Ma csak egy képpel jelentkezem, mert igazi bejegyzést írni nincs időm: könyvet pakolok.
Immár ötvenedszer.
Annyira utálom!
A nagy, reprezentatív könyvtárat persze nem utálom, de azt igen, hogy minden képzeletemet felülmúló mennyiség kerül elő innen-onnan, és nem férnek sehová - pedig nálunk tényleg minden szobában bazi nagy méretes könyvespolcok vannak.
Nagyon bírom, ahogy a lelkesedésem és az önbizalmam reggelente magasra repül...
"A gyerek oviban, a férjem dolgozik, ebédet kell főznöm, ezenkívül vasalnom - ha akarok -, és csak ötkor van más, >>igazi<< munkám. No, nézzük csak. Ó, hát tizenkét nagy könyvesdoboz van itt, a hallban, akkor mondjuk adok nekik két órát. Jó, legyen két és fél, és akkor gyönyörűen szét lesz válogatva, hogy a vegyes összetételű könyvtárból (= örökölt és saját állomány) mit tartunk meg, mit adunk könyvtárnak, és mi megy a papírgyűjtésbe. Ebéd után már csak olvasni fogok. És esetleg mozogni egy kicsit. Jó fej anya vagyok, mert beszállok a papírgyűtésbe. És jó feleség, mert megcsinálom a férjem helyett."
Aztán ugyanez a lelkesedés és magabiztosság 13 óra táján elszáll.
"Nem hiszem el. Tényleg, hány munkaórát töltöttem már ezekkel a rohadt könyvekkel...?!? És könyörgöm, miért én csinálom?? Tizenkét kartondoboznyi könyv van a padlón, de olyan, mintha megsokszorozódott volna a mennyiség. Merő kosz vagyok, ez a pormennyiség totál kikészít. Még szerencse, hogy férfipólóban nyomom. Atyaég, még hajat is kell mosnom!"
Juszt se' teszek ide gusztusos, rendezett könyvtárról készült képet. Inkább a mai kedvencemet, ami egy totál urbánus, trendi és csajos előszoba. Tiszta, rendes, fényes, modern, kevés cucc van benne és megérintette a tavasz lehellete.
Ezt még a szememet fájdító porrétegen keresztül is látom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése