Ugrás a fő tartalomra

Dala lovacska régen és most - I. rész

      Ugorjunk csak vissza pár napot az időben! Amikor a Leonardo Dome üzletében jártam, a tulajdonosokkal megbeszéltük, hogy Dala lovat mindenképpen szeretném odaajándékozni egy szerencsés Country Komfort-olvasónak. Arról nem meséltem, hogy magamnak is vettem egyet... már nagyon régen vágytam rá! Helyes kis jószág, és komoly hagyománya van.


Kis folklór-zanza következik.


         A Dala ló (svédül: Dalahäst, angolul: Dalecarlian horse) mára az egyik legkelendőbb svéd exportcikk, mintegy Svédország szimbóluma a nagyvilágban. Nevét Dalarna - egyébként nagyrészt bányászatáról híres - tartományáról kapta. Jellegzetességei közé tartozik a (kurbit-technikával díszített) nyereg, amely dísztök-indát imitál, ezáltal a bibliai Jónás történetét idézi fel.


        A hagyomány szerint a Dala lovakat a hosszú téli estéken faragták az öregek, hogy a gyerekek tudjanak mivel játszani.


         Az 1800-as évektől kezdve négy kedvesen karakterisztikus nevű falu járt élen a lovak készítésében: Bergkarlås, Risa, Vattnäs és Nusnäs - utóbbi ma is a Dala-gyártás központja. A Grannas A. Olssons Hemslöjd AB-t 1922-ben alapították, és máig Dala-lovak gyártásával foglalkozik.


        Az egyes falvak Dala lovainak különböző díszítő motívumai, sajátos ismertetőjegyei vannak. Ezeket az alábbi ábrákon szemléltetjük vázlatosan. :o

 
      
       Néhány régi Dala lovat a szerencsés tulajdonosok megőriztek az utókornak. Kopott gyönyörűségek, több szavam nincs.



 




(Folyt. köv.: modern változatok)

Források:
http://cae2k.com/photos-de-high-scool-musical-0/dala-horse.html
http://www.designbutorok.hu/dala-a-lo/
http://www.dalahorse.info/index.php/Huvudsida
http://www.dalahorse.com/



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…