Ugrás a fő tartalomra

Népművészet: Ahogy tetszik

Ahogy tényleg tetszik. De kezdjük az elején, múlt hét pénteken.

Én: Mit szólnátok, ha szombaton múzeumba mennénk?
Család: Jó. És hová?
Én: A Néprajziba. A bloghoz kell.
Család: ?!?***??!


köszönöm Sz-nek, hogy kölcsönadta a fényképezős telefonját;
köszönöm a biztonsági őrnek, hogy egyszer sem ugatott le szólt rám a telefonos fényképezésért
a verandára jöhet?
      Oké, lehet, hogy ellentmondást nem tűrő formában vetettem fel az ötletet, de mit tegyek: az Élő Népművészet című kiállítást azóta meg akartam nézni, hogy megnyílt, és most végre mindenki ráért, sőt a Magyar Kultúra Napján ingyen lehetett látogatni. És tényleg: akkor, ott maga volt a főnyeremény. 

az első nyerő falikárpit
  
      Érdekel, hogy mit lehet kezdeni a népművészet reneszánszával. Miként lehet ízlésesen alkalmazni a népi iparosok alkotásait a mai lakóterekben. Mellébeszélés nélkül: hogy én tudnám-e szeretni, egyáltalán elképzelni azt, hogy együtt éljek ezzel a karakteres stílussal.
       A Néprajzi Múzeum kiállítása adott néhány választ. Ebben a bejegyzésben csak röviden térek ki mindarra, ami tetszett és elgondolkodtatott, mert náthás vagyok és fáj a kezem a sok netezéstől később bővebben lesz róla szó. (Tanulom ezt a nagyon cool áthúzott írásmódot.)
      Az első terem még a történeti bevezetés tere - meg is ijedtem, hogy eluralkodik a poros, régimódi hangulat, és csak udvariasságból nem farolunk majd ki a kiállításról. Azután viszont a női és férfiszemek egyaránt megakadtak ezen a friss, modern együttesen:

különösen a szoknyát lehetne felvenni
      Onnantól nyert ügyünk volt. Egyre több újraértelmezett használati tárgy és ruhadarab következett. A gyerekek is tobzódhattak;

a hellokitty mintájára: hello oxen
a kilim- és textilőrült felnőttek is örülhettek, a szenzációs szőttesek láttán.

erdélyi kézi szőttes
     "A kiállítás egyik legfontosabb célja, hogy kiderüljön: a turistaközpontok, vásárok nagy részét napjainkban elöntő, többnyire igénytelen, nem kézműves munkával készült, >>népművészetként<< árult ajándéktárgyak mellett létezik hiteles, igényes és míves tárgykultúra is." - olvasható a múzeum honlapján. Ez biztos: mindegyik népi iparos láthatóan a szívét-lelkét beleadta a mestermunkákba.        
     Számos berendezett enteriőrt is megnézhettünk. Utólag, a fényképeket átnézve nem meglepő, hogy női szemmel inkább ez a világos, könnyedebb étkező tűnik telitalálatnak:


Egy sarokkal arrébb látható a maszkulin, sötétebb, markánsabb párja:


      Népi tárgyak modern lakóterekben: kemény dió. Kiemelkedő, magazinban is fotózott példát eddig szinte kizárólag Catherine Dickens jómódú külföldieknek berendezett enteriőrjeiben láthattunk (ezekben a tulipános láda + eredeti Zsolnay-kályha + IKEA-konyha + shabby chic-hálószoba  + 5 méteres belmagasság együtteséből alkot valami nagyon vonzót). 
      Bennem a kiállítás hatásra felébredt a remény. Ugyan hasonlóan koncentrált mennyiségben nem tudnám elképzelni - még parasztházban sem - ezeket a használati és dísztárgyakat, úgy érzem, hogy egy-egy jól eltalált, nívós darabbal a gyerekszobától a konyha berendezéséig kifejezhetjük a népi iparművészek iránt érzett tiszteletet és csodálatot - anélkül, hogy ez bárki számára bántó, túlzó vagy erőltetett lenne.

nem ez a nemezmedve?

(XV. Országos Népművészeti Kiállítás, 2010. október 29. - 2011. április 24.)

(A "férfi"-étkező fényképe a Néprajzi Múzeum honlapjáról származik. )




Megjegyzések

  1. az a szoknya tényleg tetszik :) szerintem a tavaly őszi (?) kollekcióba innen koppintotta a P....d :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…