Ugrás a fő tartalomra

HÉTvége V.

A múltkori újrakezdéskor emlegetett "long time, no talk" időszaknak az a következménye, hogy nehezebb újra kiszorítani a blogolásra szánt időt. Úgyhogy bocs, de nem sikerült minden nap írnom, pedig a vázlatok itt sorakoznak. Megjelent viszont a héten egy régóta tervezett bejegyzés, ami egyébként hangnemét tekintve szándékosan egy régebbi, szókimondó posztnak a testvéreként íródott. Ahogy a blog indulásakor jeleztem, a CK mottója: vidéki stílusú otthonok, cukormáz nélkül.

Visszatérve a technikai részletekre, kérdezem a blogot író olvasóktól: nektek megvan a fix idősávotok, amikor ezzel foglalkoztok?

A mára "főállású" bloggerré lett nagyok tapasztalata is érdekel, de a hozzám hasonló hobbi-blogíróké is pont ugyanannyira. És mi a helyzet a rendszerességgel?

Apropó, rend. A mára választott hét pinterest-fotó a színek (mostanában imádom a kopott kéket), a tárolás és egy-egy újrahasznosító ötlet miatt került ide. Az egyik tervem a nyárra, hogy az eddig csak tárolt és nagyritkán használt, sokszor pedig elfelejtett nyári kellékeinket végre rendszeres tesztelésnek tesszük majd ki. Egy rövid lista ezekről:

- medence
- baldachin
- függőágy, függőfotel (mindkettő textil, nem olyan menő fa, mint a második képen)
- régi függönyök
- faládák
- virágfuttató rács
- kaspók, cserepek, kosarak
- mécsestartók

Ha sikerül, hozok majd képeket is. Nektek milyen jobb sorsra váró tárgyaitok várnak az újrafelfedezésre?















Megjegyzések

  1. Én soha nem akartam főállású bloggerré válni. Úgy gondolom, hogy a szabidős tevékenységem része a blog, és egy napló, azokról a tevékenységekről, melyekkel lakásomat szépítem, építem. Valamint azokról a kirándulásokról, sétákróél, melyek inspirációt adanak. Igyekszem azért minden héten legalaább kettő megjelenést hozni, de arra ügylek, hogy ez napi fél óránál többet ne igényeljen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp tegnap "idéztelek" egy barátomnak, mert én is próbálok figyelni arra, hogy ami hobbi, az hobbi maradjon, hogy patetikusan fogalmazzak: a szerelem maradjon szerelem (ah!). Amikor nagyon csiszolgatok egy bejegyzést, akkor nincs meg fél óra alatt, de jónak tartom a rövid hangulatjelentéseket is. Valami rendrakás időszerű lenne egyébként itt, de ebben is az idő tart vissza: vár az új fejléc, kéne rovatokat csinálni stb... én pedig elég béna vagyok ilyenekben.

      Törlés
  2. Első és a legfontosabb: örülök, hogy újra írogatsz. Én a magam szórakoztatására indítottam el a blogomat, amikor még kismamaként itthon voltam. Aztán a barátaim körében kedveltté vált, bár soha nem reklámoztam direktben. Ma úgy vagyok vele, ha van mit mondanom, írnom, megmutatnom, akkor írok, ha nem, nem. Senki nem dörömböl az ajtón, ha két hétig nem írok semmit. Szerintem az a fontos, hogy ne kényszerből üljön le az ember, mert akkor csak nyűg és kínlódás. S akkor mi értelme?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Henny,

      nagyon egyetértek veled, mert nálam is a kikapcsolódás, a hobbim űzése a cél. Érezni is lehet a profiknál a döbbenetes tempót: már-már magazint írnak egyedül... de természetesen nem ítélem el az ilyesmit, csak én nem vagyok rá képes. Még azon gondolkodtam, hogy vajon mikor fogom visszaolvasni, amiket írtam - mert a gyerekblogok nagy részénél pl. az is a cél, hogy naplók legyenek. Ez a blog is egyfajta napló - majd, ha nyáron esik az eső, néha visszaolvasok benne! :-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…