Ugrás a fő tartalomra

Tízből mennyi? - IV. rész

Egy norvég ház nappalija. Várom a kritikus megjegyzéseket. Más szóval: nyomjátok a pontokat. :-)

(forrás)



Megjegyzések

  1. Na, de egy kép alapján? :)

    Nekem 6-os...

    Jó a hangulat, szép világos, kellemes terasz, viszonylag összehangolt berendezés..


    A tükör kilóg nekem a sorból, valamint fő bajom, hogy nem szimmetrikus az elrendezés , azt hiszem ezt ők is érzékelték, ezért tettek a kanapé fölé polcot.

    És az egész háttérfal nekem nagyon üresen kong. meg félrecsúszva.

    Egyébként a hangulata megfogott. AZt szeretem :)

    meg a tapétát, a padlót, és a nagy, fehér nyílászárókat :))

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, van bennem egy kis hiányérzet. Alapvetően igen, jó a hangulata, DE lehet, hogy nekem kicsit szűk? Én másképp rendezném el, lehet, hogy sarkosan, hogy nagyobb legyen a tér, és a nagy erkélyajtó előtt szabad legyen - mármint a tér. Így én olyan 7-8 pontot adnék. Mert amúgy a színek, a berendezés nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Nekem olyan befejezetlen,ideiglenes hangulata van.Akad benne jó pár dolog,mégis üres érzetet ad.6 pont.

    VálaszTörlés
  4. A rózsás tapéta, és a tükör nálam 10 pont! Az összhatás 1 szűk szoba.. pedig a képen látható étkező asztal miatt gondolom sokkal nagyobb a tér! valamint a rácsos ágy is inkább emlékeztet 1 hálóra, mint 1 nappalira!

    VálaszTörlés
  5. Valószínűleg én sem így rendezném el,viszont minden berendezési tárgy nagyon nagyon tetszik a fal meg egyszerűen tökéletes,nálam 9-es :)

    VálaszTörlés
  6. Külön minden nagyon jó, együtt azonban van valami bibi. Az étkezőasztal, padló, tükör hármasa egységes a maga visszafogott kopottságában. A fonott szék is gyönyörű a padlóval, de a tükörrel szerintem már ütik egymást. A hátsó oldal színei, viszont az előzőket ütik. Itt a fa már nem a kopott szürkés színben játszik, inkább lenolajos, sárgás hatása van, a tapétával együtt. Az elrendezést illetően én a kanapét az ablakkal szembe tettem volna, a fonott szék került volna az ablak melletti sarokba, és a tapéta sem takarta volna az egész szemközti falat. De lehet, hogy ez sem segített volna a fent leírtak miatt. Nehéz pontozni. Külön-külön minden 10, együtt 6.

    VálaszTörlés
  7. Ugye? :) mondom én, hogy 6-os :)

    Külön-külön minden jó benne, de valahogy együtt nem rezonálnak megfelelően.

    VálaszTörlés
  8. Én nagyon jól érezném magam ebben a szobában,tiszta,fehér,kellemes!A tapétát is vagy megszoknám,vagy lecserélném...8,5pont!Másfél a tapéta...M.Évi

    VálaszTörlés
  9. Szamival értek egyett,valahogy nincs befejezve és maradék bútorok innen onnan. 4pont

    VálaszTörlés
  10. Ami igen: a padló és a fenyőasztal. Ami inkább nem, mint igen: a tapéta és a magában szép nádfekhely - nélküle máris jobban tetszene az enteriőr. Ami nagyon nem: a furcsán letakart asztalok és a GABONÁSZSÁKOK mint párnák; végtelenül modorosak és végtelenül divatosak, sajnos. Egyetértek: a franciás shabby chicnek, a kunyhó-stílusnak és a skandinávnak egy nem eléggé tehetséges kevercse. 6 pont, jobb napjaimon esetleg 7.

    VálaszTörlés
  11. hüüüü,de kemény voltál! :-)Évi

    VálaszTörlés
  12. Évi! Igen... sz@rul aludtam, lehetséges, hogy ezért :o

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok!
    Nekem 4-os, szépek a tárgyak, de ez a tapéta, ahogy összefut a faborítású mennyezettel agyoncsap mindent. Ami még zavaró számomra, az a vasalt abrosz a dohányzóasztalon...és remélem, hogy csak rosszul látom, hogy az egy krómozott lábú asztal :)Rendetlen a long chair és az is nagyon zavaró :( B.Mariann

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má