Ugrás a fő tartalomra

Nagybörzsönyi idill - I. rész

     Idén a születésnapomra lekvárt kaptam ajándékba. Lekvárt is. Állítom, hogy az egyik legjobb dolog, ami történhetett: kiskanállal, egy délután alatt megettem a kis üveg konyakos-étcsokoládés meggylekvárt, és rögtön kevésbé érdekelt, hogy hány éves lettem. Amikor az utolsó csepp is elfogyott, már biztos voltam benne: látnom kell, hogy hol készül az üvegbe zárt gyümölcsözön. A lekvárok védjegye: a helyes, virágos textil és a barna papírcímke hamisítatlan vidéki hangulatot sejtetett. És nem is csalódtam! Rövid egyeztetés után ellátogattam Nagybörzsönybe, ahol a tulajdonos, Schváb Móni megmutatta A Műhelyt, amelyet férjével, Szarvas Attilával igazi családi vállalkozásként hozott létre tíz évvel ezelőtt. Hölgyeim és uraim! A reggeli már megvolt? A Lek-Vár-Lak következik. :-)



      A Lek-Vár-Lak jelenleg nyolcvanféle finomsággal várja rajongóit. A legnépszerűbbek a bogyós gyümölcsökből készült termékek. A somlekvárt jól jellemzi a szubjektív adat: nálunk másfél napig tartott...



     Az eredeti, verandás parasztház a vidékistílus-rajongók számára külön élmény.



     A Lek-Vár-Lakkal közös udvaron idén húsvétkor megnyílt Móniék másik büszkesége, az Édes Otthon Vendégasztal is, amely ideális kávézó-, ejtőzőhely, szép terasszal, bent pedig százéves falak között hűsölhetünk. Mi pitypang- és feketeribizliszörpöt ittunk, fenomenális tálalásban.



eredeti, megőrzött füstöskonyha-részlet!
az egyik konyhaszekrény: így is lehet!
a fogadó egyik asztala

a macskák bársonyon ülnének
a birtok hátsó épülete, amely hamarosan megszépül
      Hajnalban, amikor írni kezdtem ezt a bejegyzést, kiosontam a konyhába, és megnéztem, hogy a lekvárok közül melyik lesz az új kedvencem: a citromos-almás bodzalekvár. Alig várom az alkalmat, hogy kinyissam.

Ismered a Lek-Vár-Lakot?




Megjegyzések

  1. Eddig nem ismertem, de köszönöm hogy megismerhettem. Gyönyörű képek, gyönyörű hely...ha egyszer arra járok betérek ide.

    VálaszTörlés
  2. Kovtama - és még választani is lehet: a hely hétköznap csendes, hétvégén népes... :)

    VálaszTörlés
  3. Ezek a lekvárok.. hmm.. mintha a TV Paprikában láttam volna ezt a kis üzletet..

    VálaszTörlés
  4. Könnyen lehet, Móni! a honlapjuk szerint a Duna TV-ben is szerepeltek már. Tudod, milyen lekvárt vettem még? Pl. aszalt szilvás-rozmaringos őszibarackot...

    VálaszTörlés
  5. A hely eddig ismeretlen volt, de a jóféle somlekvár felemlegetésére azonnal melegség öntötte el a szívemet, s mint Pavlov kutyájának, az én emésztőrendszerem is vészcsengőt kongatott... :-))
    Ha arra járok biztosan betérek, fantasztikus hely lehet!

    VálaszTörlés
  6. Engem is elbűvölt, nagyon kedvemre való:)
    Nekem is látnom kell! Éééééés vásárolni fini lekvárt:)))

    VálaszTörlés
  7. Kedves Éva! Örülök, hogy tetszett a beszámoló - sok látnivalót "meghagytam" azért. A lekvárokat kóstolni is lehet; no, itt vesztem el én somlekvár-ügyben...!

    VálaszTörlés
  8. Remélem eljutok oda is!
    Én is ajánlok neked, nektek valamit:
    http://www.kezmuvesmuhely.hu

    VálaszTörlés
  9. Én is szeretnék ide elmenni! Igazán rámfémre ez a hangulat...

    VálaszTörlés
  10. Judit!

    Képzeld, a tulajdonos, Móni tud ajánlani olyan helyet, ahol kemencés lángost lehet enni... na, ezt fogjuk mi legközelebb, amikor nem hétköznap megyünk, kipróbálni! Aki édességmániás, annak pedig Móni házi süteményeit ajánlom. Vagy mindkettőt. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má