Ugrás a fő tartalomra

Mosókonyha harmadszor

    Péntek van, lazuljunk! A blog indulásakor összegyűjtöttem egy csokor háztartási helyiséges képet - természetesen zömmel vidékieseket - és ahogy teltek a hónapok és gyűltek a bejegyzések, jól elkevertem/elfelejtettem őket. Aztán pedig homlokracsapós öröm megtalálni egy ilyen mappát. Mekkora ötlet például egy babaház mint fali tároló (utolsó kép)! Bár a Viával készített interjú kapcsán megfogadtam, hogy az e-mailjeim és a képek között is óriási szortírozást fogok rendezni... úgyhogy, ilyen szerencsés felbukkanás a jövőben is várható. Tényleg: nálatok hol van nagyobb rend(szer): a ruhák vagy az e-mailek/számítógépes mappák között...?















anno: mosókonyha először és másodszor




Megjegyzések

  1. Nagy öröm volt felfedezni a képek között,hogy másoknál is egy helyiség a mosókonyha és a varrószoba, merthogy nálam ez így adódott. Lassan,hosszú évek alatt,mire kirepültek a gyerekek, jobban van időm kialakítani egy számomra kellemes teret mindkét tevékenységnek.
    Képeket majd akkor tudok közölni nálam,ha már merem "kitenni az ablakba".:)

    VálaszTörlés
  2. Várjuk, Mammka! Ablaknál van a varrógéped?

    VálaszTörlés
  3. Én az életben nem vagyok ilyen rendszerető (sajnos), de a laptopomon katonás rendben (mappában) van minden - meg is találom rajta viszonylag hamar, amit akarok. Időnként vannak rendrakási felbuzdulásaim, de nem tartanak sokáig.

    VálaszTörlés
  4. Sajnos nem ablaknál van a gépem, mert ez egy szuterén helyiség.Lejtős a telkünk, a helyiség előtt garázs van,onnan jutok be a mosókonyhába, aminek a fele már a földben van.Így kettő lapos ablakom van, de a délutáni nap szépen besüt.Néhány fotót már raktam fel a napokban.Részletfotók.:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…