Ugrás a fő tartalomra

Lomtalanításos, spejztakarításos kincsek

Kutyasétáltatáskor, illetve a játszótérről hazafelé nagyon jól lehet úgy csinálni, mintha éppen random arra járnánk, nem pedig napok óta szemeznénk az adott kinccsel, amit most felmarkolunk. Fontos még: amikor megvan, nem szabad szaladni meg örömünkben ugrálni; úgy kell tenni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az egyik kezünkben gyerekkéz/póráz, a másikban egy, teszem azt, éjjeliszekrény van.
 
Most néhány, effektíve az utcáról, sőt: a kukából mentett kincset szeretnék megmutatni.

sütőforma, csak dekorációként használjuk

nagy ötletességgel kakaót tartunk benn'

kulcsosszekrény + óra, amellyel komoly terveim vannak; soook szabadidőre várok
A múltkor nem tudtam kinyitni a spejzajtót a himi-humitól, ezért nekifogtam a szelektálásnak, ami egyrészt szuper "méregtelenítés"-érzést adott, másrészt megörvendeztetett ezekkel az apróságokkal. 

csomagolópapír, felírótábla, mini cupcake alakú gyertyák, henger, mágneses rúd
 Ti miket szoktatok találni?




Megjegyzések

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi pánik, csak azért lett törölve, mert tele volt gépelési hibával és fogalmam sincs, hogy hogyan lehet javítani a megjegyzést, ha már el lett küldve. Másodszorra már sikerült kijavítani. :-)

      Törlés
  2. Roy meg én régi gyüjtögetök vagyunk. Házasságunk évtizedei alatt, csak úgy minden válogatás nélkül a következöket szedtük össze utcáról, padlásról, az udvarról stb. Egy ágytáblát még Angliában, ami a lomtalanításra volt kirakva. Csinált belöle egy dupla ágyat Alex-nak. Aztán azt is lebontotta, jelenleg padként használjuk a csürben. Vidéken találtunk régi mezögazdasági eszközöket, amik most díszként a falon vannak: ekék, boronák, jármok stb. A pesti lakás udvarán egyszer valaki készült kidobni kb. 50-60 darab cserép edényt, köcsögöt, tálat, kancsót. Azokat is megmentettük, most vidéken díszítik a házaimat. Több, mint negyven éve, egy bérelt házban a padláson raktunk rendet amikor elökerült egy cuki antik varrógép, ami most díszként csücsül a pesti lakásban egy polcon. De ha netán varrni akarnék, azt is lehet, mert tökéletesen müködik. Persze csak a Roy féle felújítás után! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. emiGrants, csodás! És láttam is egy részét, tanúsíthatom, hogy nagyszerűen megtalálták a helyüket a kidobásra szánt tárgyak.

      Törlés
  3. Régóta szeretnék találni egy olyan Manner feliratú dobozt

    VálaszTörlés
  4. A kamratakarításkor valóban kincseket lehet találni,amiket az ember hétközben a sietős hétköznapokon csak úgy besuvaszt oda.:)
    Én most visszafogom magam,hogy ne hozzak haza semmit.Nehezen megy,de igyekszem.Nagy felhalmozó vagyok...
    A lányom a múltkor Pesten hazajött egy gyönyörű,nagy kerámiatállal. Egy cég kapuja elé volt kirakva.Nem is tudta először,hogy most mi van? Ez elvihető,vagy nem? Az volt.
    A kutyasétálgatós gyüjtögetés szuper ötlet!!!!!legközelebb bevetem.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mammka, én vidéken pár évvel ezelőtt kinéztem ezt a sárga tálat - akkor még a kerítésen belül volt, egy lomtalanításra váró kupac tetején -, és ADDIG sétáltam arra, amíg egyszer csak végre lomtalanítás lett!

      Törlés
    2. Ezt ismerem.:)))))de most sajnos tényleg okosan kell gyüjtögetnem.Mert morog a Jóember. Hjajj,szegény fejemnek.:)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má