Játszótéri közvéleménykutatás

Kos vagyok. Ennek nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget, de már az is vicces, hogy nem akkor születtem, amikorra a kiírt születési dátumom szólt - és Bika lettem volna -, hanem nekem muszáj volt ezt is türelmetlenül, hamarabb, gyorsabban csinálni. Két dolgot érdemes tudni rólam: nagyon kemény tudok lenni. És, ha valamit igazán akarok, azt elérem. (Még türelmesnek is tudok látszani a cél érdekében. :) )

(Ráday u.)

Az évek során sokat finomodtam, illetve voltak csalódások, traumák, fejjel a falnak menések, amik visszavetették azt a fene nagy öntudatomat és akaratomat, és van egy csomó - rengeteg - gátlás bennem, plusz nagyon sok hibát követtem el, de azért... mindez alapvetően nem változtatott meg.

A tavalyi házvásárlás a sok öröm mellett jól meg is gyötört; mondhatni, nem volt egy ego-trip. Írtam arról, hogy az első háznál (amelyikről a mai napig szoktam álmodni...) nem működött semmilyen taktika: sem a szép szó, sem az ajtóstul berontás, és végül másnak adták el. 

(Mondjuk, még most is eszembe jut néha, hogy mi lenne, ha az új tulajdonosok nem bírnának a házzal járó problémákkal, és úgy döntenének, hogy eladják a tavalyi áron [mert, ha drágábban próbálnák meg értékesíteni, elég sok illetéket kellene fizetniük a különbözet után], és akkor én valami csoda folytán azonnal meglátnám a hirdetést, és másnap jól megszabadítanám őket tőle, ne szenvedjenek tovább értelmetlenül.)

A második házat egy alapos szemle után megvettük, azaz le is foglalóztuk - éppen mostanában lesz egy éve annak, hogy megkaptuk a kulcsokat.

Euforikus élmény volt először belépni abba az ingatlanba, amelyért számtalan órán át bújtam az internetet. Szívmelengető volt a sok régi történet, amely hozzá kapcsolódott. Szinte szédítő volt az a tudat, hogy mennyi minden lehet belőle - ma is sokszor ebből merítek erőt, amikor nehezebb időszakok vannak. 

Aztán rájöttem két problémára: a zajra és a szúra. És akkor úgy éreztem, hogy szépíthetjük és magyarázhatjuk így meg úgy, de ezek nálam kizáró tényezők. Én vidéki csöndben akarok esztergált lábú asztalt festegetni a verandán. Iszonyúan elbizonytalanodtam.

A lelki segély pedig meglehetősen bizarr helyről érkezett: a játszótérről.

Van egy park, ahová tíz éve járunk, és egyre jobban kötődünk hozzá minden évben. A lányom random emberekkel pingpongozik és focizik, a fiam katasztrófavédelmi helyzeteket játszik el és bandázik, én pedig sok nagyon szimpatikus szülőt ismertem meg: olyanokat, akiknek, ha kell, lehet panaszkodni is, nem csak a fényes mázról áradozni.

Vannak olyan klasszikus témák, amelyek játszótérre valók (alvás/szobatisztaság/óvoda/testvérféltékenység) - hát, a "mit-csináljunk-a-kifizetett-foglalóval" és a "megvegyük-e félig hitelre a problematikus házat", illetve a "segít-e a vegyi fakezelés a szú-problémán" nem ezek közé tartozik, ennek ellenére mindenki nagyon segítőkész volt.

Az ügyvéd, a tanár, az építész, az edző, a nyaralótulajdonos egytől egyig - éppen azzal, hogy kicsit távolabbról tudta szemlélni a problémát - rengeteget segített, és nagyon jó tanácsokat adott. Azt nem állítom, hogy mindenben egyetértettek, de nekik, a játszótéri barátoknak köszönhető, hogy a megvétel felé billent a mérleg. És nem is bántuk meg eddig: a tavalyi kánikulában máris bizonyított a ház.

Úgyhogy, a kifejezést akár le is védethetjük: playground poll. 

(Spontán tízórai a játszótér melletti kisboltból. Az a barackos-túrós pite..)