Ugrás a fő tartalomra

Doktor House szentélye

Avagy: az én házam, az: én.

       Milyen dr. House lakóhelye? Az öltözködéséből és általában a megjelenéséből - gyűrött ing, farmer, zakó plusz Nike cipő, póló és bőrdzseki, borosta, kócos haj - kiindulva: laza és szabályszegő. Pontosabban: nem olyan, amilyet (el)várnánk egy orvostól. House ugyanis nem olyan orvos, amilyet (el)várnánk: érzéketlen, hiányzik belőle az orvosi empátia, mindig a dolgok (kínos, kispolgári színjátékok mögötti) közepébe kérdez bele. Ő az örök renitens, aki kopogtatás nélkül megy be a főnöke, Cuddy irodájába, aki nem írja meg a kórlapokat, aki számtalanszor hagyja figyelmen kívül az ortodox orvoslás kőbe vésett szabályait, aki nem  köt nyakkendőt. Közvetlen munkatársai szerint is: bunkó (jerk). Magányos. És munkamániás. Ebből következik, hogy keveset van otthon. Barátai amúgy nincsenek. Ebből következik, hogy (relatíve) sokat van otthon.
        Lakóhelye már kívülről  is egyértelműen utal a House karakterét ihlető irodalmi alakra, Sherlock Holmesra, hiszen ő a Baker Street 221b szám alatt lakik Conan Doyle regényében.

micsoda véletlen

kerüljünk beljebb
     Ahogy belépünk, beigazolódik a sejtelem: különleges ember él itt. Aki lehet, hogy a felszínen bunkó és közönyös, de a mélyben a szó szoros, igazi és régi értelmében vett humanista. Aki "szíve szerint inkább tudós, mint orvos". Nézzük. (A zöld feliratos képek egy elkötelezett House-rajongó többezer (!) filmkockát felvonultató, már-már agybajosan alapos minuciózus elemzéséből valók.)


Szerintem gyönyörű.

Férfias és intellektuális.

      A megvilágítás - vagy inkább homályosítás -, a színösszeállítás, a bútorok anyaga: nemes fa és bőr, a dekoratív emléktárgyak, a kandalló, a lámpák, a régi orvosi könyvek, a hangszerek, a jazzplakát együttesen adják azt a sajátos atmoszférát, ami sokrétű emberre, tudósra, majdhogynem nyomozóra vall. Itt készül, kérem szépen, az eseteire a Princeton Plainsboro kórház sánta sztárorvosa. Sőt, esetenként (ez erős eufémizmus volt) "haza is hozza a munkát".


Van benne valami okkult, miközben szépségesen mély és régimódi.

    Olyan ember lakik itt, aki az emberi testet kívül-belül ismeri és megszállottan tanulmányozza. Ez a magánműhelye. Persze, műhelyt tud csinálni a katedrából is - csak tábla és közönség, no meg eset kell hozzá.

ecce homo

       House háza azért Hugh Laurie háza is. No, épp csak annyira, amennyire Hugh Laurie a) motorimádata b) zeneimádata és c) könyvimádata korrelál House karakterével. Nem tudni már, melyik volt előbb: azért éppen ezek House kedvtelései, mert az őt játszó színész ezekben utazik (és mert Sherlock Holmes is híresen nagy zenerajongó volt), vagy azért látni Laurie-t vagy motoron, vagy a zongoránál, vagy könyvvel a kezében, mert egybenőtt a szereppel... nyilván az előbbi. Eléggé jó párosítás: egy zseniális orvos, aki fogékony a művészetekre, és úgy játszik bluest, hogy na.




További közelik a nappaliból, korábbi évadokból:

Cuddy frizurája azóta előnyére változott


    
       House sokat látott, olvasott ember, aki - az egzotikus relikviák alapján ítélve - rengeteget utazott is. Láthatóan lelkesedik az antikvár könyvekért; mindenekfelett a régi orvosi témájú kötetek érdeklik. A régi német zongorát lecserélték az évek során egy vadiúj Yamahára, és másképp is pozicionálták: most a nappali szoba közepén látható. 
Dr. House sittin' on an ottoman :-)
Ez az a hely, ahová House bezárkózhat a fájdalmával.
pillanatképek House-szal, Vicodinnal
Lássuk a többi helyiséget. Konyha.



Hálószoba. Nagyon cool.

 
Fürdő.
"metró"-csempe, régimódi fajanszok a fürdőben
Ja, hogy ez egy vidéki otthonokkal foglalkozó blog?
Ööö, a hetedik évadban jobban látszik a konyha, és benne a rusztikus konyhasziget. Nézzétek azokat a lábakat (a faragottakat)!



gourmet konyha: eléggé ott van

Több rálátásunk van a nappalira is. Nem is elemzek többet; beszédes képek jönnek.



rendezői utasításra várva. lemezjátszó, überhightech hi-fi ÉS réztárgyak a szép fapolcon



   Vége az obszesszív objektív House-bemutatónak. Újra jönnek a könnyed, kopottan elegáns, merészen szakadt, otthonos és hívogató vidéki enteriőrök. Jó volt azért.


(a képek forrása)



Megjegyzések

  1. Nemcsak hogy jó volt, egyenesen szuper!!!!
    Csak a fekete padlóval nem vagyok kibékülve...
    Köszi az összeállítást!

    VálaszTörlés
  2. Réka: nekem még az is... Köszi, hogy olvastad!

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. örülök, hogy tetszett! Ha valaha találok még egy ennyire zseniális sorozatot, írok róla lakberendezési szemszögből.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…