Ugrás a fő tartalomra

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

azt a lime színű cipőt egészen pontosan miért vettem meg? mert 1995.- forint volt? aha.

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.

És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.

Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik hatalmas csapda: online vásárolni nagyon könnyű. "Betenni a kosaradba" = egy kattintás az egérrel, érted.

Heti rendszerességgel jött a futár, és nem kicsit ciki, de a csomag érkezése volt a nap egyik izgalmas pontja. Az is előfordult (klasszikus függőség-tünet), hogy eltitkoltam a mennyiséget vagy az összeget - még magam előtt is ("Majd átcsoportosítom a rezsi-/kaja-/nyaraláspénzt, meg sem fog látszani." - Dehogynem.).

Biztos vagyok abban, hogy egy átlagos nyugat-európainak vagy amerikainak még ennél is nagyságrendekkel több cucca van, de az a helyzet, hogy itt és most, ebben az országban, ebben a családban ez sok. 

Nagyon sok. Mindenhogyan: térfogatra, mosásmennyiségben, anyagilag. A puszta tény, hogy a gyerekruhák kifolynak, kiömlenek a szekrényből, azt mutatja, hogy valami hiányzik/hiányzott, amit ezek a dolgok voltak hivatva pótolni (de persze, baromira nem tudnak/tudtak).

Az volt az egyik kijózanító pont, amikor láttam, hogy a lányom nem örül ezeknek a ruháknak igazán

(Persze, szeret öltözködni, de nem ennyire. Szeret engem is, ezért nem akar megbántani. És szuper, hogy a kisfiúk is ilyen gyönyörűek tudnak lenni a ruháikban - amíg nem volt fiam, nem is tudtam erről. De akkor is: hol a limit?)

Hát, igen: a gyerekek nagyon okosak. Érzik, ha valami nem róluk szól, hanem - nem tudom szebben mondani - valamiféle drog, ami az agy izgatottság- és boldogságközpontjára hat. Ideig-óráig.


A másik, kijózanodást elősegítő élmény, amikor még új, címkés dolgokat fedezel fel a saját szekrényedben, és 

a) nem emlékszel, hogy mikoriak;
b) nem érted, hogy mi vett rá arra, hogy megvedd őket;
c) a) és b) együtt.

Ja, és van még az igazi szívatás: amikor le kell fényképezned és el is kell adnod őket, mert nem jók rád. Ezt csak mások elbeszéléseiből tudom (nem).

Az a legdurvább, hogy a fast fashion márkák a cuki gyerekruha-kollekcióikkal és a nyomulós akcióikkal ezt a túlköltekezést akarják beállítani normálisként, és tkp. az ár ellen kell úsznod, ha nem akarod, hogy elkapjon a gépszíj. 

Tudjátok a #márciusbanmegspórolni bejegyzésekből is, hogy az impulzusvásárlásnak éppen az ellenkezőjét próbálom megvalósítani az életünkben. 

Mert a Ház igazi öröm, valódi perspektíva, értelmes befektetés, minőségi idő. 

Remélem, menni fog.

Mondhatnám, hogy nem értem ennek a kis shopping-gikszernek a kialakulását, mert mindig minden nagyon klappol(t) az életben: a munka, az ingermennyiség, a perspektívák, az anyagiak, az energiák, az alvásmennyiség, a társas kapcsolatok, az indulatkezelés, a testmozgás, a hobbik, a közös célok, de nagyon kilógna a lóláb.   

Éppen ez az, ami segít(het) legyűrni ezt a konzumerista szokást: rájössz, hogy a fölösleges pénzköltéssel nem szereztél senkinek elég örömet, és főleg nem hosszútávút, viszont nagyon látszik, hogy most éppen vigasztalod magad valamiért. És, b@ssza meg, szembe kell nézned vele. 

global problem

Olykor-olykor, ha arra haladok, még ma is gyakran könnygázra fakadok.

***

Utózöngék:

Szoktam online ruhabörzézni, hogy megszabaduljak a feleslegtől. Mérsékelt sikerrel.

Pár napja elvittünk húsz (sic!) zacskónyi játékot és ruhát Budapesten a Dankó utcába, az Oltalom Alapítványnak. Be is kellett most - kivételesen - cipelnem mindet. Na, az jó kis megtisztulás-érzés volt.

Mostanra lehetne egy fantasztikus fényképezőgépem, amire évek óta vágyom. De hagytam elaprózódni és ruhákra elfolyni az árát. Mondjuk, hogy az első lépés, a felismerés megtörtént. Lépjünk akkor a gyógyulás útjára. És akkor vegyünk fényképezőgépet, amikor már megérdemeljük.

Előírtam magamnak, hogy nemcsak a posztindító képen látható szürke farmert, hanem a brutál zöldcitrom színű cipőt is hordanom kell

Az az én láthatósági cipőm. 

Láthatóvá teszi, hogy mitől nem szabad függeni.

U.i.: A konzumterrortól, bébi.

Nálatok hogyan működik ez? Lehet anonim válasz is, de nagyon érdekel.




Megjegyzések

  1. szuper írás

    sőt szembesített saját "nyomorommal": iszonyú időigényes megszabadulni a nemkívánt cuccoktól (míg rátukmálom valaki(k)re, vagy átalakítom, kibontom, patchwork-takarót eszkábálok belőle, vagy egyéb más transzformációkat erőltetek ...
    a leszokás lassú, és sok energiát igényel
    teljes leszokás csak a minimalista életszemlélet lesz, de akkor az ismerősöket, rokonokat is át kell programozni, ne is kapjunk, ne is szerezzük SEMMI ruhaneműt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeld, Katalin, a varrás nekem is eszembe jutott! De az is lassú nagyon, igazad van. Egy patchwork-takaró kidolgozása fel is ér egy terápiával. :-) Egyébként az eladományozott dolgaink között volt olyan is bőven, amit kaptunk. Mióta csodálom azokat, akiknek NÉHÁNY, KIVÁLÓ minőségű ruhájuk/cipőjük van. A gyerekeiknek is. A nem gyorsan elhasználódó divat is lehet cél, de ahhoz is át kell alakítani a gondolkodását. Nagyon tetszik, amit írtál!

      Törlés
    2. jav.: az ember saját gondolkodását

      Törlés
  2. Szia, én már kizárólag csak olyat veszek meg, ami nincs itthon. Rendszeresen átnézem a ruhainkat, egyéb kiegészítőinket és ha úgy látom hogy valami hiányzik (kinőttük, megkopott, cserére megérett), akkor az listára kerül. Ha legközelebb vásárlásra adom a fejem (bemegyek a nagyvárosba), akkor már célirányos vagyok és elkerülöm az impulzus vásárlást, de az öröm és elégedettség ugyanúgy megvan! :) Még egy nagyon jó tipp, nálam működik: ha valami újat veszek, egy régit kidobok! Ezzel elkerülöm a felhalmozódást és vissza is fogom magam, mert utálom kidobni a holmijaimat. Továbbá megfogadtam, hogy elhordom az összes létező ruhámat, cipomet és taskamat, rongyosra hordok mindent, hogy aztán elégedetten tehessem zsákba őket ... Ezek az utóbbi 2 évben elég jól működnek nálam, neked is sok sikert kívánok! :) Mariann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mariann, fú, nagyon jók, amiket írsz. Kösz. Úgyis nagy listagyártó vagyok, hasznos lesz ez is. Majd visszatérek, hogy hová jutottam, illetve arról nem írtam még, hogy a múltbeli és az aktuális tárgyhalmozás nálunk mennyi idegbajt és pontosan hogyan okoz, de mivel ez az egyik fájó pont, még gyűjtöm az erőt hozzá.

      Törlés
  3. :) A listagyártás a lételemem, a fejemet is elhagynám nélkülük, ill. a napi álmodozásom is kiteszi. A veszek-kidobok szigorúan mindenre vonatkozik, gyerekruha, felnőtt ruha, törölköző, ágynemű, konyhai cuccok, pipere, stb. Ha nem így lenne, előbb utóbb a legnagyobb házban sem fernenk el :) Nem volna szabad hagyni hogy a tárgyaink bitoroljanak minket, ez különösen aggasztó ha albérletben lakik az ember ès tudja, hogy bármikor szedelőzködnie kellhet.... A gyujtőszenvedélyre nincs tippem...talán egy szép vitrin? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. MabelEarth, igen és igen! Tudod, rengeteg-rengeteg időt csesztem már el az életemből gyűjtemények portalanításával, rakosgatásával, és szinte csak bosszúságot okozott mindig, semmi rekreáció nem volt benne. Folyt. köv.!

      Törlés
  4. Nagy szerencsém van, mert utálok vásárolni. Untat és van amikor idegbajt kapok attól, hogy várni kell, vagy sorba kell állni stb.,stb. A neten, viszont, kizárólag olyasmit veszek, (repülőjegy, könyv, DVD, telefon, GPS) amit nem lehet azzal, hogy nem látom, nem tudom felpróbálni, kipróbálni elcseszni. Ebből kifolyólag nincs sok ruhám stb. Ugyanakkor mégis ragaszkodom dolgokhoz, amiatt aztán néha tényleg kell kiszuperálni dolgokat.
    A napokban találtunk több még 2006 óta mindig kicsomagolatlan dobozt a padláson. Hát azokat tuti biztos, hogy nem kellett volna 2000 km-t idáig elhozni! :) Amikor még tájfutottam rengeteg pólót nyertem, abból tényleg túl sok van, de azokat aztán már tényleg nincs szívem kidobni. Roy néha alattomosan rongyokat csinál belőlük, de kap is érte. Ez a fajta ragaszkodás emocionális, az biztos, nem a póló fontos, hanem az, hogy nyertem. Én általában a falubeli rászorulóknak adom amit ki kell rakni, ebben van ruha, vagy termény, vagy még eszköz is ha kell nekik. Angliában inkább a charity shop kapta, itthon valahogy erre nem szoktam rá. Ha tudsz ajánlani nekem egyet, azért hálás lennék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. emiGrants,
      charity shopba még nem vittem dolgokat, de majd írok róla, ha felfedeztem egyet, ami jól is működik. Érzelmi kötődés alapján megtartani dolgokat: ami az esetedben nagyon is helyénvalónak tűnik, mert emlék, az nálam sokkal több mindent érintett, de rengeteget tanultam a mindenféle divatos minimalista mantrákból ez ügyben. Azt hiszem, a személyes, közeli helyre való adományozásnál amúgy nem nagyon van jobb!

      Törlés
  5. Hát én úgy vagyok fegyelmezett(ebb), hogy tényleg nincs pénzünk. Így könnyű, ugye? Na, pontosítok: az utóbbi pár évben kiderült, hogy képesek vagyunk megtakarítani. Sikkasztásnak hívjuk, amikoris egy fix összeget a havi bevételből, és a nehezen megszerzett plusz bevételt eltüntetjük, mintha nem is lenne. Egy bizonyos cél érdekében. A céloknak listája van. Volt rajta nagyobb, pl. szigetelés a házra, (ez megvan, hihetetlen!!!) és kisebb, pl. nyaralás, pulikutya!!! (kisebb, mi?), vagy új kanapé, ami szép és kényelmes. Ez utóbbi valahogy mindig hátra kerül a listán, nem értem, miért... Szóval a maradékból már nem lehet impulzusvásárolni, nem futja ki. Ezt néha odáig fokozzuk, hogy már kicsit gáz, nem veszünk semmit... Még szerencse, hogy a gyerekeknél mindig időben kiderül, hogy tényleg kell egy új cipő vagy farmer. 2 hónapos unokám van, még egy body-t se vettem neki(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!, bár jópárat megnéztem nyálcsorgatva). Anyukája se nagyon (!!!!!!!!!!!!!!), mert örökölt egy komplett babakelengyét.... Viszont így megmaradt a pénz egy fantasztikus tűnemezelt bálnás pörgőforgóra, egyenest a készítőtől, igazi műremek, mindig is a gyerekszoba éke lesz! :D Hát, nehéz lecke, de lehet vele haladni. Nekünk ez a célok felől közelítés most működik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szilvikém (szuper a név :) )

      köszönöm, nem fogom elfelejteni, amit írtál. A túlköltekezés okozta stressz is kimarad az ember életéből, ha észnél van. Tüneményes a felsorolás (kutya! nálam is), és közben nagyon szórakoztatóan fogalmaztad meg a tanulási folyamatot. A szigeteléshez gratulálok - na, EZ komoly dolog. Ha egy hasonló kaliberű munkára meg tudok spórolni majd elég pénzt, nagyon büszke leszek. Az unokának sok boldogságot kívánok!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p