Ugrás a fő tartalomra

Az Otthon augusztusi száma

     Régen volt már magazinkritika a Country Komforton. Ennek három oka volt, könnyen kitalálhatjátok, hogy mik.

1) Nem volt elég jó a felhozatal.
2) Nagyon jó volt a felhozatal, de csak a külföldi magazinokból.
3) Csak a Lakáskultúra Vizitkártya rovatát tudtam volna igazán dicsérni (és azt a csodás parasztházat a nyári összevont számból).

     Most azonban van miről írni, mert úgy gondolom, az aktuális Otthon magazin megközelíti az elvárható színvonalat.


    Ha nagyon pozitívan nézem, azt mondhatom: egy limonádé áráért kapunk eltehető, újra fellapozható, a vidéki lakberendezés rajongói számára is kedvező ötlettárat, két frankó lakásriporttal (természetesen több lakásriport van benne, de kettő jó is).

    Ha korrekt akarok lenni, akkor azért le kell szögeznem: a fagyiszínek meg a flamingók annyira nem jönnek be. 


      Eleve értetlenül szoktam szemlélni a magazinok "válogatás" című egységeit, köztük a Lakáskultúra Hónap hangulata nevű trendi szekcióját, amelyet a lap kinyitása után azzal a lendülettel lapozok át... később pedig megállapítom, hogy ismét egy másfélmilliós inox hűtőszekrény van a háttérben.


No, de vissza a lap erősségeihez.

Az első lakásriport egy szentendrei házról szól, amelynek a stílusa a nemzetközi modern country szavakkal írható le leginkább. Nagyon érdekes, és jó lenne megvitatni, hogy kinek mi tetszik belőle.

A második házriport sokunk álmáról, egy balaton-felvidéki nyaralóról készült, amelyhez itt szeretnék gratulálni. Nem is feltétlenül az alábbi képen látható étkezőhöz, mert - miközben gyönyörű - kissé ódonnak érzem. Inkább az összhatáshoz, a verandához, a  bejegyzés elején szereplő terített kinti asztal költőiségéhez, és ahhoz, hogy a mások számára értéktelen, lerobbant bútorokban meglátták a gondos felújítással újra  felragyogó szépséget.


A ház hangulata annak is köszönhető, hogy a tulajdonosok kiváló érzékkel vegyítették a parasztit a polgárival, és nem féltek a moderntől sem - meggyőződésem, hogy a mozaikos-dizájnos fürdő így jó, ahogy van. Túl sok lett volna, ha dézsával és mosdótállal rendezik be.

A franciás báj is megjelenik (bár azt hiszem, ezt a fénykép nem 100%-osan adja vissza; furcsák a fények-tükröződések).


     A "száz évre tervezett" konyha kedves kontrasztjaival (épített, filléres pult vs. hiperdrága rusztikus tűzhely) is mutatja, hogy a háziasszony nagyon érti a country stílus lényegét. Annyira jó, hogy legalább még egy fényképért kiált.


Apropó: a fotók mintha nem minden esetben a legjobb szögből készültek volna (kivéve a dühöngőről - az telitalálat).

Persze, én nagyon okos vagyok, és mindent jobban tudok... de mi a ti véleményetek?

(Az Otthonról korábban: negatív és pozitív hangvételben. A fotók forrása a magazin honlapja.)



Megjegyzések

  1. Kedves Country Comfort én téged nem is ismertelek, de ezennel belájkollak! Gratulálok az igényes bloghoz, van egy jó adag közös halmazunk.Ja és ez a konyha az utolsó képen szerintem pazar.A háló is szép, de az ebédlő nekem is avittas lett egy kicsit.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kinga, köszönöm a dicséretet - szinte a blog írja önmagát... Ha már a pazar konyháknál tartunk - a nemrég írt, angol konyhákról szóló cikked szövege és képanyaga nagyon ott van!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má