2011. január 3., hétfő

Dohányzóasztalra való szerelmem

"This book is a cut above the average homes book - the photos are charming but it is the quality of the text and the choice of homes that make it so valuable and enjoyable, as a source book as well as a coffee-table book."

"This is probably the best 'home style' book I own. It covers quite a variety of styles, from cheerful and kitsch to elegant and classical, via unique and characterful."

(M. Alison Heal megjegyzései az amazon.co.uk oldalon)

"A lovely book but a little too rustic for me,
shabby chic can go too far and I felt it did in this book."

(Rose Briers kritikája az amazon.co.uk oldalon)

     Az utolsó kommentár írójának, Rose Briersnek igaza van. Kissé túl bájosan szakadt, szakadtan bájos ez a stílus. És mégis, a hibáival együtt is: imádnivaló.

     A könyv egyik nagy erénye, hogy az írónő, Ros Byam Shaw ügyesen egyensúlyozott és válogatott a bemutatott otthonok között. Az öt nagy fejezettel - Romantika, Egyszerűség, Elegancia, Szünidő/Nyaralás és Karakter - kijelölt szerkezet lehetővé teszi, hogy ne unjunk rá egy-egy nagyon jellegzetes stílusra. Érdekes módon a könyv legtöbb méltatója a "Giccs" címkével ellátott romantikus otthonokat találja a legelleneállhatatlanabbnak, és én is - néhány kötött teáskanna-melegítőtől és nagyonvintidzs rojt-bojtttól eltekintve persze.
      Erős anyagból dolgozott tehát Ros Byam Shaw, és gyönyörűen fényképezte a kötetet Jan Baldwin. Hiába mutatok be itt néhány kedvenc fotót, a kötet képanyaga annyira gazdag, a kuriózumokkal takított történetek annyira egyediek, hogy még így sem árultam el túl sokat. A könyv feléhez érve egyébként úgy érezzük, hogy szinte parodisztikusan sok az olyan bútordarab, amelynek "története van". Gerry talált némi cserfát a szilázsgödörben - ööö, bármit is jelentsen ez -, és széket csinált belőle;  Charlotte és Donald ágyát Donald édesapjának "hatalmas, indiai teakfa szekrényéből" készítette a helyi asztalos, Andrew Shelton; Caroline és Jonathan kádjában pedig a következő emberek fürödtek néhány évtizede: Virginia és Leonard Woolf, valamint az ott vendégeskedő T.S. Eliot, aki meg is jegyezte, hogy nem vízszintes a padló, és ezért a kád egyik oldalán magasabb a víz. Kis túlzással: még a vécédeszka is objet trouvé, naná.
***  
     Az alábbi képen az egyik kedvenc házam nappalija látható, a férj hobbija a lakberendezés. A svéd pszichológus feleséget állítólag hidegen hagyja a dolog (!). Ugye, hogy nem tipikus cottage?
     A férj helyi vásárokon, vagy éppen franciaországi ócskapiacokon szerezte a ház nyaraló-hangulatát megteremtő tárgyakat:
       Részlet egy másik, belül egységesen rózsaszínre festett kis házból. Akár ma elcserélem a beépített konyhabútoromat erre:
      Többen írják, hogy ez a könyv megváltoztatta a bútorrestauráláshoz való viszonyukat, és ma már nem érzik úgy, hogy minden pénzükkel arra kellene törekedniük, hogy eltüntessék a patinát a régi darabokról. Nehéz ügy ez. Akinek van kopott bútora, illetve pontosítok: akinek szinte csak kopott bútora van, nyilvánvalóan érzi, hogy olykor lehúzza ez a szakadtság. Nem mindig olyan bájos és meseszerű az, sajnos.
      Számomra megszokhatatlan jelenség a minimál az angol kunyhóban. Pedig értem, hogy őrülten érdekes kísérlet, a cottage újrafelfedezése, felfrissítése, blablabla. Még az is igaz, hogy egy-egy bútordarab szépsége jobban érvényesül így, mint amikor három romos fotel lóg be a képbe. Mégis, egy keleties sámli, mellette vastag talpú echte ázsiai papuccsal a kunyhó lépcsőfordulójában: hidegrázás. Ennek a kandallónak azért megbocsátjuk, hogy minimál-elemekkel vették körül, főképp Karen Miller uszadékfából készített szenzációs szobra miatt:

      A könyv informatív és lendületes stílusban íródott. Azt mondják, az írőnő már a Perfect English című könyvében is elérte azt a csúcsot, amit szakíróként el lehet, de itt állítólag még jobb. Hasznosak az összegző tippek az egyes fejezetek végén (milyen trükkökkel érjünk el kopott/romantikus/giccses/nyaralós stb. hatást). Megtudjuk, hogy a kicsi, osztott ablakok, a harsogó, burjánzó kert, a kőfalak, a kandalló, a takaróval letakart kanapé és fotel, valamint a sikkes falrepedések (lásd a borítót!) mellett az angol cottage legeredetibb jellemzője az alapterülete. 3,6 méteres szélessége nehéz feladat és nagyszerű játéktér egyben. A majdnem mindenütt felbukkanó fehér deszkából készült falburkolat optikailag kiválóan tágítja ezt a szűk teret, és ezerféle arca van. Természetesen több példát látunk kibővített és egyesített kunyhókra is, ilyen például a Bamford család "nevetségesen bájos" cornwall-i otthona.
      A bejegyzés elején idézett negatív kritikát megfogalmazó Rose Briersnek azért is van igaza, mert a kisház-tulajdonosok fele kifejezetten jómódú üzletember/értelmiségi, akinek hobbija az autentikus cottage berendezése, a kincsvadászat. Egy ilyen pici ház pedig jó drága; ez az ingatlantípus felfutott az utóbbi időben, sasszem, kapcsolatok és tőke nélkül szinte lehetetlen kunyhót szerezni. Tehát, amikor úgy tűnik, hogy ezekben a házakban csak tiszta forrásból dolgoztak, egyszerű kisemberek a saját egyszerű lakberendező ötleteikkel, hát, éljünk a gyanúperrel. Olykor a pózmentesség a legnagyobb póz.
*** 
      Látjuk a hibáidat, és mégsem élet az élet nélküled, shabby chic. Ez van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése