Ugrás a fő tartalomra

Tízből mennyi? - V. rész

Játsszunk újra zsűrit: hány pontot adsz a maximális tízből az alábbi enteriőrre, amelyben a "Francia pillangós" mintázat a bútorkárpiton és a falon is, khm, jelentős szerepet tölt be?


Lepketúltengééés:-)


(forrás, nikonsniper.blogspot.com)



Megjegyzések

  1. 8-as!

    Vidám és talán nem is annyira túltúl...mégsem éri el a 10-est. Mert vhogy úgy vagyok vele, hogy vendégésgbe szívesen elmennék ide és eltöltenék egy kellemes órácskát, de minden nap nem nézegetném.
    Az ennyire harsány mintákkal csak annyi a bajom (vagyis velem van a baj!?), hogy ráunnék. Ha egyszínű a fal, akkor is ha színes, a kiegészítőkkel, textilekkel lehet variálni. De egy így betapétázott szobában csekély az esély a drasztikusabb változtatás lehetőségére...és attól még a pillangók továbbra is ott repkednek szanaszéjjel! :))

    VálaszTörlés
  2. Fróni: néha úgy írsz, mintha te lennél én :)

    Nyolcast azért nem adok, de 7 pontot igen. Én is inkább csak vendégségbe járnék ide, de azt nagyon szívesen tenném!

    Azért a pillangók kissé túl markánsak...

    Szép a szizálszőnyeg és gyönyörű a komód. Máshogy szocializálódtunk; nekünk a tapéta általában rossz emlék, nekik az otthonosság és az elegancia fokmérője. Minél több hasonló képet látok, annál inkább értem, miért.

    VálaszTörlés
  3. Számomra ijesztő ez a sok lepke és zavaró is ezért csak 5 pontot adok viszont ha nem lenne lepkével behuzva és a tapéta sem akkor 10 menne:)

    VálaszTörlés
  4. Éva White Vintage: akkor sima világoskék fallal és kárpittal te 10 pontot adsz rá?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má