Ugrás a fő tartalomra

Kéthetes, blogolásra visszaszoktató kampány: indul

Hiányoztál, Blog!

Az elmúlt negyed évben átéltem, milyen érzés szépen, lassan leszokni valamiről, ami élvezetet jelent, napi rutint, szenvedélyt. Én akartam szünetet tartani, mert rendkívüli dolgok történtek velem, és úgy voltam vele, sem a blogírásnak, sem a facebookos jelenlétnek nincs itt a helye és az ideje.

Nem fogom (még) elárulni, hogy miért tettem így, de annyit igen: hiába koncentráltam teljes erőmmel egészen másra, nagyon sokat gondoltam az én kis naplómra, önkifejezési felületemre, hobbimra, és mára biztos vagyok abban: folytatom. 

Nagyon örülök, hogy újra látom a jól megszokott blogspotos szerkesztőfelületet, és végre nem munkával kapcsolatos gondolatokat pötyögök be, hanem blogolok!

A mai újrakezdő bejegyzésbe kedvenc fotókat válogattam be, egy-két magyarázattal, személyes megjegyzéssel. Tematikus posztokkal is készülök - most két hétig aztán becsszó minden nap jelentkezem :-) -, de tudjátok: újra kell tanulnom ezt az egészet, ezért most vegyes saláta lesz.

***

Menta. Bár nem a saját kedvenc színem, úgy érzem, hasonló árnyalatú bútort fogok festeni hamarosan valakinek, akihez nagyon illik.


Szürke. Még mindig nagyon-nagyon szeretem.


Fehér. És AGA tűzhely. Tökély!


Puritán konyha, sok fehérrel és barnával/bézzsel, natúrral. A "Belfast" mosogató szinte kiragyog.


Egy kis etno. A szőnyeget másfélére cserélném, például szizálból készült változatra (itthon is érik ez a döntés).






Megjegyzések

  1. Válaszok
    1. Köszönöm, Holdgyöngy! Várom majd a kommentjeid.

      Törlés
  2. Jaj de jó, hogy visszatértél! Már kezdtem más blogokon posztolni, de sajnos az a kedves, barátságos és informative stílus ami a Country Komforton van, azt nem találtam sehol. Sõt, nemrégen egy olyan helyre bukkantam ahonnan gyosan kiszálltam, mert tele van trollokkal. Brrrrr!! Most nekem is van egy kis idõm, így boldogan fogom olvasni posztjaidat minden nap. Bring it on!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves emiGrants,

      most saját fotóanyagom sajnos nem lesz egy darabig, de majd nyáron próbálok időt szakítani rá. Nem tudom, máshol milyen a hangulat, most szeretném, ha itt újra lenne VALAMILYEN, ahhoz pedig jelenlét kell, úgyhogy neked is: welcome back!

      Törlés
  3. Szia Judit! De jó, hogy újra itt vagy! Hiányoztál már! Latolgattam is magamban, vajon mi lehet veled? Ezekre jutottam, kaptál valami frenetikus melót és már nem is nézel a blogok világába, mert a sok-sok kreatívkodás annyira leköt. Aztán az is bevillant, hogy bővül a család és most sokkal inkább befelé koncentrálsz, nem a holmi lakás téma izgat. :) Lehet, hogy nem jó felé kalandoztam... De nem is ez a lényeg, hanem, hogy újra itt vagy! Üdv újra a fedélzeten! Puszi: Lili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Lili,

      nagyon jólesett, amit írtál... valamilyen formában fogok is válaszolni rá hamarosan. Jó újra itt, bár most útkeresés is van bennem, de majd alakulnak a témák!

      Judit

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…