Ugrás a fő tartalomra

Nyerj felírótáblát és függődíszt! - Fatulipán MűhelyBolt-interjú és JÁTÉK

Ahogyan ígértem, a második blogszületésnap (bizony, november 2.!) előtt, a tavalyi hagyományokat folytatva, az átlagosnál több játék lesz, és külön figyelmet szentelek a kézműves alkotóknak (akik még jelentkezhetnek is gyorsan a countrykomfort@gmail.com címen, ha szeretnének játszani velünk). A mostani interjú apropóját egy bordó színű, fából készült madárka adta, amit ajándékba vittem egy kedves blogolvasónak, amikor meglátogattam őt a vidéki házában. Megtudtam, hogy a madárka itthoni termék, és egyszerre nem sok készült belőle, így egyre kíváncsibb lettem a készítőre is. Hetényi Gáborral, a Fatulipán Otthonműhely és MűhelyBolt tulajdonosával beszélgettem.


Mesélj a bolt kialakulásáról és arról, hogyan választottál profilt a Fatulipán Műhelyboltnak.

Az egész egy mostanság szokványos történettel kezdődött. 2012. év elején munkanélküli lettem, és a rám szabadult szabadidőmet szerettem volna értelmesen kihasználni. A fúrás-faragás mindig is a hobbim volt, így elkezdtem olyan dolgokat készíteni, amikre korábban nem volt túl sok időm. Eleinte a lakásunkba már korábban tervezett kisbútorokat, kiegészítőket készítettem el. Majd, mivel 2-3 hónap sikertelen álláskeresés után „kezdett” gyanússá válni, hogy tényleg nem könnyű munkát találni mostanság, arra gondoltam, hogy miért is ne próbáljam meg komolyabbra fordítani a hobbimat. Állást egészen május végéig becsülettel kerestem, de az öt hónap alatt elért egyetlen egy állásinterjú véglegesítette elhatározásomat, mégpedig azt, hogy minden figyelmemet és erőmet a Fatulipán Otthonműhely fejlesztésére fordítom. Profilt nem tudatosan választottam, hanem a hozzám legközelebb álló dolgok összegyúrásából alakult ki. Nagyon szeretem a fát mint alapanyagot és mindent, ami régi, öreg, kopott, repedt. Ezekből egyenesen következett, hogy egy kis, famegmunkálásra alkalmas műhelyt alakítsak ki, ahol a vidékies, öreges stílus a fő irányvonal. 

 
Honnan merítesz inspirációt, mi ad ihletet? 

Gyakran keresem az ötleteket az interneten és szaklapokban. Sokszor kapok ajánlást családtagoktól, ismerősöktől is, hogy ezt meg azt kellene csinálnom. De az is gyakori, hogy egy véletlenül meglátott forma vagy szín adja meg a kezdő lökést. Mivel még az út elején járok, keresem azt forma- és színvilágot, ami később meghatározza majd a rám leginkább jellemző stílust. De, hogy válaszoljak is a kérdésre, gyakorlatilag bármi tud ihletet adni. Nemrég például láttam egy öntöttvas villanyoszlopot, növényi mintával díszítve, és valamikor azok a vonalak, ívek, hajlatok valahol vissza fognak köszönni valamin, ami még csak valahol a fejemben van meg.




Mit gondolsz a vidékies lakberendezési stílusról és egyre fokozódó népszerűségéről?

         Jelen pillanatban nem tudnék elképzelni más stílust magamnak, csak ezt. Amit én vidékies stílusnak nevezek, az visszafogottan díszes és rendkívül funkcionalista. Sokkal fontosabb egy ládának, padnak, fali kispolcnak a feladata, mint az, hogy dísze legyen a lakásnak. Szerintem régen, amikor ez a stílus valóban vidéken formálódott, így gondolkozhattak az emberek. Ha már ott volt a házban egy láda, akkor természetes emberi igény volt, hogy díszítsék, hol színesebben, hol kevésbé harsányan, de az másodlagos volt. Manapság, amikor egyre inkább divat kezd lenni ez a stílus, sokan pont fordítva gondolkoznak.
„Hű de jól néz ki, majd teszek bele valamit, vagy ha mégse, hát legalább szép.” Tulajdonképpen ezzel sincs baj, mert így legalább kevesebb műanyag fólia közé préselt faforgácsot hordanak haza az emberek.
Ami még fontos ismérve az én szememben a vidéki stílusnak, a tartósság. Kíváncsi lennék, hogy például az Ázsiában gyártott „vidéki stílusú” fogas 10 év múlva mire lesz még használható. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ne dőljön be senki az antikolt festésű hulladéknak.



Nagyon tetszenek a portékáid színei. Hogyan készülnek: kikevered az árnyalatokat vagy valahol készen kaphatóak vagy műhelytitok?

         Leggyakrabban én keverem a színeket, egy-két kivétellel. Nincs benne műhelytitok, mert kétszer én sem tudom ugyanazt az árnyalatot eltalálni, nem szoktam felírni az arányokat. Minden színt addig használok, amíg el nem fogy. Ez része annak, hogy nem szeretnék sorozatgyártásba fogni. 



Mik a jövőbeni terveid, hol találkozhatunk veled - lesz-e például Fatulipán tanfolyam?

         Jó is, hogy kérdezed a tanfolyamot, mert tervbe van véve, hogy a Boróka Otthonbolttal közösen tartunk kiscsoportos foglalkozásokat. Nyáron ezzel nem volt érdemes foglalkozni, de most, hogy kiürültek a strandok, és hála Istennek, egyre többen szeretnek kézműveskedni, vagy akár saját kezűleg készítik a karácsonyi ajándékot, eljött az ideje, hogy összehozzunk műhely-tanfolyamokat.
Az elsődleges jövőbeni tervem azonban az, hogy a Fatulipán Otthonműhely stabil lábakon álljon, mert ez adja meg az alapot a későbbi nagy terveknek. Sportolók szokták mostanában azt nyilatkozni, hogy mindig a következő meccsel foglalkoznak csak, és nem az utána következővel. Így szeretném én is felépíteni a saját vállalkozásomat.


JÁTÉK:

Egy szerencsés olvasó megnyeri a Fatulipán MűhelyBoltban készült felírótáblát és szív alakú díszt!


Tennivalók, ha játszani szeretnél:

1. Legyél a Fatulipán Otthonműhely és a Country Komfort követője a Facebookon; és

2. válaszolj helyesen az alábbi kérdésre: Mit tart Gábor a vidékies stílus legjellemzőbb jegyeinek?

Válaszod küldd el a countrykomfort@gmail.com címre. Ha kell, add meg benne a Facebookon használt neved, a tárgymezőbe pedig írd be: Fatulipán.

3. Vidd a játék hírét megosztással, lájkkal, szóbeszéd útján ;-).



A játék 2012. szeptember 16-án, vasárnap este 10 órakor ér véget. 

Az e-mail címeket nem használjuk fel semmilyen célra.




Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má