Ugrás a fő tartalomra

Ha újra csinálhatnám, megfontoltabb lennék-e?

Van ez a javíthatatlan romantikus hozzáállás, ami rám, be kell látnom, nagyon is jellemző. Zenékkel, emberekkel, hobbikkal, sőt, szövegekkel is tudok szenvedélyes viszonyba kerülni. Nyilván ingatlanvásárláskor sem tudtam kibújni a bőrömből. Hogy miben manifesztálódik ez a személyiségtípus? Hozok rá példákat.



Melegséggel töltött el a gondolat, hogy a hét éve lakatlan ház postaládájába befészkeltek a cinkék. Értitek: nem azt vettem észre, hogy full rozsdás, és majd venni kell egy postaládát is, hanem  kvázi pótolhatatlan kincsként tekintek rá.


A dzsumbuj kertet gyönyörűen elvadultnak láttam. (Azután, persze, az első s.k. mogyoróirtásnál ez megváltozott.)

A házvétel biznisz, nem road movie.

Előttem mégis az a jelenet pereg le sokadszor, ahogyan robogunk a kis kocsinkban az úton, funky zenét hallgatunk, süt a nap, megpillantjuk a csillámló tavat... Mondhatni, Stevie Wonder és a Jackson5 elvette az eszem.


El kell dönteni, hogy a szívünk vagy az eszünk fog diktálni. Szerencsés esetben egyensúlyban lesz a kettő. Én abban bízom, hogy a kritériumaink listája megóvott attól, hogy nekünk nem való ingatlant vásároljunk. Sőt.

Mi is történt a mi esetünkben?

Egy darab potenciális házat megnézve el is döntöttük, hogy jó lesz.

Ezen többen megütköztek, és értem, hogy miért. Ugyanakkor a mi családunkat jól ismerem (a.k.a. én ismerem a legjobban), és van egy olyan érzésem, hogy ebből nem lett volna saját ház, ha folytatjuk. Belefutottunk volna a nyári időszakba, a negyven fokban mindenki belefáradt volna az utazásba, jobban átgondoltuk volna a pénzügyi részét, maradtunk volna annál, amit eddig is csináltunk (vendégházak időnkénti bérlése) és hagytuk volna veszni ezt az álmot.

Szerződéskötéskor foglalót fizettünk és nem előleget, aztán két hónapon át stresszeltünk azon, hogy az időközben felmerült kétségeink miatt hagyjuk-e veszni az összeget, vagy ugorjunk bele a számunkra anyagilag éppen, hogy vállalható házvásárlásba.

(Javítsatok ki, ha nem így van, de úgy tudom, komoly vételi szándékot a foglaló jelez, az előleg ma már igen ritka. Utóbbit nem fogadják el az eladók, mert nem védi őket a vevő visszalépése esetén.)

Okosan csináltuk, hogy az alacsony költségvetésünkkel, kevés időnkkel és a háztűznézésért kevésbé lelkes gyerekekkel (understatement...) nem tartottunk komoly országjáró túrát.

Az is nagyon jó ötlet volt, hogy nyárra meglett a ház (június első napjaiban már csobbantak is a gyerekek a Balatonban, milyen csodálatos volt!), és végül is lakható állapotban találtunk rá (legalább volt/van idő arra, hogy az ordas falhibákat nézegetve fantáziáljunk nagy, egybefüggő, sima, fehér felületekről, ahh).

Összefoglalva: magunkra alkalmaztam az angol mondást, miszerint

"It doesn't get much better than this."

Azaz: nekünk, itt és most ez a lehető legjobb ház a világon.






Megjegyzések

  1. A fotókat elnézve szerintem sose bánd, ha ti küzdetek meg dolgokért a munka gyümölcse is édesebb lesz pl.a kertben a bokrok írtása, munka, de nagy kaland is.Úgy lejön a fotókról, mennyire a tiétek, s mennyire szeretitek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, Holdgyöngy. Egyébként főleg ősszel éreztem az egész napos kerti munka után, hogy iszonyú fáradt vagyok, de valahogy - ez biztosan nem szakszerű így - oxigénnel töltődtek fel a sejtjeim.

      Törlés
  2. Cinkék a postaládában :).Nálunk a villanyóra szekrénykéjébe fészkeltek be,ami a bejárati ajtó mellett a falba volt építve.Mondanom sem kell,hogy felújításkor maradt,persze eredeti funkciója már rég kilőve,de cinkegenerációk nőnek fel benne évről évre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen okos kis madarak; megtalálják a saját lakásukat a mi építményeinken belül.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Selyemfényű zöld

Egy hónapig voltunk egyhuzamban a háznál, tegnap jöttünk haza. Most szinte folyamatosan jár a mosógép - az eszem pedig azon, hogy vissza akarok menni, hahaha.

Eléggé szuper volt, pedig nincsen különösebb infrastruktúra azóta sem. A kertben kicsit vitatkozunk az egy darab csíkos függőszéken, a házban ez idő alatt minimális fejlesztés történt, mert még mindig nem biztos, hogy felszabadulnak azok a súlyos összegek, amelyek nélkül nem képzelhető el komoly felújítás. De nem érdekel.
Azt az utat követem, hogy a saját erőmből dolgozom, amennyit tudok. Ez nem kerül semmibe, és nem kell folyton egyeztetni mással. Viszont jó kemény vagyok magammal. Három évet adtam arra, hogy eltüntessem a lomokat (ezt vic-nek írtam is már): mivel a ház 90+ éves, ez évente harminc év felhalmozott cuccától való megszabadulást jelent. Pretty good.
Negatívumok:
- (még júliusban) sok szúnyog: csak úgy lehetett meginni a reggeli kávét a verandán, ha égett a citronella gyertya és be is fújtam magam szúnyogspray-vel;
-…

Venni vagy bérelni? - avagy: kell-e saját nyaraló? (2. rész)

Legutóbb jeleztem már, hogy ez hitvita-jellegű kérdés; olyan, amelyről egyesek kommentháborúkat szoktak vívni, míg mások egy vödör pattogatott kukoricával az ölükben nézik a meccset...


A különböző befektetési tanácsadó oldalak nagyrészt egyetértenek abban, hogy a víkendház, akármilyen alapos anyagi megfontolás eredményeképpen vesszük is: luxuscikk. Mindig drágább lesz, mint időszakosan bérelni egy házat: magas az alapára, és miután megvettük, szépen, sorban jelentkeznek a  rejtett költségei, amelyekkel vagy kalkuláltunk előre vagy nem (viharkár, tyúkól-bontás, Józsi bácsi gondnoki díja, Gizi néni fizetsége a kertészmunkákért, konyhafelújítás, lötyögő konnektor cseréje, nélkülözhetetlen kerti eszközök garmadája, anyámkínja).

A kérdés az, hogy az imént említett komoly anyagi áldozatokat és a többi - ha úgy tetszik, érzelmi - tényezőt összegezve megéri-e nekünk birtokolni az adott ingatlant.

Most arról írok, szándékosan kendőzetlenül sorolva az összes szempontot, hogy mi milyen célból vá…

Plátói szerelem I. (#házak)

Ha van valami, aminek feketeöves nagymestere, örökös világbajnoka vagyok, akkor ez az. Irtó jó szemem van ahhoz, hogy tizenkétezer-kilencszáznyolcvan ingatlanhirdetésből kiszúrjam azt az egy különleges házat, amelyikbe majd nagyon bele tudok szeretni. És amelynek a nem-birtoklása nagyon fog majd fájni. Lamentáló-retrospektív poszt, a végén pozitív perspektívával.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szenvedésteli periódusaim lesznek, furcsa is átélni őket nekem, aki életem összes traumája után egyféle nem voltam sosem: depressziós. Ez nem az, de hullámokban hasonló - és nagyon nem jó.
Ijesztő ennyire fixálódni valamire. 
És, basszus, az ember évekig tudja csinálni (per definitionem). 
Racionálisan tudja, hogy már nem kell neki és nem is lesz az övé, emocionálisan azonban még nem tudja lezárni.
Az összes platonikus érzelemmel kapcsolatban a leszokás rögös útján haladok; sokat segítenek a kávézáskor olvasott velős mondatok.
"Az idő értékes. Okosan pazarold."
Vegyük például azt a…