Ugrás a fő tartalomra

Folyópartra költöztetett ház


A mai képriportban az a különleges, hogy a ház, amelyet kívül-belül megnézünk, eredetileg harminc mérfölddel arrébb állt - valahol Alabama államban -, de a Winston család úgy érezte, megéri odavitetni a folyóparti telkükre. Sőt, hoztak egy kőkemény szabályt: azok a tárgyak, amelyek a kb. 1903-ban épült kunyhóban voltak, és a házvásárláskor még megvoltak, benne is maradnak. Punktum. Fel is fedezhetjük őket a fotókon.

Van három kérdésem is, bármelyikre várom a válaszokat!

1) Faház esetében vállalkoznál-e hasonló átköltöztetésre?
2) Hogy tetszik a kék árnyalat, ami több helyiségben visszaköszön?
3) Az asztal körül végigfuttatott hajókötél stílusficam vagy klassz ötlet?

+1: Szerinted a hétvégi ház (sejthető) mérete megfelelő vagy túl kicsinek/nagynak találod?








(forrás)



Megjegyzések

  1. 1) Faház esetében vállalkoznál-e hasonló átköltöztetésre? Ha volna ra eleg penzem, akkor biztos, hiszen csodasan fest a viz mellett. Ugyanakkor egy ilyen haz koltoztetes meg amerikai viszonylatban is csak komolyan jomoduaknak adatik meg. En egyszer neztem egy musort arrol, hogy hogyan lehet egesz hazakat egyben, bontas nelkul koltoztetni - nagyon izgalmas de tobbe kerul, mint a haz.
    2) Hogy tetszik a kék árnyalat, ami több helyiségben visszaköszön? Bar nem vagyok a kek hive, itt csodasan beleillik az egesz dekorba. Szerintem nagyon jol nez ki.
    3) Az asztal körül végigfuttatott hajókötél stílusficam vagy klassz ötlet? Isteni otlet. Hogy esztetikailag milyen az mindenki sajat izlesetol fugg (nekem tetszik), ugyanakkor hihetetlenul praktikus, mert en allandoan kek es lila vagyok az asztal szeletol, igy legalabb puhabb ha beleverem magam.
    +1: Szerinted a hétvégi ház (sejthető) mérete megfelelő vagy túl kicsinek/nagynak találod? Tok jo a meret, persze az atlag magyar hetvegi hazakhoz kepest ez palota meretu, de hat, minel nagyobb annal jobb, nem?

    VálaszTörlés
  2. 1) Faház esetében vállalkoznál-e hasonló átköltöztetésre?
    -Ha biztosan tudom hogy biztosan odaér épségebe :D
    2) Hogy tetszik a kék árnyalat, ami több helyiségben visszaköszön?
    -nem vagyok egy kék párti,így a saját lakásunkba a fiúk szobáját kivéve nem igazán tudnám elképzelni,de itt nagyon jól mutat :)
    3) Az asztal körül végigfuttatott hajókötél stílusficam vagy klassz ötlet?
    -nekem tetszik a hajókötél,ettől olyan egyedi az asztal :)

    +1: Szerinted a hétvégi ház (sejthető) mérete megfelelő vagy túl kicsinek/nagynak találod?
    -annak ellenére hogy hétvégi ház,nekünk pont jó,igaz ezt személyesen tudnám igazán megválaszolni,nálam a fiúk na meg a lánykánk is rajonganak a terekért hogy van helyük,jönnek-mennek egész nap a lakásba,mindig épp valaki költözik :)
    A régi dolgok nagyon magával ragadtak :,na és a mosdó a kedvencem :)

    VálaszTörlés
  3. 1) Faház esetében vállalkoznál-e hasonló átköltöztetésre?
    Attól függ, hogy mi éri meg jobban anyagilag: a régit átköltöztetni vagy egy ugyanolyan újat felépíteni? Gondolom ripityomra kellett szedni, hogy átvigyék, szóval így sem tudott megmaradni az eredeti ház érintetlen régisége.
    2) Hogy tetszik a kék árnyalat, ami több helyiségben visszaköszön?
    Szuper ötlet, én szeretem a kéket és nagyon illik a vízparti "léthez". Különösen tetszik a párosítás a piros kandallóval.
    3) Az asztal körül végigfuttatott hajókötél stílusficam vagy klassz ötlet?
    Nekem személy szerint túl sok. Kicsit olyan mintha egy tengerparti halászfalu kocsmájában üldögélnék.
    +1: Szerinted a hétvégi ház (sejthető) mérete megfelelő vagy túl kicsinek/nagynak találod?
    Mindez attól függ, hogy hányan lakják. A kép azt sejteti, hogy hárman, így úgy gondolom hogy ideális.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a válaszokat! Itt vannak az enyémek is.
    1) Nem.
    2) Kék: máshol többnyire nem, itt nagyóon jónak találom.
    3) Szilvi véleményét osztom!
    4) Pontjó :)

    VálaszTörlés
  5. @Szilvi
    Mint feljebb is irtam, nem hiszem, hogy szetszedtek. Amerikaban nagy divat az egeszet ugy ahogy van hidraulikusan felemelni egy platora es egyben vinni. En meg olyan musort is lattam ahol teglabol levo hazat vittek igy egyben, igaz, hogy nem ul messze, kb. 50 metert.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má