Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
szóval köszi ismét :) (az előbb nem jutottam el a biztonsági kódig:)
VálaszTörlésés meg kell erősítsem, sajna nincs. pedig aranyos.
no de merre akadt el a játék?;)
a játék nem akadt el, sőt, úgy is mondhatnám, sínen van és napokon belül várható! remélem, jó páran játszunk majd!
VálaszTörlésAz én Ágotámnak varrtam belőle takarót. Aztán kinőtte, odaadtam a keresztlányomnak, s miután ő is kinőtte, de nem tudott megválni tőle, ezért jó volt alvómaci helyett. Addig-addig rágta a csücskeit, meg annyiszor volt mosva, hogy sajnos szétment.
VálaszTörlésKlári,
VálaszTörlésköszönöm, hogy megosztottad ezt a történetet! A libás anyagot szeretik a gyerekek! :-)