Ugrás a fő tartalomra

Ha újra csinálhatnám, megfontoltabb lennék-e?

Van ez a javíthatatlan romantikus hozzáállás, ami rám, be kell látnom, nagyon is jellemző. Zenékkel, emberekkel, hobbikkal, sőt, szövegekkel is tudok szenvedélyes viszonyba kerülni. Nyilván ingatlanvásárláskor sem tudtam kibújni a bőrömből. Hogy miben manifesztálódik ez a személyiségtípus? Hozok rá példákat.



Melegséggel töltött el a gondolat, hogy a hét éve lakatlan ház postaládájába befészkeltek a cinkék. Értitek: nem azt vettem észre, hogy full rozsdás, és majd venni kell egy postaládát is, hanem  kvázi pótolhatatlan kincsként tekintek rá.


A dzsumbuj kertet gyönyörűen elvadultnak láttam. (Azután, persze, az első s.k. mogyoróirtásnál ez megváltozott.)

A házvétel biznisz, nem road movie.

Előttem mégis az a jelenet pereg le sokadszor, ahogyan robogunk a kis kocsinkban az úton, funky zenét hallgatunk, süt a nap, megpillantjuk a csillámló tavat... Mondhatni, Stevie Wonder és a Jackson5 elvette az eszem.


El kell dönteni, hogy a szívünk vagy az eszünk fog diktálni. Szerencsés esetben egyensúlyban lesz a kettő. Én abban bízom, hogy a kritériumaink listája megóvott attól, hogy nekünk nem való ingatlant vásároljunk. Sőt.

Mi is történt a mi esetünkben?

Egy darab potenciális házat megnézve el is döntöttük, hogy jó lesz.

Ezen többen megütköztek, és értem, hogy miért. Ugyanakkor a mi családunkat jól ismerem (a.k.a. én ismerem a legjobban), és van egy olyan érzésem, hogy ebből nem lett volna saját ház, ha folytatjuk. Belefutottunk volna a nyári időszakba, a negyven fokban mindenki belefáradt volna az utazásba, jobban átgondoltuk volna a pénzügyi részét, maradtunk volna annál, amit eddig is csináltunk (vendégházak időnkénti bérlése) és hagytuk volna veszni ezt az álmot.

Szerződéskötéskor foglalót fizettünk és nem előleget, aztán két hónapon át stresszeltünk azon, hogy az időközben felmerült kétségeink miatt hagyjuk-e veszni az összeget, vagy ugorjunk bele a számunkra anyagilag éppen, hogy vállalható házvásárlásba.

(Javítsatok ki, ha nem így van, de úgy tudom, komoly vételi szándékot a foglaló jelez, az előleg ma már igen ritka. Utóbbit nem fogadják el az eladók, mert nem védi őket a vevő visszalépése esetén.)

Okosan csináltuk, hogy az alacsony költségvetésünkkel, kevés időnkkel és a háztűznézésért kevésbé lelkes gyerekekkel (understatement...) nem tartottunk komoly országjáró túrát.

Az is nagyon jó ötlet volt, hogy nyárra meglett a ház (június első napjaiban már csobbantak is a gyerekek a Balatonban, milyen csodálatos volt!), és végül is lakható állapotban találtunk rá (legalább volt/van idő arra, hogy az ordas falhibákat nézegetve fantáziáljunk nagy, egybefüggő, sima, fehér felületekről, ahh).

Összefoglalva: magunkra alkalmaztam az angol mondást, miszerint

"It doesn't get much better than this."

Azaz: nekünk, itt és most ez a lehető legjobb ház a világon.






Megjegyzések

  1. A fotókat elnézve szerintem sose bánd, ha ti küzdetek meg dolgokért a munka gyümölcse is édesebb lesz pl.a kertben a bokrok írtása, munka, de nagy kaland is.Úgy lejön a fotókról, mennyire a tiétek, s mennyire szeretitek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, Holdgyöngy. Egyébként főleg ősszel éreztem az egész napos kerti munka után, hogy iszonyú fáradt vagyok, de valahogy - ez biztosan nem szakszerű így - oxigénnel töltődtek fel a sejtjeim.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…