Ugrás a fő tartalomra

Adottságok

Szerző:
     Jó érzés azt hinni, hogy rajtunk - az ízlésünkön, a személyiségünkön, a tudásunkon - múlik minden. Van azonban néhány ingatlantípus, amely az arcunkba nevet, amikor elbízzunk magunkat a lakberendezés terén. Ilyen például ez a Nyugat-Sussexben található 15. századi (!) épület, a maga harminc hektárnyi birtokával, erdeivel, kertjének végében a tengerrel. Mintha azt mondaná: én itt állok, ti ugráljatok csak! 
     A későbbi toldások szépen illeszkednek az eredeti falakhoz, a  belső terek egyértelműen igazodnak a ház szelleméhez. A rusztikus gerendák visszaköszönnek a hentespultból avanzsált konyhapulton, illetve a szenzációs türkiz-kék-szürke nappali lerakóasztalán. Néhány vagányabb húzás: a világos-polcos konyha, a (már-már elcsépeltnek ható) plexiszékekekkel megbolondított étkező és a "drámai" fürdő is belefér. Attól ez még az, ami.



 

(forrás)



Címkék:

Megjegyzések

  1. orsolya vanessza kiss2011. november 8. 7:50

    Engem valójában az utolsó kép fogott meg...

    az ilyen nagyon régi szellem-kastély szerű házaknak jót tesz, ha a rusztikusság mellett egy cseppnyi modern -t és színt csempésznek bele... a megfelelő módon természetesen...

    Az utolsó szoba az fantasztikus! :)

    VálaszTörlés
  2. country komfort2011. november 8. 8:42

    Orsolya,
    egyetértek veled! Az utolsó képet nem véletlenül nagyítottam ki ilyen gigantikusra...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk