VálaszTörlés
  83. Fehér tortatartót választanám :) csokitorta töményen:) Üdv: Evi Drobni

    VálaszTörlés
  84. manapság a mimóza torta a kedvencem, ezen a zöld tortatartón gyönyörűen mutatna, csakúgy, mint bármi más :)
    Glöckl Anna

    VálaszTörlés
  85. Gyermekkorom óta a túrótorta a kedvencem, nem tudok ellenállni neki. :)
    Lila színű tortatartón nagyon jól mutatna. :)
    Antanek Péter

    VálaszTörlés
  86. A gyümölcsös túrótortákat imádom a legjobban! :) A kékeszöld tartó a befutó nálam! :)
    Árvai Alexandra

    VálaszTörlés
  87. Szia,

    A fészes nevem: TiboldS6
    A kedvenc tortám akit minden szülinapomon elkészít nekem a kedves feleségem,a kókuszos túrótorta! A zöld színű tortatartót szeretném megnyerni!

    Üdv

    Tibold Sándor

    VálaszTörlés
  88. A kedvenc tortáim a marcipános-csokitorta,a túrótorta na meg az Eszterházy torta amit anyukámnak csináltam szülinapjára,persze jól mutatott volna egy ilyen csinos kis tortatartón:)Nekem a piros tetszik a legjobban de nehéz választani mert mindet elfogadnám!
    Üdvözlettel,
    Gyarmathy Nóri

    VálaszTörlés
  89. Türkiz és a csokitorta

    Gulyás Csillag

    VálaszTörlés
  90. Nekem a kedvenc tortám a nagymamán receptje alapján készített dobostorta. Unokám mindig ezt kér szülinapjára is. A fehér tortatartón gyönyörűen mutatna Nov.25.én a 6. szülinapján. Drobni Zoltánné

    VálaszTörlés
  91. hófehér tortatartón: avokádós,banános csokitorta(: Marcsi Kálsecz

    VálaszTörlés
  92. Túrótorta,de hangulatfüggő is:)zöldes. Márkus Edina

    VálaszTörlés
  93. Sajttorta a kedvencem, és a türkiz tortatartó tetszik a legjobban!
    Pintz Zsófi

    VálaszTörlés
  94. A szürkét szeretném feketeerdő tortával :).
    Mátrai Mónika

    VálaszTörlés
  95. Szia!
    Minden lájkolva, a tortatartókkal már egy ideje amúgy is szemeztem, de arra jutottam, hogy nem biztos, hogy egyelőre találnék neki helyet a mini konyhámban. De meglehet, hogy mégiscsak tudnék neki szorítani...
    Kimondottan egy kedvenc tortám nekem nincs. Alapvetően mindent szeretek, amiben nincs cukortúltengés, és nem vaj+cukor összetételű a krémeje. De ha mondani kell egyet, akkor legyen a tegnapi sütésem: Banános-joghurtos-mandulalisztes tésztaalapon fahéjpudingos almás sütemény.
    A tortatartók közül bármelyiket szívesen elfogadnám, de leginkább a fekete vagy a fehér tetszene.

    VálaszTörlés
  96. Zsuzsanna Tagai-Hindels2012. október 28. 9:44

    Juj! Hónapok óta keresek egy jó kis tortatartót, már épp ott tartottam, hogy csinálok egyet magamnak valahogyan, de sokkal nagyszerűbb lenne ezt most megnyerni! :) Egyértelműen citromtorta a nyertes, a sárgásfehér színeihez talán a zöld passzolna a legjobban! :)

    VálaszTörlés
  97. a fehér tetszik nagyon, és szeretem A tortát :) túrós, gyümölcsös, csokis, krémes, minden jöhet.
    Anita Vogl

    VálaszTörlés
  98. A zöld a kedvenc színem, tortatartóból is a halványzöldnek örülnék a legjobban. Tortából pedig a tiramisu a kedvencem.
    Subosits Andrea

    VálaszTörlés
  99. kedvencem a csokitorta, és a jobb alsó türkiz tortatartó. :)
    Aliz Wulcz

    VálaszTörlés
  100. Én nem tudok a torták közül választani, viszont a tartók közt a szürke a kedvencem! Pásztohy Panka

    VálaszTörlés
  101. Világoskék tortatartó és kedvencem a puncstorta :)

    VálaszTörlés
  102. A zöld tetszik nagyon, citromos túrótortával:)
    Süle Zsuzsanna

    VálaszTörlés
  103. A fehér tetszik a legjobban...szép lenne rajta a narancsos trüffel torta :)
    Üdvözlettel :)Kőszegi Etelka

    VálaszTörlés
  104. Agnes Laszlo

    Végre!! A szép tortatál az egyik legritkább holló itthon!!!És a legeslegszebb a mentazöld!!

    VálaszTörlés
  105. Nagyon szépek ezek a tortatartók! Nekem a zöld a kedvencem. A torták közül pedig nincs olyan amit ne szeretnék. De talán a gyümölcsös tiramisu, mivel olyat minden évben készítek-de csak szigorúan karácsonyra! :-)
    A Fb-on Ékszersarok alkotásai néven lájkoltam.

    VálaszTörlés
  106. Koszegi-Kovacs Noemi

    olyan régóta szeretnék egy szép tortatálat... pl. a kedvenc Toscan csokitortámhoz egy fehér tortatartó nagyon jól illene! :-)

    VálaszTörlés
  107. Gyönyörűek a tortatartók! Én a világoszöldet választanám, és felavatnám a fincsi málnakrémes tortámmal!
    Kristóf Kinga

    VálaszTörlés
  108. Gyönyörű egytől egyig,én mégis a fehérre szavazok!Egy jó krémes túrótortával!!!
    Nagy Ildikó

    VálaszTörlés
  109. Világoszöld és málnás torta a kedvencem.
    Kovács Anita a"F" nevem.

    VálaszTörlés
  110. Csodás színek és forma! Hiánypótló! :) Bármelyiket elfogadnám!
    Legyen a meghökkentő fekete és egy áfonyás sajttorta. ;)
    Beatrix Borszéki-Ékes

    VálaszTörlés
  111. Nehéz választani, így inkább sorrendet írok:
    1. bal alsó kékeslila
    2. egyszerűen fehér
    3. jobb alsó gyönyörű türkiz.

    ja, és a kedvenc tortáim a szedres charlotte és a kardinális mindegyiken remekül mutatna.

    és neked mi a kedvenc tortád, CK? :)

    Fanni Mathe

    VálaszTörlés
  112. Nincs egy kifejezett kedvencem tortából, szeretem a keserűcsokis/narancsos/meggyes/szilvás tortákat. :)
    A türkiz tortatartó a legszebb szerintem!

    Svábné Kovács Krisztina

    VálaszTörlés
  113. Nagyon ízlésesek!

    A fehéret szeretném kérni...

    Molnár Éva

    VálaszTörlés
  114. Szomáli Ragdoll2012. október 29. 22:47

    A kedvencem a narancsos étcsoki-torta, a tartók közül nehéz volt választani, mert mind gyönyörű, de a fekete tetszik legjobban.

    Szomáli Ragdoll

    VálaszTörlés
  115. Én a dobos ,vagy a marcipános tortákat részesítem előnyben! Egy világoskék BeCake' tortatartót elfogadok szívesen!
    Üdvözlettel: samsungbalazs1

    VálaszTörlés
  116. Kedvenc tortám a gyümölcsös túrótorta, és fehét színben kérném a tortatartót.

    Üdvözlettel:
    Mónika Szabóné Kicska

    VálaszTörlés
  117. Kedvencem a dobostorta, amit fehéren tudnék elképzelni...

    Üdvözlettel:

    Szabó Jánosné

    VálaszTörlés
  118. Kedvencem a máktorta, a fehéren jól mutatna! :-)

    Ákos Szabó

    VálaszTörlés
  119. A joghurttorta a kedvencem, s a lila színű tortatartó a favorit nálam. :)
    Nagy János

    VálaszTörlés
  120. Kedvencem a puncstorta, fehéret szeretnék!

    VálaszTörlés
  121. Kedvencem a puncstorta, fehéret kérnék.

    Üdvözlettel:

    Kicska Andrásné

    VálaszTörlés
  122. Sacher és anyukám diótortája :) A fehér tartón biztos jól mutatnának :)

    Borbáth Katalin

    VálaszTörlés
  123. Nem tehetitek ezt velem, hogy választanom kell ennyi gyönyörű szín között! :) Nagyon tetszik mind! Leginkább a türkiz, a lila és a rózsaszín... :) Ők a kedvencek... :)
    A kedvenc tortánk családilag a Kinder Bueno torta... :) Ha nyerek, elkészítem, és lefotózom a vadiúj tortatálon! ;) Imádnám! ♥

    Köszönöm szépen a lehetőséget, szép estét kívánok mindenkinek, és sok szerencsét! :)

    Üdv.:
    Pataki Nikolett

    VálaszTörlés
  124. Zöld. Pavlova torta.


    Birtáné Marossy Beatrix

    VálaszTörlés
  125. Kedvencem az Anyukám által sütött citromos torta, és a fehér tortatartó. :)

    VálaszTörlés
  126. Helga Kristo
    A tortatálak mesések, és a rózsaszínen tökéletesen mutatna egy feketeerdő torta. Esküvőnkön a desszertasztal éke lehetne :)

    VálaszTörlés
  127. Kedvencem a túró- és a Sacher torta és a rózsaszín tortatartót választanám! Füziné Kiss Beatrix

    VálaszTörlés
  128. Citrom-, túró-, csokitorta....nem is tudom...de a fehér tortatartón mindegyik jól mutat. :)
    Kosina Krisztina

    VálaszTörlés
  129. A kedvencem a gyümölcsös, mascarponés keksztorta (sütés nélkül elkészíthető és egy kis hűtés után már falhatom is:) )...

    A tortatartók gyönyörűek, de a felső sor középső darabjának képtelen vagyok ellenállni.

    Zsuzsi Kovács-Hain

    VálaszTörlés
  130. A legelso kepen lathato torta tarto a kedvencem. Turotorta barmilyen formaban.

    VálaszTörlés
  131. csokitorta
    rózsaszín
    Aburdán Tímea

    VálaszTörlés
  132. a piros tökéletesen illene a konyhámba,ha nem nyerem meg, még kénytelen leszek megrendelni :-) és sütök rá egy halálos csokitortát......

    VálaszTörlés
  133. Legkedvencebb a turotorta, egy lilan mutatna a legszebben. :)
    Cseh-Nemeth Viktoria

    VálaszTörlés
  134. Ha már ősz,akkor almatorta és vagy a türkiz vagy a pisztáciazöld tartó.Imádnám! :)
    Koncz Ági

    VálaszTörlés
  135. A csokitorta a kedvencem! Valamint a halvány rózsaszín tortatartó a legeslegszebb szerintem! :)
    Zsizsik Petra

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p