Ugrás a fő tartalomra

Áprilisi kihívás #2: talált tárgyak

Az egyik reggel, amikor iskolába vittem a lányom, találtam egy üzlet előtt, egy szemétkupac tetején lomként kirakva egy tömör fa hirdetőtáblát, és nem lehetett kérdés, hogy hazahozom. 

Teljesen fel is dobott, hogy lám-lám, ha nyitott szemmel jár az ember, mikre bukkanhat a város közepén, egy laza kiflivásárlás után. A mostanra mindent elborító, MDF anyagú tárgyak után (a kisszobában lévő, fehér gyerekíróasztalunk is kb. 40 dkg, vicc az egész) kész felüdülés, hogy milyen dögnehéz darab.


Hónapok óta kerestem az oroszlános fogantyúk helyét, és bár még kell fatapasz a fölösleges lyukakba, látszik, hogy működni fog.

Ha már "mindent fel kell használni", akkor egy másik dolgozósarkot is elkezdtem kialakítani. Ajándékba kapott asztal, szék és rattan írószertartó a kerületi börzecsoportból + térkép + az egyik kedvenc gyerekrajzom ("Fura lény, fura formában" - ceruza, papír, 2017). Az asztalt le kell festeni, erre már nagyon vágyom is - de, ha kérhetem, megszakítás nélkül, hogy jöhessen a flow. 



Nagyon bírom az uszadékfa-dekorációt - de csak akkor, ha nem fordul át stilizált giccsbe (tépett halászháló... / dekupázsolt tengericsillagos szalvéta... / arany homokszórás...), hanem megmarad a fa a természetes primitívségében. Ezt a franciák tudják irtó sikkesen művelni, fő szakirodalmam a témában a Campagne Decoration magazin. A Házban is lesz valamilyen formában uszadékfa, természetesen a Vitorlás szobában.

Ide kapcsolódik, hogy sokféle faágat gyűjtöttünk már, és BorsaBoxnál láttam esőcsepp-díszt, úgyhogy egy Matisse-naptárt felhasználva mi is elkészítettük a saját változatunkat. 


Nagyon szeretnék visszamenni Nizzába és a környékre: az eddigi négy látogatásom mérföldkő volt az életemben, a város-szerelmekben, a gasztronómiai élményekben, a múzeumlátogatásokban. (Most ugrott be, hogy egyszer még Marcus Millerrel is chateltem egy rövidet - komolyan! -, hogy pontosan mikor fog fellépni az ottani jazzfesztiválon, hátha tudunk úgy repülőjegyet venni, hogy hallhassam, és Mr. Tiszta Tesztoszteron jól meg is mondta a még nem hivatalos koncertdátumot. :P Akkor végül sajnos nem jött össze, úgyhogy mindenképpen vissza kell menni.)

Tele vagyunk régi kulcsokkal - ezekből lett - és még lesz is - szélcsengő a kertünkbe, Pinterest-ötletek nyomán. A színt arany sprayfesték és régi körömlakk adja.



Űr-tematika: találtam itthon egy bontatlan, ikeás textiltárolót. A múltkor említett aliexpress-es, felvasalható rátétek egy része ruhákra, 

foltos póló újjászületés




flitter/glitter




egy része pedig a zsebes tárolóra került, és még mindig van belőlük; teljesen beindítják az ember fantáziáját. 




Egyébként, akik igazán ismernek, tudják, hogy alapjában véve egy türelmetlen, impulzív kis Kos vagyok, aki abszolút nem alkotó-szöszmötölős fajta - és mégis, úgy látszik, ezekben a kreatív tevékenységekben időről időre meg tudok találni valamit, ami még nekem is idegnyugtató felhőjáték. 

Fel is írom: festéket kell venni!

Titeket milyen alkotás kapcsol ki a legjobban / mi mindent hasznosítotok újra?



Megjegyzések

  1. Ó, ezek tényleg szuperek!
    Vasalható matricákat egyszer kaptam gyerekként ajándékba, és bár Anyukám megígérte, sosem vasalta rá a ruhámra :(
    A kulcsos szélcsengő is jópofa, nagyon jó ezeket a képeket nézegetni!
    Engem a faanyagok felületkezelése (festés/ alapozás/ csiszolás) kapcsol ki, szeretem.
    Újrahasznosításban nem vagyok bajnok, sajnos! Viszont a gyerekeknek szuper kisházat csináltam a fűnyíró dobozából ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. vic,

      a rávasalós rátéteknél gondolkodom még más témákban is - de, mielőtt rendelek, mondjuk, tengereset/járműveset, "mindent fel kell használni"... :) Majd adunk egy párat nektek, hátha valami kis projekthez jól jön.
      Akkor újrahasznosítottad azt a fűnyírós dobozt, nagyon jól hangzik!
      Szeretem én is a fát nagyon, sőt, még a béna formájú fém nagykaput is szívesen festem.

      Törlés
  2. Úgy hirtelenjében a kisebbik fiam francia ágyának a fejfája jutott eszembe. Ez még Angliában történt, amikor hazafelé menet észrevettem, hogy a mi utcánkban pár száz méterre otthonról valaki kirakta. Gondolom remélte, hogy valaki elviszi és nem neki kell a szemét telepre menni vele. Így gondoltam magamnak is meg neki is örömet okozhatok ha hazaviszem. Roy meglátta és rögtön nekiesett, leszedte a randa öreg lakkot róla és bekente matt lakkal, mert nálunk mindenki utálja a fényes lakkot. Aztán beszerzett két acél sín szerű izét, (valószínűleg az ócska vas telepről, már nem emlékszem pontosan) az oldalának, amit olyan háromszög alakú sarokkal összeszerelt a fejfával. A lábánál lécekból csinált valamit, hogy meglegyen a váz és azután már csak a matracot kellett megvenni, de azt úgyis terveztük, mert addigra a gyerek majdnem 2 méter lett és a kis régi ágyából nagyon kilógott. Amikor hazajöttünk a fejfa jött a teherautóban Európán keresztül és jelenleg egy maradék faanyagból összetákolt pad hát támasza. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sikkesen hangzik, emiGrants! Orok, multifunkcionalis darab :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…