Ugrás a fő tartalomra

Házvásárlás: a mi kritériumlistánk

Amikor az első házat az orrunk előtt vitték el, komoly szerelmi bánatba estem. Úgy éreztem, hogy az a ház ránk várt, és ezt mindenkinek látnia kellett volna. Az álomból pár óra alatt hatalmas csalódás lett: pikk-pakk eladták, és mi ott álltunk, leforrázva. Most, visszatekintve már értem, hogy a megküzdési stratégiám önvédelemből lett. Próbáltam kritikusan nézni a szerelmemet, akit épp az előbb szerzett meg valaki más: mitől nem is volt ő olyan szép, vonzó, különleges és szexi. Ez nem volt egyszerű. De végül írtam egy listát. Hogy az új ház miért lesz majd jobb, mint az a csalfa dög.


A mi házkeresési kritériumaink a következők voltak:
  • ár: nagyon alacsony (elkerülve a tkp. "bontandó" kategóriát, mert nem telket akartunk, hanem házat - na, ez néha kőkemény meló volt)
  • elhelyezkedés: vízpart közelében + Budapesttől maximum kétórányira
  • téglafalak
  • polgári jelleg
  • a ház külsején is megjelenő régi építészeti elemek
  • szép falu
  • csendes utca
  • látható fagerenda
  • fapadló
  • cementlap
  • veranda
  • min. 2 szoba (inkább három)
  • nyári konyha
  • must have: diófa (+ gyümölcsfák)
  • nagy és szép kert
  • használható melléképületek
  • jó fej elviselhető szomszédok

Az élet aztán megtanította, hogy ezt mind nem lehet kérni. Mint az egyszeri kőműves-sztoriban: kezit csókolom, az, hogy gyorsan, szépen és olcsón, egyszerre nem fog menni. Kettőt lehet választani.

Hamarosan elmesélem, hogy nekünk mi mindenben kellett kompromisszumot kötnünk, nem is kicsiket.

Ugyanakkor, a fenti kritériumlistának köszönhető, hogy lett

egy házunk,
egy kertünk,
egy erdőnk és
egy szántónk,  :-)

amit szeretünk, amire büszkék vagyunk, ahol már az első évben szétdolgoztuk magunkat, ahol a gyerekek gereblyét fognak a kezükbe, ahol a verandán eszünk, ahol hat mázsa csodálatos dió terem, ahol nyáron hűvösek a szobák, ahol ősszel ropog a tűz a kályhákban, és sült almát lehet enni.


Nálatok mik voltak/lesznek a döntő szempontok?




Megjegyzések

  1. Nekünk, mert a körülményeink olyanok voltak(távházasság, egészségügyi és idősek vagyunk)fő szempont volt, hogy olyan parasztházat vegyünk amit nem kell felújítani.(A tornácos hamar kiderült álom, valamiért azokért sokat kértek.) Bár építész barátnőm mondta, megoldható, csak pénz kell hozzá, s akkor kiadjuk, készre megkapjuk. S belátható közelségre legyen a munkahelyhez, s a közlekedés is jó legyen. Parasztházat akartunk, de adott keretek között. Sokat megnéztünk, mindig akadt valami gond, volt, amihez visszatértünk, s milyen jól tettük, mert kiderült sokat kellene költeni rá, stb. Pedig nagy szerelem volt, mint nektek. (Most egészségügyi gondjaimba nem mennék bele, mert a bejáráshoz az is kellett, autó híján, stb.)Feladtuk, s hetek múlva véletlenül (mert egy ingatlanos oldal folyamatosan küldte a listát)megláttuk a házunkat, amire építész barátnőm is azt mondta ránézésre, ezt vegyétek meg!Sok érdeklődő volt rá, két hét múlva szóltunk vissza, azt hittük, már elvitték, kiderült nem. 2010 volt, infláció... Így lett a miénk, mert volt pénzünk, amivel kifizettük 2/3-át, s kaptunk félévet a maradékot előteremteni. S a telet ők is ott akarták még tölteni. Jöttek vissza még vevők, teljes kétségbeesésben, hoztak pénzt, hogy kifizessék nekünk az előleget, de már szerződésünk volt. Elkéstek.
    A megalkuvás: hétvégente mentünk, mire miénk lett a ház szólt öcsém előttünk megy a 74-es út, akkor ugyebár nemigen volt forgalom, s annyira megszerettük se láttunk, se hallottunk.Másik a kert. A tulaj se erőltette, mi pedig nem figyeltünk rá, az bizony nagy. A telek. Mi csendes parasztházat akartunk, öregségünkre, ahol elvan az ember, de nem hal bele a munkába. S akkor engem beszippantott a kert. A díszkert, mert zöldségessel is próbálkoztam, de a végén gyümölcsös lett, maradt főként, s kaszálni a füvet... Ennyi, de csak nagyon dióhéjban. A tanulság: vagy van pénzed, s akkor mindened van, ha nincs meg kell alkudnod, a kérdés mennyire. Mit vállalsz be. Az meg már lakva derült ki felújítottban te mit csinálnál másként, hogy nem jó a fűtés, stb. S a csoda, mert ebbe belenyúltunk, tudtunk nélkül, az ötéves kijárásnál heti kétszer, majd az utolsó évet már kint töltve derült ki, hogy milyen jó közlekedésű helyet kaptunk ki. A megyeszékhelyi lakásnál míg a lakótelepről a városba beértem, addig itt kiértem a faluba busszal(miután már odaértem a távolsági buszhoz...).Az Őrség csoda lett volna, de távol volt, közlekedéssel, s a házárak!Nagyon lényegre törően ez a mi házunk története.A lényeg: szeretünk itt élni, nem bántuk meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, többször elolvastam a hozzászólásod, nagyon tetszik és nagyon átélhetően írtad le a történeteteket! Majd mesélj még.

      Törlés
  2. Van egy ismerős (távoli), aki 100 pontos exel táblázatot állított össze, az alapján vett telket, ahová építkezett. (asszem 99 pont teljesült is.)
    Nagyvázsonytól kőhajításnyira, gyönyörű parasztbarokk ház.
    Rengeteg pénz, sok munka - ékszerdoboz lett.
    Nekem most nem sok kritériumom lenne.... Budaörsre költöző unokák közelében szeretnék találni valamit. Még egy kulipintyót is nehéz kapni arrafelé.
    Marad az ima...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, Lackfi János Facebookon írt szösszenetei jutottak eszembe, ismered őket? #vizenjárnitilos hashtag alatt futnak, és annyi házvásárlással kapcsolatos "képtelen" történet van bennük....

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…