Ugrás a fő tartalomra

Dekooder-búcsútrilógia: III. rész


Itt is jelzem: 3700 Facebook-követőnél indítjuk az első szeptemberi játékot, gyertek!

Összegezve az eddigieket: időhiány miatt ott kell hagynom a dekooder csapatát, de jó emlékeim vannak az együtt töltött időkről, még ha néha kemény is volt beilleszteni a napirendbe az új poszt megírását. Pontosan ilyenkor, kedd reggel általában rég a cikkem vázlatán dolgoztam, amikor elkezdett világosodni. Meg a kukásautó jönni. :-) Itt az utolsó kedvencem. Szia, dekooder!

Dr. House-finálé: kiégett

   "Mind szánalmasak vagyunk. Ez tesz minket olyan érdekessé."
Szögezzük le: a végső House-epizódban a címe (Everybody Dies - Mindenki meghal) a legjobb. Abban ugyanis még megcsillan valami abból a régi, zseniális, önreflexív House-ból, aki egymaga elvitt a hátán egy sorozatot. Aki minden egyes részben minimum öt olyan bon mot-t lőtt el (köztük a legnagyobbat: "everybody lies" - "mindenki hazudik"), hogy nem lehetett nem imádni. 
(Szerző: Country Komfort)

final0.jpg

Olvasd tovább a cikket itt!

Megjegyzések

  1. Úgy érzem, hogy most és itt egy összefoglalóra szükség van. Mi volt a három kedvenced amivel búcsuzkodtál a Dekoodertõl?
    1. AGA
    2. Stay Calm & Carry On
    3. House MD
    Fantasztikus, perfekt and couldn’t be better! Ezt leginkább azért mondom, mert önzõ motivációim vannak. Egyrészt mert én is imádom mind a hármat. Igaz, hogy a posztert olyan igazán nem ismertem eddig, Te ismertettél meg vele, de így is imádom. Az AGA-ra mindig is vágytam, de hát sok pénz, még angliai jövedelemmel is, és House-t imádtam még akkor amikor a Jeeves & Wooster-ben vagya Fekete Viperában játszott Hugh Laurie. És most értünk el az igazi okhoz: mind a három vagy angol vagy köze van Angliához. Bár az AGA eredetileg valahol Skandináviában született, manapság már, azt hiszem, Angliában van belõle a legtöbb. A poszter az magától értetõdõen angol és House, bár igazán egy Yankee, de Hugh Laurie-nál nem kell angolabb színész, zenész, bohóc stb., stb., stb. Köszi ezeket a posztokat, nagyon élveztem õket!! xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen visszajelzésekért éri meg blogot írni!

      Törlés
    2. Örülök, hogy örülsz!! Egyébként egy kicsit én is szoktam néha-néha örülni az ilyesminek bár az én blogom nem publikus, csak baráti és családi körben olvassák és azok közül se sokan. Alig-alig van visszajelzés, de éppen ezért örülök amikor van. Az abszolut kedvencem az az volt, amikor az egyik Brüsszelben élõ angol barátom azt írta (de nem a blogon, hanem egy Facebook üzenetben), hogy a két legjobb dolog amit rendszeresen olvas és ami tartja benne a lelket az egy mindkettõnk által nagyon szeretett angol politikai web oldal és az én blogom. Aahhhh! Olyan jó meleg volt a szívem körül azon a napon. Szóval ezt egyébként azért írom, mert nehogy azt hidd, hogy ha nincsenek visszajelzések az azt jelenti, hogy nem tetszik. Ez a haver évente ha kétszer ír valamit a blogomon pedig mindig olvassa és nagyon szereti. Na látod, lusták az emberek, ilyen az élet! :-)

      Törlés
    3. Lehet, hogy hozzá fűződik a "stinky" álnevű szenzációs fokhagymás-fűszeres-majonéz-sztori vagy csak összemosok dolgokat?

      Törlés
    4. Nem, az egy nála sokkal idõsebb házaspár volt még a 70-es években. És nem Belgiumban, hanem Lausanne-ban, Svájcban. Hogy nehogy azok akik értik a “stinky” jelentését megijedjenek, ez egy olyan majonnéz amiben mustár, ketchup, só, bors, cukor, metélõhagyma és fokhagyma is van. Az arányokat majd egyszer elmesélem, de az biztos, hogy nagyon finom!!

      Törlés
    5. ehhe, egyébként minden stimmelt!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…