Ugrás a fő tartalomra

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik

A miénk.

Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 

Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).

Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél már nincs lejjebb. Emlékszem az elszántságra. Csak tudnám, hogy miért kell ehhez előbb pofára esni. 

Innentől kezdve kb. egy hónapon át néztem az ingatlanhirdetéseket minden nap x alkalommal. Néha éreztem, hogy nem megy, mégis, annál jobban túltolom, rágörcsölök. Ugyanis, valljuk be, mi azért nem engedhettük meg magunknak igazán, hogy legyen egy plusz tulajdonunk.* Tehát nagyon (NAGYON) alacsony árkategóriában nézhettem csak hirdetéseket, a többi egyedül szívfájdításra lett volna jó. (Azért néha, fegyelmezetlenül azt is csináltam ám. :-) )

Mutatok néhányat az akkor elmentésre érdemesnek ítélt képek közül. Ezek a házak, amikor utólag megmutattam őket, anyukámat például teljesen elrettentették, pedig én ma is mindegyikben látok lehetőséget. Egyikhez sem mentünk el végül (és vicces módon még ezek között is akad, amelyik bőven a büdzsénk felett volt), de remélem, klassz új gazdáik vannak. 











És akkor, egy hónapnyi keresés után meglett Ő.


A Jófogás ingatlanhirdetései között találtam, éppen akkor, amikor a "legfrissebb" szempont szerint rendeztem a találatokat. Rafináltan nem adtak meg árat (!), de telefonon mondtak rá egyet, ami esetünkben az abszolút plafon + kb. 1 millió forint volt.

Pénteken felhívtam a tulajdonost, vasárnap elmentünk megnézni, megállapodtunk az árban (nagyjából azt a pluszmilliót sikerült lealkudni), egy hétre rá pedig lefoglalóztuk a házat. Ettől a naptól kezdve használatba is vehettük, ami 

a) nagyon kedves dolog;
b) nagyon jó trükk,

mert mire felmerült a Komoly Kétség (később részletesen írok róla), addigra sikerült megszeretnünk annyira a házat, hogy meg is vettük. Ez ilyen érdekes pszichés jelenség: az idegesítő dolgok ellenére nem akartuk elveszíteni azt a sok élményt, amit adhat. 

A megtekintéskor nem voltam annyira elájulva tőle, mint az Egyiktől, de rengeteg dolog nagyon tetszett benne, és addigra már elültettük a bogarat a saját fülünkbe, hogy nekünk kell egy saját.

Ez volt a vallomásos jellegű bejegyzés; a következő posztban arról írok, hogy végül konkrétan mi alapján és hogyan választottuk ki a házat, szerintem mit csináltunk okosan, mit nem, és tippeket adok arra vonatkozóan, hogy mire érdemes figyelni.

*A blog egyik új rovata éppen erről fog szólni: akkor miért kellett? Hogyan lehet kigazdálkodni?




Megjegyzések

  1. Tetszenek a házról eddig feltett képek, kíváncsian várom az enteriőrt is :) és főleg a posztokat a felújítási folyamatokról. ahogy a fb-on is írtam az előző bejegyzésedhez, mi is pont itt tartunk: erősen felújítandó ház, egyelőre egy helyben toporgás, de elvileg (elvileg!) jövő héten már elkezdődik valami.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsi, most még olyan belülről, hogy el fogsz ájulni. És nem a gyönyörűségtől. De meg fogom mutatni így is. :-) Drukkolok nektek, és hasznos ötleteket fogok hozni!

      Törlés
    2. A miénknél nem lehet rosszabb :P

      Törlés
  2. Ne keseredj el, kertes blog írója vett így kerte(sháza)t, mert bár tisztában voltak a felmerülő gondokkal, nekik éppen az kellett. Én azt tanultam meg, hogy van annyi pénzed, hogy megveheted ami az álmod, ha nem, meg kell alkulni. Kérdés az, hogy mennyit. Azért a "szerelem" lényeges. Mi is így voltunk, aztán később kiderült mennyire belenyúltunk olyan szemponttal, amire azelőtt rá sem gondoltunk. Várom az újabb bejegyzéseidet, izgalommal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Holdgyöngy, rátapintottál a lényegre. Bennünk is van egyfajta determinizmus: hogy a sok filter után miért ez a ház maradt fenn a rostán.

      Törlés
  3. Lehet, h elfogult vagyok már, de a Választott messze szebb, mint a többi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sokat számít, hogy te is így látod! Fontos volt, hogy ne csak praktikusan feleljen meg, hanem autentikus és esztétikus is legyen.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p