Ugrás a fő tartalomra

HÉTvége V.

A múltkori újrakezdéskor emlegetett "long time, no talk" időszaknak az a következménye, hogy nehezebb újra kiszorítani a blogolásra szánt időt. Úgyhogy bocs, de nem sikerült minden nap írnom, pedig a vázlatok itt sorakoznak. Megjelent viszont a héten egy régóta tervezett bejegyzés, ami egyébként hangnemét tekintve szándékosan egy régebbi, szókimondó posztnak a testvéreként íródott. Ahogy a blog indulásakor jeleztem, a CK mottója: vidéki stílusú otthonok, cukormáz nélkül.

Visszatérve a technikai részletekre, kérdezem a blogot író olvasóktól: nektek megvan a fix idősávotok, amikor ezzel foglalkoztok?

A mára "főállású" bloggerré lett nagyok tapasztalata is érdekel, de a hozzám hasonló hobbi-blogíróké is pont ugyanannyira. És mi a helyzet a rendszerességgel?

Apropó, rend. A mára választott hét pinterest-fotó a színek (mostanában imádom a kopott kéket), a tárolás és egy-egy újrahasznosító ötlet miatt került ide. Az egyik tervem a nyárra, hogy az eddig csak tárolt és nagyritkán használt, sokszor pedig elfelejtett nyári kellékeinket végre rendszeres tesztelésnek tesszük majd ki. Egy rövid lista ezekről:

- medence
- baldachin
- függőágy, függőfotel (mindkettő textil, nem olyan menő fa, mint a második képen)
- régi függönyök
- faládák
- virágfuttató rács
- kaspók, cserepek, kosarak
- mécsestartók

Ha sikerül, hozok majd képeket is. Nektek milyen jobb sorsra váró tárgyaitok várnak az újrafelfedezésre?















Megjegyzések

  1. Én soha nem akartam főállású bloggerré válni. Úgy gondolom, hogy a szabidős tevékenységem része a blog, és egy napló, azokról a tevékenységekről, melyekkel lakásomat szépítem, építem. Valamint azokról a kirándulásokról, sétákróél, melyek inspirációt adanak. Igyekszem azért minden héten legalaább kettő megjelenést hozni, de arra ügylek, hogy ez napi fél óránál többet ne igényeljen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp tegnap "idéztelek" egy barátomnak, mert én is próbálok figyelni arra, hogy ami hobbi, az hobbi maradjon, hogy patetikusan fogalmazzak: a szerelem maradjon szerelem (ah!). Amikor nagyon csiszolgatok egy bejegyzést, akkor nincs meg fél óra alatt, de jónak tartom a rövid hangulatjelentéseket is. Valami rendrakás időszerű lenne egyébként itt, de ebben is az idő tart vissza: vár az új fejléc, kéne rovatokat csinálni stb... én pedig elég béna vagyok ilyenekben.

      Törlés
  2. Első és a legfontosabb: örülök, hogy újra írogatsz. Én a magam szórakoztatására indítottam el a blogomat, amikor még kismamaként itthon voltam. Aztán a barátaim körében kedveltté vált, bár soha nem reklámoztam direktben. Ma úgy vagyok vele, ha van mit mondanom, írnom, megmutatnom, akkor írok, ha nem, nem. Senki nem dörömböl az ajtón, ha két hétig nem írok semmit. Szerintem az a fontos, hogy ne kényszerből üljön le az ember, mert akkor csak nyűg és kínlódás. S akkor mi értelme?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Henny,

      nagyon egyetértek veled, mert nálam is a kikapcsolódás, a hobbim űzése a cél. Érezni is lehet a profiknál a döbbenetes tempót: már-már magazint írnak egyedül... de természetesen nem ítélem el az ilyesmit, csak én nem vagyok rá képes. Még azon gondolkodtam, hogy vajon mikor fogom visszaolvasni, amiket írtam - mert a gyerekblogok nagy részénél pl. az is a cél, hogy naplók legyenek. Ez a blog is egyfajta napló - majd, ha nyáron esik az eső, néha visszaolvasok benne! :-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Selyemfényű zöld

Egy hónapig voltunk egyhuzamban a háznál, tegnap jöttünk haza. Most szinte folyamatosan jár a mosógép - az eszem pedig azon, hogy vissza akarok menni, hahaha.

Eléggé szuper volt, pedig nincsen különösebb infrastruktúra azóta sem. A kertben kicsit vitatkozunk az egy darab csíkos függőszéken, a házban ez idő alatt minimális fejlesztés történt, mert még mindig nem biztos, hogy felszabadulnak azok a súlyos összegek, amelyek nélkül nem képzelhető el komoly felújítás. De nem érdekel.
Azt az utat követem, hogy a saját erőmből dolgozom, amennyit tudok. Ez nem kerül semmibe, és nem kell folyton egyeztetni mással. Viszont jó kemény vagyok magammal. Három évet adtam arra, hogy eltüntessem a lomokat (ezt vic-nek írtam is már): mivel a ház 90+ éves, ez évente harminc év felhalmozott cuccától való megszabadulást jelent. Pretty good.
Negatívumok:
- (még júliusban) sok szúnyog: csak úgy lehetett meginni a reggeli kávét a verandán, ha égett a citronella gyertya és be is fújtam magam szúnyogspray-vel;
-…

Venni vagy bérelni? - avagy: kell-e saját nyaraló? (2. rész)

Legutóbb jeleztem már, hogy ez hitvita-jellegű kérdés; olyan, amelyről egyesek kommentháborúkat szoktak vívni, míg mások egy vödör pattogatott kukoricával az ölükben nézik a meccset...


A különböző befektetési tanácsadó oldalak nagyrészt egyetértenek abban, hogy a víkendház, akármilyen alapos anyagi megfontolás eredményeképpen vesszük is: luxuscikk. Mindig drágább lesz, mint időszakosan bérelni egy házat: magas az alapára, és miután megvettük, szépen, sorban jelentkeznek a  rejtett költségei, amelyekkel vagy kalkuláltunk előre vagy nem (viharkár, tyúkól-bontás, Józsi bácsi gondnoki díja, Gizi néni fizetsége a kertészmunkákért, konyhafelújítás, lötyögő konnektor cseréje, nélkülözhetetlen kerti eszközök garmadája, anyámkínja).

A kérdés az, hogy az imént említett komoly anyagi áldozatokat és a többi - ha úgy tetszik, érzelmi - tényezőt összegezve megéri-e nekünk birtokolni az adott ingatlant.

Most arról írok, szándékosan kendőzetlenül sorolva az összes szempontot, hogy mi milyen célból vá…

Plátói szerelem I. (#házak)

Ha van valami, aminek feketeöves nagymestere, örökös világbajnoka vagyok, akkor ez az. Irtó jó szemem van ahhoz, hogy tizenkétezer-kilencszáznyolcvan ingatlanhirdetésből kiszúrjam azt az egy különleges házat, amelyikbe majd nagyon bele tudok szeretni. És amelynek a nem-birtoklása nagyon fog majd fájni. Lamentáló-retrospektív poszt, a végén pozitív perspektívával.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szenvedésteli periódusaim lesznek, furcsa is átélni őket nekem, aki életem összes traumája után egyféle nem voltam sosem: depressziós. Ez nem az, de hullámokban hasonló - és nagyon nem jó.
Ijesztő ennyire fixálódni valamire. 
És, basszus, az ember évekig tudja csinálni (per definitionem). 
Racionálisan tudja, hogy már nem kell neki és nem is lesz az övé, emocionálisan azonban még nem tudja lezárni.
Az összes platonikus érzelemmel kapcsolatban a leszokás rögös útján haladok; sokat segítenek a kávézáskor olvasott velős mondatok.
"Az idő értékes. Okosan pazarold."
Vegyük például azt a…