Ugrás a fő tartalomra

Házvásárlás: a mi kritériumlistánk

Amikor az első házat az orrunk előtt vitték el, komoly szerelmi bánatba estem. Úgy éreztem, hogy az a ház ránk várt, és ezt mindenkinek látnia kellett volna. Az álomból pár óra alatt hatalmas csalódás lett: pikk-pakk eladták, és mi ott álltunk, leforrázva. Most, visszatekintve már értem, hogy a megküzdési stratégiám önvédelemből lett. Próbáltam kritikusan nézni a szerelmemet, akit épp az előbb szerzett meg valaki más: mitől nem is volt ő olyan szép, vonzó, különleges és szexi. Ez nem volt egyszerű. De végül írtam egy listát. Hogy az új ház miért lesz majd jobb, mint az a csalfa dög.


A mi házkeresési kritériumaink a következők voltak:
  • ár: nagyon alacsony (elkerülve a tkp. "bontandó" kategóriát, mert nem telket akartunk, hanem házat - na, ez néha kőkemény meló volt)
  • elhelyezkedés: vízpart közelében + Budapesttől maximum kétórányira
  • téglafalak
  • polgári jelleg
  • a ház külsején is megjelenő régi építészeti elemek
  • szép falu
  • csendes utca
  • látható fagerenda
  • fapadló
  • cementlap
  • veranda
  • min. 2 szoba (inkább három)
  • nyári konyha
  • must have: diófa (+ gyümölcsfák)
  • nagy és szép kert
  • használható melléképületek
  • jó fej elviselhető szomszédok

Az élet aztán megtanította, hogy ezt mind nem lehet kérni. Mint az egyszeri kőműves-sztoriban: kezit csókolom, az, hogy gyorsan, szépen és olcsón, egyszerre nem fog menni. Kettőt lehet választani.

Hamarosan elmesélem, hogy nekünk mi mindenben kellett kompromisszumot kötnünk, nem is kicsiket.

Ugyanakkor, a fenti kritériumlistának köszönhető, hogy lett

egy házunk,
egy kertünk,
egy erdőnk és
egy szántónk,  :-)

amit szeretünk, amire büszkék vagyunk, ahol már az első évben szétdolgoztuk magunkat, ahol a gyerekek gereblyét fognak a kezükbe, ahol a verandán eszünk, ahol hat mázsa csodálatos dió terem, ahol nyáron hűvösek a szobák, ahol ősszel ropog a tűz a kályhákban, és sült almát lehet enni.


Nálatok mik voltak/lesznek a döntő szempontok?

Megjegyzések

  1. Nekünk, mert a körülményeink olyanok voltak(távházasság, egészségügyi és idősek vagyunk)fő szempont volt, hogy olyan parasztházat vegyünk amit nem kell felújítani.(A tornácos hamar kiderült álom, valamiért azokért sokat kértek.) Bár építész barátnőm mondta, megoldható, csak pénz kell hozzá, s akkor kiadjuk, készre megkapjuk. S belátható közelségre legyen a munkahelyhez, s a közlekedés is jó legyen. Parasztházat akartunk, de adott keretek között. Sokat megnéztünk, mindig akadt valami gond, volt, amihez visszatértünk, s milyen jól tettük, mert kiderült sokat kellene költeni rá, stb. Pedig nagy szerelem volt, mint nektek. (Most egészségügyi gondjaimba nem mennék bele, mert a bejáráshoz az is kellett, autó híján, stb.)Feladtuk, s hetek múlva véletlenül (mert egy ingatlanos oldal folyamatosan küldte a listát)megláttuk a házunkat, amire építész barátnőm is azt mondta ránézésre, ezt vegyétek meg!Sok érdeklődő volt rá, két hét múlva szóltunk vissza, azt hittük, már elvitték, kiderült nem. 2010 volt, infláció... Így lett a miénk, mert volt pénzünk, amivel kifizettük 2/3-át, s kaptunk félévet a maradékot előteremteni. S a telet ők is ott akarták még tölteni. Jöttek vissza még vevők, teljes kétségbeesésben, hoztak pénzt, hogy kifizessék nekünk az előleget, de már szerződésünk volt. Elkéstek.
    A megalkuvás: hétvégente mentünk, mire miénk lett a ház szólt öcsém előttünk megy a 74-es út, akkor ugyebár nemigen volt forgalom, s annyira megszerettük se láttunk, se hallottunk.Másik a kert. A tulaj se erőltette, mi pedig nem figyeltünk rá, az bizony nagy. A telek. Mi csendes parasztházat akartunk, öregségünkre, ahol elvan az ember, de nem hal bele a munkába. S akkor engem beszippantott a kert. A díszkert, mert zöldségessel is próbálkoztam, de a végén gyümölcsös lett, maradt főként, s kaszálni a füvet... Ennyi, de csak nagyon dióhéjban. A tanulság: vagy van pénzed, s akkor mindened van, ha nincs meg kell alkudnod, a kérdés mennyire. Mit vállalsz be. Az meg már lakva derült ki felújítottban te mit csinálnál másként, hogy nem jó a fűtés, stb. S a csoda, mert ebbe belenyúltunk, tudtunk nélkül, az ötéves kijárásnál heti kétszer, majd az utolsó évet már kint töltve derült ki, hogy milyen jó közlekedésű helyet kaptunk ki. A megyeszékhelyi lakásnál míg a lakótelepről a városba beértem, addig itt kiértem a faluba busszal(miután már odaértem a távolsági buszhoz...).Az Őrség csoda lett volna, de távol volt, közlekedéssel, s a házárak!Nagyon lényegre törően ez a mi házunk története.A lényeg: szeretünk itt élni, nem bántuk meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, többször elolvastam a hozzászólásod, nagyon tetszik és nagyon átélhetően írtad le a történeteteket! Majd mesélj még.

      Törlés
  2. Van egy ismerős (távoli), aki 100 pontos exel táblázatot állított össze, az alapján vett telket, ahová építkezett. (asszem 99 pont teljesült is.)
    Nagyvázsonytól kőhajításnyira, gyönyörű parasztbarokk ház.
    Rengeteg pénz, sok munka - ékszerdoboz lett.
    Nekem most nem sok kritériumom lenne.... Budaörsre költöző unokák közelében szeretnék találni valamit. Még egy kulipintyót is nehéz kapni arrafelé.
    Marad az ima...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, Lackfi János Facebookon írt szösszenetei jutottak eszembe, ismered őket? #vizenjárnitilos hashtag alatt futnak, és annyi házvásárlással kapcsolatos "képtelen" történet van bennük....

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…