Ugrás a fő tartalomra

Rendszerető rendszerező II.

De gyönyörű idő van! Ha teheted, ma ne takaríts. Ha viszont majd jönnek a szürke, hosszú és unalmas délutánok, jól jöhet az alábbi ötlettár, ismét Martha Stewarttól. A végén pedig egy pár poszt-karácsonyi kép, amelyeket érdemes lesz decemberben előszedni. Ehhez a bejegyzéshez összegyűjtöm a személyes tennivalóim egy részét is, bár a tökéletes rend még irtó messze van...

Amit már megcsináltam:
  • karácsonyfadíszek elpakolása
  • karácsonyi étkészlet és evőeszköz elcsomagolása
  • újságok szétválogatása
Amit még szeretnék januárban elvégezni:
  • rendrakás és szelektálás az előszobaszekrényben és a konyhaszekrényben
  • képek, fotók a falra (erről beszélgettünk nemrég Facebookon is:-)
  • e-mailek szortírozása
További ötletek:
  • kamra: néhány tartós élelmiszer, szép, színes tészták a polcokra (=> kedélyjavítás)
  • takarítóeszközök: kampókra, akasztókra
  • cipősdobozok bevonása maradék csomagolópapírral.

 


maradék gyertyák zseniális elcsomagolása: papírtörlő-hengerekbe

varrókészlet gyűrűs mappában



letörölhető táblafesték-naptár

házi folttisztító-készlet



por ellen: papírtörlő


Ezt legközelebb így csináljuk karácsonykor: cetlik a menü különböző ételeinek nevével a megfelelő tálba, elkerülendő a kavarodást és a pluszmunkát. Gyanúsan tökéletesség-szaga van, de azért megpróbálom. :-)

 






Megjegyzések

  1. A táblafestékeset ki kell próbálnom!!!:) Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Az égők elcsomagolása, szenzációs, ezt így fogom ezután az tuti! A kedvenceim lettek a kék dobozok a piros szélükkel az első képen:))

    VálaszTörlés
  3. Lidia: bizony, nagyon jól néz ki!
    Móni: a dobozok nem véletlenül szerepelnek az első helyen. :) és mennyire pofonegyszerű pedig az égőelcsomagolás! én is bevezetem. és köszi mindkettőtöknek.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má