Ugrás a fő tartalomra

Solo sport (születésnapomra)

A hétvégén elmentem futni. Végre, egyedül.

Egyszerűen frenetikus, katartikus, elképesztő volt. Pedig az én sportom nagyon nem a futás (hanem a bringa és az úszás). Lehet, hogy ezért is sikerült így.

Biztosan az sem véletlen, hogy éppen most szántam rá magam, és éppen a gyerekkorom helyszínéhez nagyon közel. 

Egy illatos, madárhangokkal teli erdőben, fejben nagyon-nagyon nyugodtan, és közben a végletekig kihegyezett érzékekkel.

Amikor ütemre érkezik le a láb, és tudod, pulzusmérő nélkül is, hogy egyetlen mozdulat/hang elég ahhoz, hogy jöjjön a robbanás.

Találtam egy fantasztikus, jobb napokat látott házat. Szándékosan nem vittem telefont, ezért nem tudtam fényképezgetni - így még jobb volt az egész felfedezés.

És kösz, bal térdem, hogy nem fájdultál meg - ez, mondjuk, nagy mértékben hozzájárult az élményhez.

Kéthetente járunk erre a környékre: hogyan lehet, hogy eddig sosem indultam el? Miért gondoltam, hogy nekem állandóan a kertben kell ücsörögnöm? Miket erőltettem magamra?

És miért játszottam ezt a szerepet?

Rengeteg mindent megértettem az elmúlt tizenöt évből.

Tökéletes ajándék volt.






Megjegyzések

  1. Boldog szülinapot kívánok utólag is!!! (Picit lemaradtam az olvasással, pótolom ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, vic! Majd várom a véleményed sok témában.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Selyemfényű zöld

Egy hónapig voltunk egyhuzamban a háznál, tegnap jöttünk haza. Most szinte folyamatosan jár a mosógép - az eszem pedig azon, hogy vissza akarok menni, hahaha.

Eléggé szuper volt, pedig nincsen különösebb infrastruktúra azóta sem. A kertben kicsit vitatkozunk az egy darab csíkos függőszéken, a házban ez idő alatt minimális fejlesztés történt, mert még mindig nem biztos, hogy felszabadulnak azok a súlyos összegek, amelyek nélkül nem képzelhető el komoly felújítás. De nem érdekel.
Azt az utat követem, hogy a saját erőmből dolgozom, amennyit tudok. Ez nem kerül semmibe, és nem kell folyton egyeztetni mással. Viszont jó kemény vagyok magammal. Három évet adtam arra, hogy eltüntessem a lomokat (ezt vic-nek írtam is már): mivel a ház 90+ éves, ez évente harminc év felhalmozott cuccától való megszabadulást jelent. Pretty good.
Negatívumok:
- (még júliusban) sok szúnyog: csak úgy lehetett meginni a reggeli kávét a verandán, ha égett a citronella gyertya és be is fújtam magam szúnyogspray-vel;
-…

Venni vagy bérelni? - avagy: kell-e saját nyaraló? (2. rész)

Legutóbb jeleztem már, hogy ez hitvita-jellegű kérdés; olyan, amelyről egyesek kommentháborúkat szoktak vívni, míg mások egy vödör pattogatott kukoricával az ölükben nézik a meccset...


A különböző befektetési tanácsadó oldalak nagyrészt egyetértenek abban, hogy a víkendház, akármilyen alapos anyagi megfontolás eredményeképpen vesszük is: luxuscikk. Mindig drágább lesz, mint időszakosan bérelni egy házat: magas az alapára, és miután megvettük, szépen, sorban jelentkeznek a  rejtett költségei, amelyekkel vagy kalkuláltunk előre vagy nem (viharkár, tyúkól-bontás, Józsi bácsi gondnoki díja, Gizi néni fizetsége a kertészmunkákért, konyhafelújítás, lötyögő konnektor cseréje, nélkülözhetetlen kerti eszközök garmadája, anyámkínja).

A kérdés az, hogy az imént említett komoly anyagi áldozatokat és a többi - ha úgy tetszik, érzelmi - tényezőt összegezve megéri-e nekünk birtokolni az adott ingatlant.

Most arról írok, szándékosan kendőzetlenül sorolva az összes szempontot, hogy mi milyen célból vá…

Plátói szerelem I. (#házak)

Ha van valami, aminek feketeöves nagymestere, örökös világbajnoka vagyok, akkor ez az. Irtó jó szemem van ahhoz, hogy tizenkétezer-kilencszáznyolcvan ingatlanhirdetésből kiszúrjam azt az egy különleges házat, amelyikbe majd nagyon bele tudok szeretni. És amelynek a nem-birtoklása nagyon fog majd fájni. Lamentáló-retrospektív poszt, a végén pozitív perspektívával.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szenvedésteli periódusaim lesznek, furcsa is átélni őket nekem, aki életem összes traumája után egyféle nem voltam sosem: depressziós. Ez nem az, de hullámokban hasonló - és nagyon nem jó.
Ijesztő ennyire fixálódni valamire. 
És, basszus, az ember évekig tudja csinálni (per definitionem). 
Racionálisan tudja, hogy már nem kell neki és nem is lesz az övé, emocionálisan azonban még nem tudja lezárni.
Az összes platonikus érzelemmel kapcsolatban a leszokás rögös útján haladok; sokat segítenek a kávézáskor olvasott velős mondatok.
"Az idő értékes. Okosan pazarold."
Vegyük például azt a…