Van ez a javíthatatlan romantikus hozzáállás, ami rám, be kell látnom, nagyon is jellemző. Zenékkel, emberekkel, hobbikkal, sőt, szövegekkel is tudok szenvedélyes viszonyba kerülni. Nyilván ingatlanvásárláskor sem tudtam kibújni a bőrömből. Hogy miben manifesztálódik ez a személyiségtípus? Hozok rá példákat.
Melegséggel töltött el a gondolat, hogy a hét éve lakatlan ház postaládájába befészkeltek a cinkék. Értitek: nem azt vettem észre, hogy full rozsdás, és majd venni kell egy postaládát is, hanem kvázi pótolhatatlan kincsként tekintek rá.
A dzsumbuj kertet gyönyörűen elvadultnak láttam. (Azután, persze, az első s.k. mogyoróirtásnál ez megváltozott.)
A házvétel biznisz, nem road movie.
Előttem mégis az a jelenet pereg le sokadszor, ahogyan robogunk a kis kocsinkban az úton, funky zenét hallgatunk, süt a nap, megpillantjuk a csillámló tavat... Mondhatni, Stevie Wonder és a Jackson5 elvette az eszem.
El kell dönteni, hogy a szívünk vagy az eszünk fog diktálni. Szerencsés esetben egyensúlyban lesz a kettő. Én abban bízom, hogy a kritériumaink listája megóvott attól, hogy nekünk nem való ingatlant vásároljunk. Sőt.
Mi is történt a mi esetünkben?
Egy darab potenciális házat megnézve el is döntöttük, hogy jó lesz.
Ezen többen megütköztek, és értem, hogy miért. Ugyanakkor a mi családunkat jól ismerem (a.k.a. én ismerem a legjobban), és van egy olyan érzésem, hogy ebből nem lett volna saját ház, ha folytatjuk. Belefutottunk volna a nyári időszakba, a negyven fokban mindenki belefáradt volna az utazásba, jobban átgondoltuk volna a pénzügyi részét, maradtunk volna annál, amit eddig is csináltunk (vendégházak időnkénti bérlése) és hagytuk volna veszni ezt az álmot.
Szerződéskötéskor foglalót fizettünk és nem előleget, aztán két hónapon át stresszeltünk azon, hogy az időközben felmerült kétségeink miatt hagyjuk-e veszni az összeget, vagy ugorjunk bele a számunkra anyagilag éppen, hogy vállalható házvásárlásba.
(Javítsatok ki, ha nem így van, de úgy tudom, komoly vételi szándékot a foglaló jelez, az előleg ma már igen ritka. Utóbbit nem fogadják el az eladók, mert nem védi őket a vevő visszalépése esetén.)
Melegséggel töltött el a gondolat, hogy a hét éve lakatlan ház postaládájába befészkeltek a cinkék. Értitek: nem azt vettem észre, hogy full rozsdás, és majd venni kell egy postaládát is, hanem kvázi pótolhatatlan kincsként tekintek rá.
A dzsumbuj kertet gyönyörűen elvadultnak láttam. (Azután, persze, az első s.k. mogyoróirtásnál ez megváltozott.)
A házvétel biznisz, nem road movie.
Előttem mégis az a jelenet pereg le sokadszor, ahogyan robogunk a kis kocsinkban az úton, funky zenét hallgatunk, süt a nap, megpillantjuk a csillámló tavat... Mondhatni, Stevie Wonder és a Jackson5 elvette az eszem.
El kell dönteni, hogy a szívünk vagy az eszünk fog diktálni. Szerencsés esetben egyensúlyban lesz a kettő. Én abban bízom, hogy a kritériumaink listája megóvott attól, hogy nekünk nem való ingatlant vásároljunk. Sőt.
Mi is történt a mi esetünkben?
Egy darab potenciális házat megnézve el is döntöttük, hogy jó lesz.
Ezen többen megütköztek, és értem, hogy miért. Ugyanakkor a mi családunkat jól ismerem (a.k.a. én ismerem a legjobban), és van egy olyan érzésem, hogy ebből nem lett volna saját ház, ha folytatjuk. Belefutottunk volna a nyári időszakba, a negyven fokban mindenki belefáradt volna az utazásba, jobban átgondoltuk volna a pénzügyi részét, maradtunk volna annál, amit eddig is csináltunk (vendégházak időnkénti bérlése) és hagytuk volna veszni ezt az álmot.
Szerződéskötéskor foglalót fizettünk és nem előleget, aztán két hónapon át stresszeltünk azon, hogy az időközben felmerült kétségeink miatt hagyjuk-e veszni az összeget, vagy ugorjunk bele a számunkra anyagilag éppen, hogy vállalható házvásárlásba.
(Javítsatok ki, ha nem így van, de úgy tudom, komoly vételi szándékot a foglaló jelez, az előleg ma már igen ritka. Utóbbit nem fogadják el az eladók, mert nem védi őket a vevő visszalépése esetén.)
Okosan csináltuk, hogy az alacsony költségvetésünkkel, kevés időnkkel és a háztűznézésért kevésbé lelkes gyerekekkel (understatement...) nem tartottunk komoly országjáró túrát.
Az is nagyon jó ötlet volt, hogy nyárra meglett a ház (június első napjaiban már csobbantak is a gyerekek a Balatonban, milyen csodálatos volt!), és végül is lakható állapotban találtunk rá (legalább volt/van idő arra, hogy az ordas falhibákat nézegetve fantáziáljunk nagy, egybefüggő, sima, fehér felületekről, ahh).
Összefoglalva: magunkra alkalmaztam az angol mondást, miszerint
"It doesn't get much better than this."
Azaz: nekünk, itt és most ez a lehető legjobb ház a világon.
A fotókat elnézve szerintem sose bánd, ha ti küzdetek meg dolgokért a munka gyümölcse is édesebb lesz pl.a kertben a bokrok írtása, munka, de nagy kaland is.Úgy lejön a fotókról, mennyire a tiétek, s mennyire szeretitek.
VálaszTörlésKöszönjük, Holdgyöngy. Egyébként főleg ősszel éreztem az egész napos kerti munka után, hogy iszonyú fáradt vagyok, de valahogy - ez biztosan nem szakszerű így - oxigénnel töltődtek fel a sejtjeim.
TörlésCinkék a postaládában :).Nálunk a villanyóra szekrénykéjébe fészkeltek be,ami a bejárati ajtó mellett a falba volt építve.Mondanom sem kell,hogy felújításkor maradt,persze eredeti funkciója már rég kilőve,de cinkegenerációk nőnek fel benne évről évre.
VálaszTörlésMilyen okos kis madarak; megtalálják a saját lakásukat a mi építményeinken belül.
Törlés